2025. Február 12., Szerda
Dicső múlt
Az 1908-ban alapított Anderlecht igen komoly, dicső múlttal rendelkezik. A legsikeresebb belga csapat, mind a hazai, mind a nemzetközi eredményeiket tekintve. 30-szoros belga bajnokok, 9-szeres belga kupagyőztesek és szintén 9-szeres belga szuperkupagyőztesek.
1964 és 1968 között zsinórban öt bajnoki címet nyertek, ami belga rekord.
Öt nemzetközi trófeával büszkélkedhetnek. A klub történetének legsikeresebb időszaka a 70-es évek második és a 80-as évek első feléhez köthető, hisz 1976 és 1983 között két alkalommal nyerték meg a KEK-et és az Európai Szuperkupát, egyszer pedig az UEFA kupát. Ugyanakkor az 1983-as UEFA kupa győzelmük óta immár több mint negyven éve várnak az újabb diadalra.
Egy hete menesztett vezetőedző, nullkilométeres tréner irányít a Fradi ellen!
Egy héttel ezelőtt edzőváltás történt a belga rekordbajnoknál.
Azt követően, hogy a belga bajnokság 5. fordulójából elhalasztott Anderlecht-Genk mérkőzést 2-0-arányban elbukták a hazaiak az Anderlecht vezetősége úgy döntött, hogy menesztik a csapat 45 éves vezetőedzőjét a dán Brian Riemert.
A klub a dán mester kirúgását a "nem megfelelő teljesítménnyel" indokolta. Tették ezt annak ellenére, hogy az Anderlechtnek a kilencedik mérkőzésén ez volt az első veresége.
Az utódja az ideiglenes edző David Hubert tavaly nyáron vonult vissza az aktív játéktól. Tavaly az Anderlecht második csapatánál volt másodedző, idén lett az U18-as csapat vezetőedzője, azaz lényegében semmiféle edzői tapasztalattal nem rendelkezik.
Játékosállomány
Az Anderlecht játékoskeretének az értéke 116 millió euró, míg a Fradié 59,33 millió euró.
A csapat három legértékesebb játékosa: Anders Dreyer (dán, 15 millió euró), Kasper Dolberg (dán, 12 millió euró) valamint a mindössze 19 éves belga U21-es válogatott támadó középpályás Mario Stroeykens (10 millió euró) .
Az idei szezonban a csapat leggólerősebb és egyben legponterősebb játékosa épp Stroeykens, akinek 10 mérkőzésen 2 gólja és 2 gólpassza van.
Eredmények
Az Anderlecht jól kezdte az idei szezont, hisz négy forduló után veretlenül 10 ponttal vezették a bajnokságot, az Európa-liga rájátszásában is kettős győzelemmel búcsúztatták a fehérorosz Dinamo Minszket, igaz két szűk 1-0-val.
Szeptemberben azonban eddigi négy mérkőzésükön nem tudtak nyerni. Előbb idegenben az USG vendégeként játszottak döntetlent (0-0), majd hazai pályán a Westerlo ellen (2-2), ezt követően otthon kikaptak a Genktől 2-0-ra, majd most szombaton csak egy vérszegény 0-0-ra futotta szintén hazai környezetben a Chaleroi ellen.
Az Anderlecht jelenleg 3 győzelemmel, 4 döntetlennel és 1 vereséggel, 13 szerzett ponttal hatodik a belga bajnokságban.
A csapat az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 10 mérkőzésen mindössze 11 gólt lőtt és hetet kapott.
Az Anderlecht-Ferencváros mérkőzés ma este 21 órakor kezdődik, melyet az M4 Sport élőben közvetít.
Forrás: transfermarkt.at
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása