2025. Február 11., Kedd
Lisa Carrington nevét életben először a 2011-es szegedi világbajnokságon hallottam, az MTV szakkommentátora akkor azt mondta az akkor 22 éves új-zélandi kajakosról, hogy igen komoly tehetség. Ennek fényében kíváncsian vártam, hogy teljesít a világbajnokságon.
A belépője meglehetősen jól sikerült, hisz megnyerte a K1 200 métert, és ő lett Új-Zéland első női kajakos világbajnoka. Figyeltem a reakcióját a győzelem után örült neki persze, de nem ugrott ki a bőréből örömében.
Egy évvel később a londoni olimpián szintén megnyerte ezt a számot, így olimpiai bajnok lett! Négy évvel később Rióban megvédte címét. Az igazi áttörést számára azonban a 2020-as tokiói olimpia jelentette, ahol három aranyérmet nyert, és öt aranyérmével őt lett minden idők legsikeresebb új-zélandi olimpikonja.
Az új-zélandi kajakkirálynő most Párizsban újra triplázott és történelmet írt, hisz nyolc olimpiai aranyérmével beérte minden idők legnagyobb kajakosát a német Birgit Fischert.
Miután megnyerte a K1 500 métert és kiszállt hajóból, a második helyen végző Csipes Tamara megölelte Carringtont, majd ezt követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya Hüttner Csaba meghajolt előtte. Ez egy nagyon sportszerű, nagyszerű gezstus volt, azt hiszem ennél nagy elismerés nem kell, mint hogy a nagy rivális válogatott szövetségi kapitánya fejet hajt előtted.
Az elmúlt egy évtizedben nagyon sok interjút láttam és olvastam Lisa Carringtonnal kapcsolatban. Nagyon érdekes személyiség, rendkívül szerény, alázatos és barátságos. Több sportoló esetében azt lehet látni, hogy miután elérnek valamit elszállnak maguktól, nagyképűvé vállnak, vannak akik azt mondják, hogy megértik, hisz van mire az lenni. Én ezzel nem értek egyet, hisz lehetsz bármekkora bajnok, soha nem szabad elfejteni, hogy honnan jöttél, és meg kell maradnod szegények, és alázatosnak.
Lisa ennek a minta példánya, úgy él mintha nem is egy most már nyolcszoros olimpiai bajnok legenda lenne, hanem egy közülünk. Minden nap naplót ír, gyerekkönyvét pedig most szeptemberben fogják kiadni Lisa Carrington Chases a Champion címmel.
A könyv Lisa nyolcéves énjéről szól, arról hogy ahhoz hogy bajnokká válhass, hogy megvalósítsd álmaidat, ahhoz rögös út vezet, s hogy nagyon fontos a kitartás, akkor is ha a dolgok nem mennek jól, kulcsfontosságú, hogy az út során mindig higgyél magadban. A könyvírás mellett, szeret főzni, jókat enni, kertészkedni, és imádja Collint a kutyáját. Nem szereti a felhajtást, a nyugalmat, a békességet kedveli. Az aranyérmeit sem állította ki a nappaliban, hisz azt mondja nem szeret kérkedni vele.
Hogy látjuk-e 2028-ban Los Angelesben?
Ezt jelenleg még nem lehet tudni, hisz akkor már 39 éves lesz, eddig sokan arra fogadtak, hogy vissza fog vonulni. Ugyanakkor miután nyolcszoros olimpiai bajnok lett, feltették neki a kérdést, hogy folytatja-e? A válasz a következő volt: „Ami itt történet az arra csábít, hogy folytassam“
Döntsön bárhogy, akár harcba száll-e azért, hogy egyedül legyen minden idők legjobb, legnagyobb kajakosa, akár nem, amit eddig letett az asztalra, az olyan példaértékű mind emberileg, mind sportszakmailag, melyről csak az elismerés és a tisztelet hangján lehet beszélni!
Kép forrás: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása