A magyar labdarúgás számára sikernek számít-e egy Eb 18. hely?

Link másolása

Tegnap arról írtam, hogy válogatott számára siker avagy kudarc volt a 2024-es Eb avagy egyik sem? Ma ugyanezt a kérdést teszem fel, csak más nézőpontból, nem a válogatott, hanem a magyar labdarúgás szempontjából.
A magyar labdarúgásnak, a magyar válogatottnak komoly hagyományai vannak, 1938-ban és 1954-ben is világbajnoki döntőt játszhattunk, az 1964-es Eb-n bronzérmesek lettünk, 1952-ben, 1964-ben és 1968-ban egyaránt olimpiai bajnokságot nyertünk.
A mai napig három aranyérmével, egy-egy ezüst, és bronzéremmel Magyarország az olimpiai játékok történetének legsikeresebb labdarúgó nemzete.
Mint a fenti eredményekből is kitűnik a magyar válogatott a legnagyobb sikereit 1938 és 1968 között érte el, ezt követően volt egy visszaesés, hisz nem jutottunk ki az 1970-es, és az 1974-es vb-re sem, de ezt követően három egymást követő vb-n megint ott voltunk. Igaz ezeken a világbajnokságokon már nagy eredményt nem értünk el, sorrendben 15., 14., és 18. helyen végeztünk, de legalább ott voltunk.
Az 1986-os mexikói vb-t követően egy újabb visszaesés történt labdarúgásunkban, amit nagyszerűen mutat, hogy 1986 óta egyetlen egy világbajnokságra sem jutottunk ki, ahogy 1972 és 2016 között Eb-re sem sikerült kvalifikálni magunkat. Látható, hogy ahogy teltek az évek, az évtizedek egy sikeres aranykorszak után egyre jobban estünk vissza.
A helyzetet megoldandó a 2000-es években elkezdték létrehozni a labdarúgó akadémiákat, az első a Sándor Károly Akadémia (MTK) volt, melyet 2001-ben alapítottak, azóta az akadémiák száma elérte a 19-et. Ezeket az intézményeket a magyar foci kitörési pontjaként emlegették. Az volt a cél, hogy az akadémiákról kijövő tehetséges fiatalokkal töltik fel az NBII-t, és az NBI-et, így kiszorítva a magyar élvonalból a másodvonalbeli külföldi játékosokat. Történelmi változások mennek végbe a magyar futballban, új szintre emelve a magyar labdarúgást, hogy biztos hátországot nyújtson a magyar válogatott számára.
Az elképzelések azok voltak, hogy a 2010-es évek közepére 50 topligás játékosunk lesz, aki rendszeresen játszik a négy legerősebb európai bajnokságban.
Most a céldátum után vagyunk szűk 10 évvel, és topligás játékosaink száma mindössze nyolc (2011-ben még 11 volt), de ebbe benne van Loic Nego is, aki a francia bajnokságban játszik, ami az eredeti tervek szerint kívül esett a topligákon, hisz csak az angol, spanyol, német, olasz tartozott bele. Ebből a nyolcból három olyan játékos van, aki az akadémiákról került ki: Gulácsi Péter, Schäfer András, valamint Sallai Roland, tehát 47-tel kevesebb a tervnél.
Vissza a nagy válogatotthoz, a magyar nemzeti válogatott 2016-ban 30 év elteltével ismét kijutott egy nagy világversenyre az Európa-bajnokságra, majd ezt követően sikerült a kvalifikáció a 2020-as, és a 2024-es Eb-re is.
2016-ban a 13., 2020-ban a 20., míg 2024-ben a 18. helyen zártunk. Világbajnokságra 86 óta továbbra sem tudunk kijutni.
Felvetődik a kérdés, ha az akadémiák messze nem hozzák azt az eredményt, amit vártak tőle, akkor miért vagyunk ott egymás után az Eb-ken, miközben korábban egyre sem tudtunk kijutni?
A válasz erre kérdésre viszonylag egyszerű, 2008 szeptemberében az UEFA végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy az Európa-bajnokságon szereplő válogatottak létszámát 2016-tól 16 csapatról 24 csapatra emeli.
Ennek kettős célja volt egyrészt a profitnövelés, hisz az addigi 31-ről 51-re nőtt a mérkőzések száma, a másik ok a kisebb országok felzárkóztatása volt.
Ez a bővítés jelentősen megkönnyítette a magyar válogatott helyzetét, hisz ha 16 csapatos Eb-ket rendeznének most is, akkor sem a 2016-os, sem pedig a 2020-as tornára nem jutottunk volna ki. A 2024-esre viszont igen!
És ennél a 2024-es tornánál jön be a Marco Rossi faktor, aki az elmúlt években többet hozott ki a válogatottból, mint ami a tudásszintje volt.
De sajnos ettől még egy 10 milliós országtól, ahol minden infrastruktúra, minden lehetőség adott a minőségi munkához, a három 24 csapatra bővített EB-re való kijutás, egy 13., egy 20., és egy 18. hely, nulla vb szereplés mellett nem elég.
Olyan országok érnek el nálunk jobb eredményeket, akik nálunk kevesebben vannak, s ahol a lehetőségek vagy nem olyanok, mint Magyarországon vagy hasonlóak.
Lásd Horvátország vb ezüst 2018-ban, vb bronz 2022-ben, Csehország, most ez az Eb nem jött össze nekik, de 2012-ben, és 2020-ban is hatodikok lettek, Wales 2016-ban Eb bronzérmes volt, Izland ugyanezen az Eb-n 8., Dánia 2020-ban Eb bronzérmes stb, stb.
A mi lehetőségeink mellett egy olyan válogatottat, kéne kialakítani, amely nemhogy ki tud jutni egy kibővített 48 csapatos vb-re, hanem ott el tud jutni a nyolcaddöntőig, a kibővített Eb-ken pedig fel tud mutatni legalább egy negyeddöntőt.
De ettől jelenleg messze vagyunk sajnos, és ez nem Marco Rossi hibája, hisz az ő lehetőségeit meghatározza, hogy milyen minőségű játékosokat "termel" ki számára a magyar labdarúgás. Ő hozzá tudja tenni a szakmát és a pedagógiát, de ő sem varázsló.
Jobb, minőségibb játékosokat kell nevelnünk, legalább 15-20-at, mert ha nem tesszük meg, akkor csak nagy szerencsével érhet el akárcsak egyszer is oda a magyar válogatott, ahol a helye lenne Európa és világ futballjában.
Ebből kifolyólag ez az Eb 18. hely a magyar labdarúgás számára sajnos nem egy sikertörténet, ahogy ez előző két Eb sem, az pedig hogy zsinórban három Eb-n ott voltunk a létszámemelésből következett.

Kép forrása: mlsz.hu

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!

Link másolása