2025. Február 11., Kedd
Minden olimpián van olyan magyar sportoló, akit különösen a szívembe zárok, a mostanin az egyik ilyen a női öttusában aranyérmet szerző Gulyás Michelle volt.
Nézzük mit érdemes tudni újdonsült olimpiai bajnokunkról.
Michelle 23 éves Londonban született, mivel édesapja egy olajipari cégnél dolgozott, és munkája sok költözéssel járt, ezért a magyar öttusa új csillaga Olaszországban járt óvodába, az általános iskolát pedig Szlovéniában kezdte.
11 évesen kezdett öttusázni a KSI-ben, előtte szertornázott, majd magasugró volt. 20 évesen került az Újpesthez.
Már a 2021-es öttusa-világbajnokságon bronzérmes lett, melynek köszönhetően olimpiai kvótát szerzett, így ott volt az előző olimpián Tokióban, ahol a 12. helyen zárt.
Egy évvel később a 2022-es vb-n egyéniben ezüst-, míg csapatban bronzérmes lett.
2023-ban a versenyzést a tanulmányai miatt háttérbe szorította, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett bűnügyi nyomozó szakirányon.
Ugyanezen év nyarán a krakkói Európa Játékokon hetedik helyen végzett, így olimpiai kvótát szerzett.
Idén azonban az ötkarikás játékokon való indulása veszélye került, hisz az öttusa vb-n nulla pontos lovaglása volt, így csak a 18. helyen végzett, míg a másik két magyar versenyző Guzi Blanka második, Erdős Rita pedig harmadik lett. Így ők is olimpiai kvótát szereztek Michelle mellett, viszont egy országból csak két versenyző indulhatott az olimpián, emiatt egy nagyon kényes helyzet alakult ki.
Martinek János a korábbi kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, a magyar öttusa válogatott szövetségi kapitánya a válogatási elveknek megfelelően Guzi Blanka mellett, nem Gulyás Michelle indulását, hanem Erdős Ritáét javasolta. A szakmai bizottság az előterjesztést 5 igen, 4 nem, valamint 1 tartózkodás mellett elfogadta, azonban ez nem volt elegendő, hisz a jóváhagyáshoz 50+1 % százalék kellett volna, ami nem volt meg.
Végül az elnökség elé került az ügy, a szövetség új elnöke a korábbi kétszeres világbajnok öttusázó Balogh Gábor titkos szavazást írt ki az ügyben. Ezt Michelle fölényesen megnyerte, így a korábban lefektetett válogatási elveket felrúgva, szakmai, sportszakmai érvekre hivatkozva a szövetségi kapitány döntését felülbírálva, Michelle mégis ott lehetett az olimpián.
A többi pedig, ahogy mondani szokták már történelem!
Ismét bebizonyosodott az, hogy az életben apróságokon múlnak a dolgok, ha Martinek Jánosnak adnak igazat, aki az olimpiát követően lemondott, akkor az országban nagyon kevesen tudnák ki az a Gulyás Michelle, s aki egy álommal szegényebb lett volna.
Így viszont olimpia bajnok lett és mindenki őt ünnepli teljes joggal! Természetesen nem tudjuk, mi van akkor, ha nem ő, hanem Erdős Rita jut ki az olimpiára, akár ő is lehetett volna olimpiai bajnok. Minden estre ez az ügy is azt bizonyította, hogy fontos az, hogy az elnöki pozíció hozzáértő szakemberek üljenek!
Michelle-nek pedig gratulálok!
Források: magyarnemzet.hu, 444.hu, telex.hu, en.wikipedia.org
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása