2025. Február 11., Kedd
Viviana édesanyja Barbara és édesapja Zsolt több alkalommal nyaraltak a Kanári-szigeteken és annyira megtetszett nekik a hely, hogy úgy döntöttek, hogy Tenerifén fognak élni. Vivi és ikertestvére Luána már ott született 2006-ban.
A lányok itt kezdtek taekwondózni. 2016-ban az egyik leghíresebb spanyol edző Jesus Ramal meglátta bennük a lehetőséget, a kivételes tehetséget, majd az ő hatására a család 2018-ban Madridba költözött.
2019 óta versenyeznek magyar színekben, édesapjuk elmondása szerint a spanyol szövetség is csábította őket, de meg sem fordult a fejükben, hogy ne a magyar színeket képviseljék.
Viviana 2019-ben kadét Európa-bajnokságot nyert, míg 2021-ben ifjúsági Európa-bajnok lett.
Ikertestvéréhez hasonlóan 2023-ban lépett a felnőttek mezőnyében. Súlyuk hasonló volt, de elkerülendő azt, hogy egymás ellen kelljen küzdeniük, Luána az 57 kg-ot, míg Viviana a 67 kg-ot választotta.
Vivi 2023-ban a felnőtt vb-n a negyeddöntőben búcsúzott. Ugyanakkor ebben az évben megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot és a junior Európa-bajnokságot is a 62 kilogrammosok mezőnyében.
2024 márciusában első magyar női taekwondózóként a szófiai kvalifikációs versenyen olimpiai kvótát szerzett. Májusban részt vett a felnőtt Eb-n azonban a nyolcaddöntőben kikapott a világbajnok francia Magda Wiet-Hénintől.
Ikertestvére Luána a 2023-as taekwondo világbajnokságon az 57 kg-os kategóriában aranyérmes lett, ezzel ő lett Magyarország első taekwondo világbajnoka. Ugyanakkor a világbajnokság nem volt olimpiai kvalifikációs torna, a világranglista alapján lehetett kijutni az olimpiára, ami ugyan ha, csak egy hajszállal is, de nem sikerült Luánának.
Márton Viviana azonban Párizsban az olimpián méltóképpen képviselte, mind a családot, mind Magyarországot, hisz 18 évesen történelmet írt, és első magyar taekwondózóként olimpiai bajnok lett!
A Márton nővérek 2024 februárja óta az Újpest versenyzői, de továbbra is Madridban készülnek.
Források: en.wikipedia.org, telex.hu
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása