2025. Február 11., Kedd
Szinte véget nem érő történet: Sallai elhagyja a Freiburgot! Írja szalagcímében az elismert német sportportál a Kicker.
A cikk azzal kezdődik, hogy Sallai 2018-as érkezése óta a klubváltás többször szóba került. Ezt Jochen Saier igazgatósági tag is megerősítette: „Roland a múltban gyakran kacérkodott klubváltással.“ Hozzátette, hogy a Freiburg alapos mérlegelés után, figyelembe véve a keret jelenlegi felépítését, egyetért a játékos klubváltásával.
Sallai az előző években már többször is szeretett volna szintet lépni egy jobb csapatba igazolni, azonban az átigazolásra sohasem került sor, sőt még csak konkrétum sem volt ezzel kapcsolatban. Ahogy a Kicker fogalmaz Sallaival kapcsolatban egy valami volt állandó, még pedig az, hogy a körülötte lévő személyek folyton változtak. Kiemelik, hogy csak a 2022/2023-as szezon őszi idényében három alkalommal váltott ügynököt. Legutóbb többek között a Szoboszlai Dominikot gardírozó Esterházy Mátyás sem tudta beteljesíteni Sallai álmait.
Ennek ellenére Sallai ezen a nyáron a német átigazolási határidő lejárta előtt már sok csapattársától elbúcsúzott – feltételezve, hogy mindenképpen klubot vált. Ám miközben, ahogy a magyar játékos esetében lenni szokott, számos klub neve keringett vele kapcsolatban pletyka szinten, furcsa módon a Kicker információi szerint a Freiburg augusztus végéig egyetlen konkrét ajánlatot sem kapott a magyar válogatott támadóra.
A Galatsaray ajánlata tegnap reggel futott be, s mivel közelgett az átigazolási határidő vége Törökországban felgyorsultak az események.
Végül a Kicker szerint 6,3 millió euróért vásárolta meg Sallai Roland játékjogát a török klub. Ugyanakkor a német lap szerint ebből az összegből 6 millió euró marad a Freibrugnál, miután levonják a nevelőkluboknak fizetendő szolidaritási járulékot.
"Nagyon jól éreztem magam Freiburgban" - mondta Sallai búcsúzóul, és hangsúlyozta, hogy a Freiburg "mindig is fontos állomás lesz" karrierje során.
Hozzáteszik, hogy Sallaiért mikor jobb periódusai voltak mindenképpen reális volt egy 10-20 millió euró közötti átigazolási díj.
A cikk azzal zárul, hogy Sallai szerződése 2025 nyarán járt volna le a német klubnál, így most a freiburgiak éltek az egyik utolsó lehetőséggel, hogy komoly összegért értékesítsék a magyar labdarúgót.
Ezt már csak én teszem hozzá, hogy valószínűleg azért volt „csak" 6 millió az átigazolási díja, annak ellenére, hogy a játékos értéke jelenleg 15 millió euró, mivel jövőre lejárt volna szerződése, s Freiburg nem akarta azt, hogy végül ingyen kelljen megválnia a magyar támadótól.
Forrás: kicker.de
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása