2025. Február 11., Kedd
Karrierje hatodik pole pozícióját szerezte a vb második brit Lando Norris a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén. Mögötte két tizedes lemaradással Max Verstappen lett a második, míg a harmadik helyet három tizedes hátránnyal a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton szerezte meg.
Az időmérő nagy vesztese a Ferrari, mely pénteken mind az egykörös, mind a versenytempó tekintetében egy szinten állt a McLarennel, azonban a Szingapúri időmérő Q3-as szakaszában előbb Carlos Sainz a gyors körére készülve falnak csapta az autót.
Majd az időmérő legvégén Leclerc nem tudta rendesen felmelegíteni a gumijait, így csak a hetedik helyre futott be, azonban még ezt a pozícióját is elvesztette, hisz pályaelhagyás miatt elvették a körét, így Leclerc a 9., míg Sainz a 10. helyről rajtolhat.
Ami egy ilyen jellegű utcai pályán, ahol nehéz előzni nem sok jót ígér a versenyre.
Lelcerc vesztét az okozta, hogy nem működtek megfelelően az első gumik melegítőpaplanjai. Valószínűleg a csapat hibázott.
Egyelőre tehát minden Lando Norris sikerét ígéri! Érdekesség, hogy a brit pilóta karrierje során, a sprinfutamokkal együtt, eddig hét alkalommal indulhatott a pole pozícióból, de az első kör után még egyetlen egy alkalommal sem állt az élen.
Az időmérő végeredménye
1. Lando Norris McLaren-Mercedes 1:29.525
2. Max Verstappen Red Bull Racing 1:29.728
3. Lewis Hamilton Mercedes 1:29.841
4. George Russell Mercedes 1:29.867
5. Oscar Piastri McLaren-Mercedes 1:29.953
6. Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 1:30.115
7. Fernando Alonso Aston Martin 1:30.214
8. Yuki Tsunoda RB-Honda 1:30.354
9. Charles Leclerc Ferrari idő nélkül
10. Carlos Sainz Ferrari idő nélkül
11. Alexander Albon Williams-Mercedes
12. Franco Colapinto Williams-Mercedes
13. Sergio Pérez Red Bull Racing
14. Kevin Magnussen Haas-Ferrari
15. Esteban Ocon Alpine
16. Daniel Ricciardo RB-Honda
17. Lance Stroll Aston Martin
18. Pierre Gasly Alpine
19. Valtteri Bottas Kick Sauber
20. Zhou Guanyu Kick Sauber
Versenyzői nyilatkozatok
1. Lando Norris (McLaren)
"Nem volt különösebben jó kör. Csak mert itt nehéz mindent egy körben jól csinálni. Az első szektorban talán benne hagytam pár tizedet, és aztán kicsit túlságosan is nyomtam a középső szektorban, mert próbáltam visszahozni ezt. De így is jó volt, jók voltunk egész hétvégén.
Talán valamivel többet vártam ennél, és a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3-ban is nehezebb volt, mint szerettem volna. De az autó egész hétvégén elképesztő volt. Jól éreztem magam, magabiztos voltam, csak kimentem, és összeraktam a kört.”
2. Max Verstappen (Red Bull)
„Őszintén szólva nagyon örülök a második helynek. Sikerült javítanunk az autón. A tegnap nagyon nehéz volt. Sokkal jobban vezethetőnek éreztem, jobban tudtam támadni a kanyarokat. Nagyon örülök a második helynek. A pole-ért küzdeni nem volt reális elvárás. Sőt, az időmérőre készülve arra sem számítottam, hogy az első sorba kerülhetek. Szóval jár az elismerés a csapatnak. Nagyszerű munkát végeztek este, előálltak megoldásokkal. Az autót egyszerűen sokkal jobb volt vezetni. Tudjuk, hogy nem ez a legjobb pályánk a naptárban. Tavaly domináns autónk volt, de itt sehol sem voltunk. Most meg harcban vagyunk egy kevésbé domináns autóval. Nagyon jó munkát végeztünk”
3. Lewis Hamilton (Mercedes)
„Erre a hétvégére pozitívan érkeztem, mint mindig, de pénteken egy rémálom volt vezetni az autót az első edzésen. Egy másodperc volt a hátrányunk. Nagy változtatásokat hajtottunk végre a második edzésre, de még mindig egy másodpercre voltunk.
A srácok a szimulátorban tegnap este nagyszerű munkát végeztek, és bizakodva érkeztünk, elvégeztük a változtatásokat, erre a harmadik edzés egy rémálom, 1,2 másodperces hátrány! Istenem! A szerelők nagyon keményen dolgoztak a változtatásokon, miközben nem tudták, mi lesz a következő. Az időmérő elején aztán végre az autó működésbe lépett. Hirtelen megvolt az összhang, és nagyon versenyképesnek éreztem.”
9. Charles Leclerc (Ferrari)
„Egy olyan probléma volt, ami sosem merült még fel a hétvége során: nem megfelelően működtek az első gumik melegítőpaplanjai. Ahogy kimentünk a boxból, az első gumik rendkívül hidegek voltak, ezért őrültként kellett nyomnom, hogy visszahozzam a hőmérsékletüket. Sosem történt ilyen.
Szerintem ma jók voltunk. Legalábbis az időmérőn. A harmadik szabadedzésen egy kicsit küszködtünk, de meleg volt, melegebb. És tudtuk, hogy talán kicsit a választott beállítások miatt küszködünk. De az időmérőn hittem, hogy vissza fog térni, és vissza is tért. A Q2-ben az 1:29,7-es kör egészen erős volt. Aztán a Q3-ban csak kellett futnunk egy kört, de nem sikerült…
A Q1-ben és a Q2-ben megerősítettük, hogy megvan a tempónk valami jó eléréséhez. Aztán jön ez a hőmérséklet-probléma a Q3-ban, és mindent a kukába dobunk…
Olyan sokat készülünk erre az egy időmérős körre, amiről tudjuk, hogy itt olyan fontos, mint Monacóban, és erre túl hideg első gumikkal megyünk ki a boxból. Ezzel az egész hétvégénket elrontjuk.”
A versenyhétvége további programja
Vasárnap
14:00 Futam (TV: M4 Sport)
Forrás: en.wikipedia.org
Interjúk forrása: m4sport.hu
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása