2025. Február 11., Kedd
Szeptember elején jelentette be a 16-szoros szlovén bajnok NK Maribor, hogy az átigazolási időszak utolsó napján szerződtette a Puskás Akadémiától a 22 éves magyar utánpótás válogatott Komáromi Györgyöt. A magyar játékosért a Maribor 600 ezer eurót fizetett, aki 2027-ig szóló szerződést írt alá.
Komárominak a 2023/2024-es idényben a Puskásban 29 NBI-es mérkőzésen 7 gól és 5 gólpassz volt a mérlege, az idei szezonban öt találkozón két gólt és egy gólpasszt jegyzett.
A szolnoki születésű labdarúgó a szerződéskötést követően a szlovén klub honlapjának a következőképp nyilatkozott:
„Amikor hallottam a Maribor ajánlatáról, a projekt bemutatása után beszéltem a szüleimmel, és habozás nélkül elhatároztam, hogy a legnagyobb és legjobb szlovén futballklubban fogok játszani, szép stadionnal, a legjobb szurkolók előtt. 22 évesen és 100 lejátszott NBI-es mérkőzés után, készen állok arra, hogy magasabb szinten is megmutassam képességeimet és karakteremet. Válogatott szinten már van némi tapasztalatom, összesen 53 alkalommal léptem pályára az utánpótlás válogatottakban, és szerepeltem a 17 éven aluliak világbajnokságán is. Meggyőződésem, hogy a Mariborral meg tudjuk valósítani közös céljainkat. Gólokkal és gólpasszokkal valamint a védekezési feladatok teljesítésével is szeretnék hozzájárulni a győzelmekhez és a trófeákhoz. Már megnéztem néhány meccset, és biztosíthatom a szurkolókat, hogy együtt sok szép dolgot fogunk elérni. Megtiszteltetés, hogy a Maribor játékosa lehetek!”
A magyar játékos első két szlovéniai mérkőzésén egyaránt csereként a szünetben állt be. S a második találkozón az 57. percben meg is szerezte első gólja a Maribor színeiben a címvédő Celje elleni idegenbeli találkozón!
Komáromi 18-19 méterről ballal lőtt, a jobb alsót vette célba, de a lövés nem volt sem erős, sem pedig helyezett, azonban a Celje kapusa bevédte a labdát. Potyagól volt!
Ezt a találkozót követően zsinórban három mérkőzésen is kezdőként magkapta a bizalmat, ezeken sorrendben 72, 63, valamint 66 percet játszott. Ezt követően a csapatnál edzőváltás történt, az új tréner, a 2010-es vb-n szereplő szlovén válogatott alapembere, Bostjan Cesar lett.
Cesar a következő találkozón még kezdőként megadta a lehetőséget Komárominak. Azonban a magyar játékos ezen a találkozón sem tudott érdemben a csapat teljesítményéhez hozzátenni. Ezután még hat fordulót játszottak a téli szünetig a szlovén bajnokságban, egyszer nem kapott lehetőséget, egyszer nem volt kerettag, míg másik négy alkalommal csereként 4, 31, 20 illetve ismét csak 20 perc jutott neki.
A Szlovén Kupában az alsóbb osztályú SD Preddvor ellen kezdett, de miután a Maribor a szünetben 1-0-ás hátrányba került, edzője hármas cserét eszközölt, s az egyik, aki lejött az a magyar szélső volt. A cserék segítettek a Mariboron, mely a második játékrészben megfordította a találkozót, s az egyenlítő gólt pont Komáromi cseréje El Arbi Hillel Soudani szerezte.
Összességében 10 szlovén bajnokin lépett pályára, ezeken 421 percet játszott, mérlege 1 gól, 0 gólpassz. A kupában 45 perc alatt nem szerzett kanadai pontot.
Komáromi György őszi teljesítménye a Maribornál egyértelműen csalódást keltő, hisz egy olyan játékosról beszélünk, aki egy dobogós NBI-es csapatnál egész tavasszal alapember volt, s aki az U21-es válogatott utolsó három Eb selejtezős mérkőzésén kezdőjátékos volt. S a szlovén ligára sok mindent lehet mondani csak azt nem, hogy egy nívós, színovalas liga lenne, dacára annak, hogy az Olimpija Ljubljana és a Celje is továbbjutott az alapszakaszból a Konferencia Ligában.
Tavasszal ennél több kell!
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása