2025. Február 11., Kedd
„Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!” – Walt Disney
Kép, képzelet, képesség. A magyar nyelv gyönyörű. A kép szó számtalan jelentés szógyöke. Témánkhoz kapcsolódóan:
Bizonyított tény, hogy a vizualizáció és az imagináció segít a céljaink elérésében, a teljesítményünk növelésében, sőt relaxációs eszközként is használhatjuk. De melyik mit is jelent?
Értelmezzük:
A pszichológiában az imagináció egy olyan meditációs eljárás, mely során a korábban érzékszerveinkkel már érzékelt jelenségeket próbálja újraélni az agy, egy szakember irányítása mellett. Az imagináció nem pusztán fantáziálás, hanem tudatos tevékenység.
A megfelelően irányított imagináció segítségével pozitív pszichológiai hatások érhetők el. Tanulási és munkateljesítmény javítását célzó módszerként szintén bevált. A meditáció többek között mély lazítási reakciókat is bekapcsol.
Az imagináció meditációs gyakorlathoz kapcsolódik, így javaslom, hogy szakember segítségével próbáld ki!
A vizualizáció egy olyan mentális technika, mely során képzeletünk segítségével élénk és részletes képeket alkotunk a célokról, melyeket szeretnénk elérni. Elképzeljük azt a helyzetet, mikor már megérkeztünk, és az oda vezető utat, de a felmerülő nehézségeket is legyőzhetjük képzeletben. A módszer egyesíti a képzelet és a pozitív gondolkodás erejét, számos előnye van a fejlődésünk szempontjából.
A vizualizációnak két típusa van:
Ha a kettőt együttesen használjuk, az hozza a legjobb eredményt.
A vizualizáció a sportolóknál bevett módszer a teljesítménynövelés és az elme kontrollálásának érdekében.
„Amikor gyerek voltam, elképzeltem a dobogót. Elképzeltem az arénát, teli rajongókkal. Rájöttem, hogy meg tudom csinálni!” - Conor McGregor
Ha kontrollálod a gondolataidat úgy, hogy mentálisan elpróbálod a mozdulatot, a sikeres végrehajtást, akkor kontrollálod az események kimenetelét is.
Ha jól figyeltek egy-egy sporteseményen észrevehetitek, hogy bizony nagyon sok sportoló a verseny előtt fejben elpróbálja a verseny egy -egy szakaszát, mozdulatát ( pl. büntetődobást a kosárlabdában, fordulásokat az úszásban, szervákat a teniszben), vagy akár a teljes mozdulatsort ( pl. tornában a gyakorlatot, atlétikában a magasugrók az ugrás egy-egy szegmensét), de például a síelők, szánkósok a teljes pályán végig mennek fejben, hogy gyakorolják a kanyarokat, a pályaíveket. Ne aggódjatok, nem őrültek meg, ha épp becsukott szemmel úgy tesznek, mintha pantomim művészek lennének, „csak” vizualizálnak!
„A(z olimpiai) selejtezők előtt gyakran végeztem vizualizációs feladatokat. És úgy gondolom, ezek segítettek abban, hogy átérezzem, milyen lesz, amikor már ott fogok állnia helyszínen.” - Michael PhelpsA mindennapokban, akár sporthoz, akár a napi feladatok elvégzéséhez segíthet a vizualizáció, mint gyakorlat. A vizualizáció ugyanis számos idegrendszeri funkciót beindít és felkészíti a testet a várható teljesítmény igényre.
A vizualizáció felkészíti az elmédet a feladat végrehajtására is. Amerre a fej megy a test követni fogja! Veheted úgy is, hogy az adott pillanatban teljesítendő mozdulatot a fejed már elvégezte, így nem kerülsz ismeretlen helyzetbe.
A vizualizáció segíti a fókuszálást, csökkenti a negatív stresszt, illetve növeli a magabiztosságodat.
Kipróbálnád? Hogyan is kell ezt csinálni?
Első lépésként azt kell meghatároznod, hogy mit akarsz vizualizálni? Egy egész folyamatot? Egy cél végeredményét, egy állapotot, vagy egy helyzetet? Most én a sportolók vizualizációját vezetem le példaként, de természetesen egy munkahelyi, vagy egyéb helyzetben is működik (pl. állásinterjún magabiztosságot ad).
Próbáld meg a lehető legtöbb érzékszervedet bekapcsolni a feladatba, elképzelve a versenyhez kapcsolódó hangokat, szagokat és érzeteket. Menj végig gondolatban a verseny összes részletén, és csak akkor térj vissza és nyisd ki a szemed, amikor már minden részletet „megvizsgáltál”. Ez a gyakorlat segít fejleszteni a koncentrációdat, az önbizalmadat és a mentális felkészültségedet.Amit elképzelsz mindig legyen valóságos, hétről - hétre ahogy haladsz finomítsd a gyakorlatot az újonnan tanultakhoz igazítva.
Közvetlen a verseny előtt képzeld el, hogy kivitelezned kell egy mozdulatot – elvégezni el lövést, egy dobást, egy rúgást. Néhány másodpercre szállj magadba. A gyakorlat során nyitott, vagy csukott szemmel képzeld el, hogy minek kellene a következőkben történnie. Egészen pontosan látod, ahogy például megrúgod azt a labdát, ahogy elhagyja a földet és ott landol, ahol szeretnéd.
Fejben megtörténik, amire vágysz, normál tempóban képzeld el belülről a helyzetet – emlékezni segíted a testedet, hogy most mi fog, vagy minek kellene következnie, majd hagyd, hogy a tested tegye a dolgát – végezze el, amire képes, amit már többször bizonyított.
Vizualizáló légzés - amikor ideges, ingerült vagy valami miatt és szeretnél ezen változtatni! Csukd be a szemed és vegyél egy mély lélegzetet és képzeld el, hogy a kilégzéssel minden negatív gondolatot, feszültséget eltávolítasz a testedből. Azért nevezzük vizualizáló légzésnek, mert egy virtuális légtömegbe helyezed a negatív érzéseidet. Ismételd meg négyszer-ötször alkalmanként.
Mit nyerhetsz a vizualizációval?
A vizualizáció hatékonyságához a rendszeresség kulcsfontosságú, de ne hidd, hogy a vizualizáció pótolja a tényleges fizikai edzést, felkészülést. Kiegészíti és támogatja a sikerhez vezető utat, de a kemény munkát sehogy sem tudod megspórolni!
„Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz…” – Szabó Lőrinc
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása