2025. Február 11., Kedd
A hétvégén rendezték a 2024-es Forma-1-es világbajnokság 8. futamát, a 81. Monacói Nagydíjat, amely az egyik legnagyobb presztízsű autóverseny a világon. A futamot először 1929-ben rendezték meg, a legtöbbször, a legendás brazil pilóta Ayrton Senna tudott diadalmaskodni a hercegségben, aki hat alkalommal nyerte meg a nagydíjat. Ez a hétvége különös fontossággal bírt a vb második Ferrari versenyző Charles Leclerc számára, aki hazai pályán versenyezhetett.
A csapatok Monaco-specifikus fejlesztéseket hoztak erre a hétvégére, olyan hátsó szárnyakat alkalmaztak, melyekkel nagyobb leszorítóerőt, nagyobb tapadást tudtak generálni, de a Red Bull egyéb pályaspecifikus módosításokat is hozott, ahogy a Mercedes is.
Az első szabadedzés a tapogatózásról szólt, arról hogy a pilóták elkapják a ritmust, és hogy megtalálják a legmegfelelőbb beállításokat a hétvége további részre. Az edzést végül, az idei év eredményeit figyelembe véve, némi meglepetésre Lewis Hamilton nyerte, mögötte Piastri, és Russell volt a sorrend. Leclerc az 5., míg Verstappen a 11. helyen zárt.
A második szabadedzésen a hazai szurkolók legnagyobb örömére Charles Leclerc volt a leggyorsabb, Hamilton és Alonso előtt, Verstappen a negyedik helyen végzett. Nem véletlenül nyilatkozott roppant elégedetten Leclerc, aki azt is megemlítette, hogy vannak még tartalékaik.
Szintén elégedett volt az első szabadedzést megnyerő, míg a másodikon a második helyen végző Hamilton, aki azt mondta, hogy ez volt az idei évben a legjobb napjuk.
A monacói, valamint a brit pilótával ellentétben, Max Verstappen közel sem látta ilyen rózsaszínben a világot, a pálya sajátosságaira panaszkodott, a buckákra, a kerékvetőkre, melyeket az autója elmondása szerint nem tudott kezelni, és azt is hozzátette, hogy olyan problémáról van szó, melyet nem lehet a hétvége során már orvosolni, hisz nem a beállításokkal van a probléma, hanem azzal, hogy úgy tervezték az autót ahogy.
Az első napi adatokat elnézve az rajzolódott ki, hogy a Red Bullnak egy körön vannak problémái, ugyanakkor a versenytempójuk továbbra is kitűnő, nem véletlen, hogy a Red Bull másik versenyzője teljesítette a legjobb versenyszimulációt. Viszont azzal is mindenki tisztában volt, hogy a versenyhétvége szempontjából, a versenytempónak vajmi kevés jelentősége van ezen az utcai pályán, mivel szinte lehetetlen előzni, minden az időmérőn dől el.
A szombati harmadik szabadedzésen ismét Leclerc dominált, mögötte azonban már ott volt Verstappen, a harmadik pedig Hamilton lett, aki így mindhárom szabadedzésen az első háromban végzett, mely mindenképpen bizakodással tölthette el őt, a csapatot, valamint szurkolóikat is.
Az időmérő első szakasza nagyon szoros csatát hozott, melyet mi sem mutat jobban, minthogy az első 18 pilóta mind hat tizeden belül volt. Ebből az adok-kapokból rosszul jött ki a 16. helyen végző Fernando Alonso, és a 18. helyen záró Sergio Perez, így meglepetésre mindketten búcsúztak.
A Q1 végül George Russell elsőségével zárult.
A Q2-ben sem maradtak el az izgalmak, hisz az első tíz pilóta öt, míg az első négy egy tizeden belül volt. Ekkor már Norris diktálta tempót, Verstappen előtt, Leclerc a negyedik helyen végzett.
Ezt követően következtek az egész hétvége legfontosabb percei, a rajtsorrendről döntő Q3. A kérdés az volt, hogy kinek mennyi tartalékja maradt?
Ebből végül Leclerc jött ki győztesen, aki egy nagyszerű körrel másfél tizeddel előzte meg a meglepetés második Piastrit, a harmadik Sainz lett. Az időmérő egyik nagy vesztese Max Verstappen volt, aki a Q3-ban miután az első gyors körök után a harmadik helyen állt, a második próbálkozásánál megpuszilta a falat, így végül csak a hatodik helyen zárta az időmérőt, ami nem kecsegtetett a futamot illetően semmi jóval a háromszoros világbajnok holland pilóta számára.
A vasárnapi futamon, így csakúgy mint 2021-ben, és 2022-ben ismét Leclerc indulhatott az élről, akire hatalmas nyomás nehezedett, hisz egyrészt hazai pályán versenyzett, másrészt pedig 2018 óta, amióta az F1-ben versenyez, Monacóban az első négy alkalommal mindig kiesett, 2022-ben a negyedik, míg 2023-ban csupán a hatodik helyen végzett. Így Chales Leclerc az őt sújtó monacói átok megtörésére készült.
Monacóban a rajt olyan, mint futballban a 11-es, csak elrontani lehet, hisz annyira közel van az első kanyar, és annyira kicsi a hely, hogy ha valaki egy jó közepes rajtot el tud kapni, már meg tudja őrizni a pozícióját pláne az élmezőnyben.
Leclerc jól kapta el a startot, simán elhozta első helyen a Ferrarit, mögötte viszont Sainz bement Piastri mellé, s az első kanyarban úgy tűnt, hogy a belső ívre helyezkedő spanyol meg is előzi az ausztrált, azonban végül Piastri visszaverte Sainz támadását, és megőrizte a második helyet. A két pilóta az első kanyarban össze is ért, melynek következtében Sainz bal első defektet kapott, és úgy tűnt a Ferrari spanyolja számára a verseny véget is ér.
Azonban segítségre sietett Kevin Magnussen, aki a rajtot követően a hármas kanyar felé haladva, túl optimistán bement Perez mellé, összeértek, ütköztek és magukkal rántották Magnussen csapattársát Nico Hülkenberget is.
A versenyt piros zászlóval megszakították, de hogy az első körös őrület tovább folytatódjon a két Alpine az alagút előtt ütközött, Esteban Ocon gondolt egy merészet, és megpróbált bebújni Pierre Gasly mellé, ez sikerült is, csak azt nem vette figyelembe, hogy ketten azon a szűk helyen nem fognak elférni, nem is fértek el, így ők is karamboloztak.
A piros zászlós megszakításnak köszönhetően Sainz autóját rendbe hozták, így az új rajt előtt elfoglalhatta a harmadik pozíciót, ugyanakkor Ocon, Magnussen, Perez, és Hülkenberg nem tudta folytatni a viadalt. Az új rajt előtt Logan Saraent kivételével mindenki kereket cserélt, aki közepesen kezdett keményre váltott, aki keménnyel kezdett az pedig közepesre, hisz ez a kerékcsere azt jelentette, hogy mindenki letudta a kötelező kerékcserét, így nem volt kötelező többet kijönni a boxba.
Az megismételt rajtnál már mindenki óvatosabb volt, és a mezőny baleset nélkül el tudott jönni, Leclerc ismét meg tudta őrizni a vezetést, és az élmezőny többi részében sem történt helycsere.
Ezt követően jött a szokásos monacói forgatókönyv, azaz a vonatozás. Teljesen egyértelmű volt, hogy mindenki spórol a gumikkal, mindenki végig akarja csinálni az élen állók közül a futamot kerékcsere nélkül. Hogy az élmezőny mennyire spórolt a verseny első szakaszában azt kiválóan mutatja, hogy mikor Valtteri Bottas kijött friss gumikért, így körönként 3-4 másodperccel volt gyorsabb, mint az élen állók, de hiába volt messze a leggyorsabb a pályán, nem sokra ment vele, hisz saját csapattársát a kínai Zhou-t ugyan pillanatok alatt utolérte, de előzni a jelentős tempókülönbség ellenére sem tudott. Ez Monaco!
Az első négy helyezett, akik keményen voltak leszakították a a közepes keveréken lévő Russell vezette Russell, Verstappen, Hamilton üldözőbolyt, akiknek a hátránya 20 kört követően meghaladta már a 10 másodpercet is. Ugyanakkor a Ferrari próbálta azt elérni, hogy ne alakuljon ki akkora különbség, hogy Sainz mögött Norrisnak legyen annyi előnye az ötödik helyezett Russellel szemben, hogy pozícióvesztés nélkül vissza tudjon jönni, így időnkét lassították a Norrist.
Ez azért volt lényeges, mert akkor sokkal frissebb gumikon támadhatta volna Norris hátulról Sainzot. Végül azonban Norrist nem hozta ki a Mclaren, noha volt olyan pillanat, mikor ezt pozíció vesztés nélkül megtehette volna.
Ugyanakkor hátrébb ezt meghúzta Hamilton és Verstappen is, de ők sem mentek vele semmire, hisz ugyan nagyon gyorsan felértek Russellre a sokkal frissebb gumikon, de még csak előzési pozíció sem alakult ki.
Így verseny unalomba fulladt, semmi érdemleges nem történt, az élmezőnyben mindenki tartotta pozícióját, így Chales Leclerc megtörte a monacói átkot, és életében először megnyerte parányi hazája nagydíját, élete hatodik F1-es győzelmét aratta, az összetettben megerősítette a második helyét, és nyolc futam után 31 pontra csökkentette a hátrányát Max Verstappenhez képest.
A verseny után Leclerc könnyeivel küszködött, ahogy Albert herceg is.
A monacói pilóta nagyon érzelmes interjút adott, melyben elmondta, hogy a verseny közben a már elhunyt édesapjára gondolt többször is, aki mindent feláldozott fia és saját álmáért, azért hogy Charles az F1-ben hazai pályán versenyezhessen és nyerjen, az interjúban az édesanyára is kitért. Megható pillanatok voltak.
Charles Leclerc 2021-ben az írta ki a Facebook oldalára:
"Monaco szeretlek, remélem egyszer te is viszont szeretsz!"
Ez most megtörtént!
Kép forrása: unsplash.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása