2025. Február 11., Kedd
1. A Mercedes önmagához képest nagyon gyengén kezdte az évet, a szezon első nyolc futamán mindössze a negyedik erő voltak, s nem látszott a fény az alagút végén. Az utóbbi négy futamon azonban nagyon sokat léptek előre.
Kanadában Russell pole-t szerzett és végül harmadik lett, Barcelonában Hamilton szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Ausztriában Verstappen és Norris ütközése után Russell győzött, most pedig Hamilton ünnepelhetett, azok után, hogy az időmérőn kettős Mercedes siker született.
A győzelem értékét tovább növeli, hogy ezúttal nem mások kieséséből profitáltak, hanem önerőből tudtak nyerni.
Ugyan a McLaren megtréfálhatta volna őket, de ez csak a szeszélyes angol időjárásnak volt köszönhető, hisz száraz pályán a Mercedes volt a leggyorsabb az egész mezőnyben.
A német istálló számára fontos erőpróba lesz a két hét múlva megrendezendő Magyar Nagydíj, hisz egy teljességgel eltérő karakterisztikájú, és minden bizonnyal lényegesen melegebb idő várja majd a csapatokat. Ott derül ki majd igazán, hogy a Mercedes csak egyes pályákon tud harcolni a győzelemért, vagy máshol is.
2. Az elmúlt futamokat nézve összességében a legjobb autója úgy tűnik, hogy a McLarennek van, csak nem tudnak nyerni.
Lando Norris a szezon hatodik futamán győzni tudott egy hatalmas Safety car mázlinak köszönhetően Miamiban, azonban ezt követően volt zsinórban öt második helyük, most ehhez hozzájött egy harmadik pozíció. Úgy hogy az összes futamon győzelmi esélyeik voltak, azonban mindig elkövettek apróbb-nagyobb hibákat, mind a csapat, mind Norris, ami nem fér bele.
Ezen a futamon mindkét boxkiállásnál rossz döntést hoztak, az elsőnél egyrészt késtek egy kört, másrészt együtt kellett volna hozni Norrist, és Piastrit. Ezzel a döntéssel, hogy elmaradt a double stack a McLaren a fiatal ausztrál versenyét tökre is tette.
A második boxnál szintén egy körrel később hozták ki a vezető Norrist, így elvesztették az első helyüket, de ezt visszafordíthatták volna, ha nem lágy, hanem közepes gumikat tesznek fel, mint Piastrinak.
Ők azonban a lágy mellett döntöttek, így nemhogy a győzelem nem lett meg, hanem a második hely sem.
Ha Norris a végén Piastrihoz hasonlóan közepes keveréket kap, látva az ausztrál tempóját, akkor valószínű nyer.
Ezeknek a döntéseknek egy része Norris hibája, hisz azt hogy mikor jöjjenek ki azt alapvetően ő mondta meg, ezt a futam után el is ismerte, de a csapat is rontott ma (is) eleget.
A McLarennek és Norrisnak meg kell tanulnia kezelni ezt az új helyzetet, hogy a győzelemért harcolhatnak.
3. A Red Bull ezen a hétvégén csak a harmadik erő volt, a Mercedes és a McLaren mögött. Ezt a silvertone-i második helyet Verstappen klasszisának köszönhetik, illetve annak, hogy a kritikus pillanatokban mindig jól döntöttek.
Ezen a hétvégén az ötödik hely lett volna reális a háromszoros világbajnok és a Red Bull számára.
Az osztrák istálló nagyon dominánsan kezdte ugyan az idei szezont is, s benne volt az esély, hogy unalomba fullad a 2024-es szezon is, de a Red Bull dominanciája a hatodik Miami Nagydíj óta eltűnt. Amióta Adrian Newey bejlentette a távozását, úgy tűnik hogy porszem került a gépezetbe.
Az hogy ennek ellenére a pontversenyben Verstappen előnye tovább nőtt Norrissal szemben, az Max Verstappen, és Hannah Schmitz érdeme elsősorban.
4. A Ferrari úgy kezdte a szezont, hogy stabilan a második erő volt a Red Bull mögött, sőt az idény nyolcadik futamán, Charles Leclerc Monacóban győzött, és 31 pontra megközelítette a vb összesítésében Verstappent.
Ez lő távolság gondolhattuk volna, azonban a Ferrari Barcelonába hozott új fejlesztési csomagja teljes kudarc volt, nem véletlen, hogy a mostani hétvégén már vissza is tértek a korábbi csomagjukhoz. Ezzel a Ferrari óriási lépéshátrányba került a többiekkel szemben a fejlesztési versenyben.
5. Sergio Perez ugyan nemrég hosszabbított szerződést, de az utóbbi hat futamon mindössze 15 pontot szerzett, és a hátránya már most 12 futam után 137 pont Verstappen mögött.
Vajon meddig hagyja ezt a Red Bull, mert ez nagyon-nagyon kevés. Nyilván nincsenek jó opciói a csapatnak, kit lehetne betenni a helyére?
Házon belül sem Yuki Tsunoda, sem pedig Daniel Ricciardo nem meggyőző, de lehet, hogy az új-zélandi Liam Lawson egy próbát megérne. Vannak róla pletykák, hogy Perez helye veszélyben van, és hogy a következő futamok sorsdöntőek lesznek számára, meglátjuk, hogy ennek mennyi valóságalapja van.
6. Amióta Lewis Hamilton aláírt a Ferrarihoz időről időre felvetődik, hogy jól döntött-e vagy sem.
Az első futamok alapján, mikor a Ferrari a második erő volt, míg a Mercedes a negyedik, akkor azt mondták, hogy igen.
Most hogy a Mercedes feltámadt, míg a Ferrari eltévedt a fejlesztésekkel az erdőben, azt hallani, hogy lehet hogy mégsem döntött jól.
Úgy gondolom, hogy jól döntött-e vagy sem, azt most nem lehet megítélni, ezt majd csak 2025-ben, de legfőképp 2026-ban lehet eldönteni.
Én tavaly azon a véleményen voltam, hogy ha választani kell a Mercedes és Ferrari közül, akkor az előbbit választanám.
Azért mert a német istálló az elmúlt egy évtizedben bizonyította, hogy képes nyerni, és tudja hogy hogyan kell nyerni. Míg a Ferrari Michael Schumacher 2006-os távozása után lejtőre került.
A 2007-es egyéni vb címet még vért izzadva valahogy behúzták, majd 2008-ban konstruktöri világbajnoki címet nyertek, azonban azóta semmi. S nem látszik jelenleg az, hogy ebből a csapatból, hogy lesz újra a világ legjobb F1-es istállója.
Ugyanakkor azt sem feledjük, hogy mikor Hamilton aláírt a Mercedeshez a 2013-as szezonra, és elhagyta a McLarent voltak akik azt mondták, hogy ez a világ legostobább döntése, azóta már tudjuk a világ legostobább döntése a világ legjobb döntése lett. Szóval várjuk ki a következő két évet, s térjünk vissza erre a kérdésre akkor.
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása