2025. Február 11., Kedd
A leintés pillanatában úgy tűnt, hogy kettős Mercedes győzelem született, Russell, Hamilton sorrendben, Spa-Francorchamps-ban a 2024-es Belga Nagydíjon. Azonban egy órával a verseny vége után a győztes George Russellt kizárták, mivel autója nem érte el a minimális 798 kilogrammos súlyhatárt, így Lewis Hamilton karrierje 105. győzelmét aratta.
A második az előző Magyar Nagydíj győztese Oscar Piastri (McLaren) lett, míg a harmadik helyre a Ferrari pilótája Charles Leclerc lépett előre. A vb éllovas Max Verstappen a 11. helyről rajtolva a 4. helyen végzett, a vb második Lando Norris az 5. helyen zárt, a további sorrend Sainz, Perez, Alonso, Ocon, Ricciardo.
A világbajnokságot Max Verstappen vezeti 277 ponttal, Norrisnak 199, míg Leclercnek 177 pontja van.
Értékelés
1. Én a hétvége előtt azt gondoltam, hogy ezen a pályán jól lesz a McLaren, hisz ők már jó ideje pályakarakterisztikától függetlenül mindenhol jók. Jó lesz a Red Bull, hisz ha van pálya, mely fekszik nekik akkor az pont ez az a pálya, ráadásul tavaly és tavaly előtt tönkreverték a mezőnyt Spában.
A Mercedest gondoltam harmadik erőnek, hisz az ő végsebességük nem annyira erős. A negyedik helyre Ferrarit tettem, hisz az autójuk pattogása itt sokkal jobban kidomborodik.
A pénteki szabadedzések után úgy is tűnt, hogy ez így is lesz.
A fentieket a versenyszimulációk is alátámasztották. Aztán jött a futam, ahol a Mercedes kettős győzelmet aratott...
A McLaren talán a leggyorsabb kocsi volt, de ismét nem tudták kiaknázni az autóban rejlő potenciált. Ugyanakkor a Red Bull csalódást okozott, én sokkal többet vártam tőlük ezen a pályán.
A Mercedes volt egyértelműen a pozitív meglepetés, úgy tűnik, ő velük most már pályakarakterisztikától függetlenül számolni kell.
A Ferrari pedig a negyedik erő, az elrontott fejlesztésekért nagy árat fizetnek.
2. Lando Norris karrierje során ötször indulhatott az első helyről, de egyszer sem tudott elsőként befordulni az első kanyarba ebből a pozícióból. Ma a 4. helyről indult, de a rajtnál megint vesztett három pozíciót, ami nagyon sokba került neki.
Norris rengeteg pontot eldob a hibái miatt, s ez az élen nem fér bele. Egyelőre, sem ő, sem pedig a csapat, nem tudja jól kezelni, hogy övék a legjobb autó.
3. Ismét nem értettem a McLaren taktikáját tegnap sem, hisz az első box után öt körös gumielőnyük volt Russellel szemben, de ők mégsem próbálták meg az egy boxos taktikát. Pedig, ha valakinek lehetett volna benne ráció az pont Norris és a McLaren.
4. Perez helyzete tegnap végképp megpecsételődött, a második helyről indult, Russell kizárása miatt hetedik lett, már hosszú ideje alig szerez pontot, ez egy topcsapatnál nem fér bele.
A Red Bull előnye a konstruktőröknél már csak 42 pont a McLarennel szemben. Úgy gondolom most jött el a pillanat, mikor Sergio Perez red bullos karrierje véget ér.
5. Ki lehet Perez utódja?
A sajtóhírek szerint ezen héten Lawson és Ricciardo fog megküzdeni a mexikói helyéért. Imolában fog mindkét pilóta tesztelni, aki jobb lesz az jó eséllyel megkaphatja az ülést.
Ezt a Red Bull nyugodtan megteheti, hisz a szabály értelmében a 2022-es kocsikkal tesztelhetnek.
Daniel Ricciardo mellett szól a rutin, az hogy nem tör autókat, hogy fejben erős, volt már a Red Bullnál, volt már Max Verstappen csapattársa, elfogadja a másodhegedűs szerepét.
Liam Lawson mellett pedig az szól, hogy mikor tavaly beugrott épp Ricciardo helyére, akkor meggyőző volt. S úgy tűnik, hogy mentálisan erős, tudja kezelni a nyomást.
S mi van Yuki Tsunodával, aki 10 ponttal többet szerzett idén, mint Ricciardo?
Úgy gondolom, hogy ő erre a feladatra fejben nem alkalmas, ő mentálisan ehhez kevés.
A döntés a Red Bull kezében van. Meglátjuk mi lesz a döntés, az nagyon meglepne, ha Perez maradna.
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása