2025. Február 12., Szerda
A FIFA csütörtökön tette közzé a legfrissebb, júliusi világranglistáját. A magyar válogatottnak egy hónappal ezelőtt 1529 pontja volt, azonban az Eb szereplés miatt 10,23 pontot veszítettünk, így jelenleg 1518,77 ponttal négy helyet veszítve visszacsúsztunk a 31. helyre.
Magyarország története során a legjobb helyezését 2016 áprilisában és májusában érte el, ekkor a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ranglistáján a 18. helyet foglaltuk el.
Mikor Marco Rossi 2018 júniusában átvette a magyar válogatott irányítását az 51. helyen álltunk, azonban egy egyenletes fejlődésnek köszönhetően idén áprilisban már a 26. helyet álltunk a ranglistán. Az utóbbi két hónapban egy illetve most négy helyet veszítve csúsztunk vissza a 31. helyre.
Ezzel a helyezéssel Magyarország jelenleg a 18. az európai válogatottak sorában.
A ranglistát továbbra is Argentína vezeti, mely Copa America győzelmével megerősítette vezető pozícióját, Franciaország őrzi a második helyét, míg az Eb győztes spanyolok öt helyet javítva feljöttek a harmadik helyre. Az Eb döntős angolok egy helyet javítva a negyedikek.
A világranglistán ebben a hónapban a legnagyobb ugrás Venezuela nevéhez fűződik, mely a Copa America csoportkörét Mexikó, Ecuador, és Jamaica legyőzésével 100%-os teljesítménnyel zárta. Majd ezt követően a negyeddöntőben büntetőkkel maradt alul Kanadával szemben.
A venezuelaiak 17 helyet javítva az 54. helyről feljöttek a 37. helyre. Törökország is jelentőset 16 helyett javított, így a 26. helyen áll, míg az Óceánia bajnokságot megnyerő Új-Zéland 13 helyet javítva a 94. Az kiwik hét év után vannak ott ismét a legjobb százban.
A legtöbb helyet rontó nemzet Csehország volt, mely 13 helyet veszítve visszacsúszott a 47. helyre, Peru a gyenge Copa America szereplés miatt 10 helyet veszített, míg a mieink által legyőzött skótok kilenc helyet rontva csak a 48. helyen állnak.
A magyar válogatott őszi Nemzetek Ligája ellenfelei közül Hollandia továbbra is a 7., a németek három helyet javítva a 13. helyen állnak, míg Bosznia-Hercegovina pozíciója nem változott, a bosnyákok továbbra is a 75. helyet foglalják el.
A FIFA ranglista állása április 4-től:
1. Argentína
2. Franciaország
3. Spanyolország
4. Anglia
5. Brazília
6. Belgium
7. Hollandia
8. Portugália
9. Kolumbia
10. Olaszország
11. Uruguay
12. Horvátország
13. Németország
14. Marokkó
15. Svájc
16. Egyesült Államok
17. Mexikó
18. Japán
19. Szenegál
20. Irán
21. Dánia
22. Ausztria
23. Dél-Korea
24. Ausztrália
25. Ukrajna
26. Törökország
27. Ecuador
28. Lengyelország
29. Svédország
30. Wales
31. Magyarország
32. Szerbia
...
75. Bosznia-Hercegovina.
Forrás: football-rankings.info
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása