2025. Február 12., Szerda
Jürgen Klopp 1967-ben született Stuttgartban.
Édesanyja kereskedő, édesapja kapus volt, két nővére van. Gyermekkorában a VfB Stuttgartnak szurkolt és orvos szeretett volna lenni, de úgy gondolta, hogy nem elég okos ahhoz, hogy orvos legyen belőle.
A futball világába édesapja vezette be. Kezdetben amatőr focista volt, és mellette részmunkaidőben dolgozott.
1990-ben szerződtette az akkor másodosztályban szereplő Mainz, ahol félprofi szerződést kapott. Mellette a Goethe Egyetem hallagatója volt, ahol sporttudományt tanult, 1995-ben szerzett diplomát.
A 90-es évek közepéig csatár volt, majd diplomájának megszerzésének évében védővé avanzsált. Nem volt klasszis játékos, neki nem a lábai voltak zseniálisak, hanem az agya. Karrierje során sohasem játszott a Bundesligában, ugyanakkor a Mainz színeiben több mint háromszáz, másodosztályú mérkőzést játszott, melyeken 52 gólt szerzett. Miközben még játékos volt, már tudatosan készült az edzői pályára, árgus szemekkel figyelte edzőjének munkáját, és mellette Kölnbe az edzőképzőre járt.
2001-ben 33 évesen, már edzői papírokkal a zsebében vonult vissza úgy, hogy minden sorozatot figyelembe véve 56 góljával ő volt a klub gólrekordere.
Visszavonulását követően azonnal a Mainz edzőjének nevezték ki, és Klopp a klub története során először 2004-ben felvitte a csapatot a német élvonalba. Ahol újoncként annak ellenére, hogy a legkisebb költségvetéssel rendelkezett a Mainz a 11. helyre vezette az együttest.
Klopp a médiában is szerepet vállalt, hisz a 2006-os világbajnokságon, és a 2008-as Európa-bajnokságon is a német televíziót szakértőként segítette.
2007-ben kiesett csapatával a Bundesligából, s miután a következő szezonban nem sikerült kiharcolnia visszajutást, lemondott. Kloppnak ekkor már nagyszerű reputációja volt, amit mit sem bizonyít jobban, hogy mind a német rekordbajnok Bayern München, mind a Borussia Dortmund érdeklődött iránta.
Végül 2008 nyarán Klopp két éves szerződést kötött a Dortmunddal, azzal a Dortmunddal, mely a későbbi Ferencváros tréner Thomas Doll irányításával a csalódást keltő 13. helyen zárta bajnokságot.
Klopp nagyszerű munkát végzett a Borussiánál, és a klubnál töltött harmadik szezonjában, megszerezte a BVB hetedik bajnoki címét, majd egy évvel később címet védett a Dortmund, ráadásul a Német Kupát is megnyerték, így a a Borussia története során először tudott duplázni.
2013-ban 16 év után ismét bevitte a Bajnokok Ligája döntőjébe Dortmundot, igaz a fináléban, a német házidöntőben 2-1-re kikaptak a Bayern Münchentől.
Jürgen Klopp 2015-ig irányította Dortmundot.
A német szakember nem sokáig maradt állás nélkül, hisz a Liverpool 2015 októberében a gyenge eredmények miatt menesztette északír menedzserét Brendan Rogerst, akinek a helyére Kloppot szerződtették.
Klopp nehéz örökséget vett át, hisz a legendás klub az előző idényét csak a hatodik helyen zárta, és ekkor már 25 éve nem nyerte meg az angol bajnokságot, míg az új szezonban mindössze a 10. helyen szerénykedett.
Kloppnak a bajnokságban nem sikerült csodát tennie, hisz csak nyolcadik helyen zárták a Premier League tabelláját, ami azt jelentette, hogy a Pool a következő idényben nem indulhatott a nemzetközi porondon. Ugyanakkor az Európa-ligában bejutottak a döntőbe, ami a Liverpool első nemzetközi döntőjét jelentette a 2007-es AC Milan ellen elveszített Bajnokok Ligája döntő óta.
A fináléban viszont hiába szerezték meg a vezetést a Vörösök az El specialista Sevilla fordított, és 3-1-es győzelmével triplázott az El-ben.
Jürgen Klopp munkája 2019-ben ért be igazán, mikor a Liverpoolt Bajnokok Ligája győzelemig vezette, ez volt a német szakember első trófeája Liverpoollal, valamint edzői karrierje első BL győzelme. Egy évvel később újabb nagy diadalra vezette a Vörösöket, akik 2020-ban 30 év után nyerték meg újra az angol bajnokságot.
Klopp hihetetlen népszerűségre tett szert Liverpoolban, amihez nemcsak az elért eredményei, hanem a karizmatikus személyisége is hozzájárult.
A német tréner 2024 januárjában jelentett be, hogy lemerültek az akkumulátorai, és a szezon végén kilenc év után elhagyja a hatszoros BEK és BL győztes együttest. Klopp élete utolsó szezonjában ligakupát nyert a Vörösökkel, a bajnokságban pedig bronzérmesként zártak.
Jürgen Klopp összesen nyolc trófeát nyert a Liverpoollal, ezzel a klub történetének második legsikeresebb menedzsereként hagyja el a Poolt, ahol az utolsó Wolves elleni hazai 2-0-ás győzelem után beszédet mondott, és arra kérte a szurkolókat, hogy fogadják el az új menedzser Arne Slot-ot, majd beszédje után a szurkolók, és a játékosok elénekelték a klub legendás himnuszát, a You'll Never Walk Alone-t, mely alatt szem nem maradt szárazon.
Jürgen Kloppot a Liverpool szurkolói örökre a szívükbe zártak.
Klopp házas, jelenlegi feleségével a szociálpedagógus, gyermekregényíró Ulla Sandrock-al 2005-ben a müncheni Oktoberfesten találkozott, ahol Ulla pincérnőként dolgozott. Nagyon gyorsan egymásra találtak, hisz három nappal első találkozásukat követően összeköltöztek, majd decemberben össze is házasodtak.
Ullát jószívű embernek tartják, aki Németországban, amikor Klopp még ott edzősködött a „Bundesliga First Ladyje“ becenevet kapta. Három évig Kenyában tanárként és ápolónőként dolgozott, és segített az éhező gyerekek felépülésében.
Klopp felesége nemcsak Németországban népszerű, hanem Angliában is, miután a Liverpool 30 év elteltével, a férje irányításával ismét angol bajnok lett, 1000 font értékű élelmiszerutalványt osztott ki a családi házukhoz közel fekvő egyik szupermarket alkalmazottjainak a covid során tett erőfeszítéseikért.
Jürgen Kloppnak még az első házasságából van egy fia Marc, aki a Dortmund II-ben futballozott, de 2015-ben 23 évesen sérülés miatt vissza kellett vonulnia. A Klopp házaspárnak nincs közös gyermeke, de Ullának van egy fia Dennis, aki tavaly unokával ajándékozta meg a Kloppékat.
Jürgen Klopp a világ egyik legjobb edzője, de valójában több mint egy edző, egy futball-fanatikus, aki annyira karizmatikus személyiség, hogy képes magával ragadni az embereket, a játékosokat, a szurkolókat, és képes egyesíteni egy közösséget. Klopp eddig bárhol dolgozott, mindenhol mély nyomot hagyott maga után, naggyá tette a Mainzot, a Dortmundot és a Liverpoolt is, utóbbit visszatette a futballtérképre, melyet sohasem felejtenek el neki, ő Liverpoolban mindig is legenda marad!
Hogy edzősködik-e még valaha, valahol?
Ez nem lehet kérdés, a futball olyan mint a drog, ha rászoksz nem lehet leállni, neki ez az élte, lehet hogy rövid ideig tud nélküle élni, de hosszabb távon semmiképp.
S addig amíg visszatér a futballpályára mivel tölti az idejét Jürgen Klopp?
Egyrészt lesz ideje unokázni, másrészt Ulla azt tanácsolta neki, hogy tanuljon meg főzi, és táncolni, és mint tudjuk egy feleségnek nem illik nemet mondani.
Sok sikert, sok boldogságot Jürgen!
Források: en.wikipedia.org, thesun.co.uk, liverpoolecho.co.uk, marca.com
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása