2025. Február 11., Kedd
A tegnapi nap folyamán jelentette be a 16-szoros szlovén bajnok NK Maribor, hogy az átigazolási időszak utolsó napján szerződtette a Puskás Akadémiától a 22 éves magyar utánpótás válogatott Komáromi Györgyöt. A szlovén klub honlapja szerint a magyat játékos 2027-ig szóló szerződést írt alá. A lehetséges szerződésről, és Maribor új tulajdonosi hátteréről már tegnap írtam. Most álljon itt Komáromi György nyilatkozata:
„Amikor hallottam a Maribor ajánlatáról, a projekt bemutatása után beszéltem a szüleimmel, és habozás nélkül elhatároztam, hogy a legnagyobb és legjobb szlovén futballklubban fogok játszani, szép stadionnal, a legjobb szurkolók előtt. 22 évesen és 100 lejátszott NBI-es mérkőzés után, készen állok arra, hogy magasabb szinten is megmutassam képességeimet és karakteremet. Válogatott szinten már van némi tapasztalatom, összesen 53 alkalommal léptem pályára az utánpótlás válogatottakban, és szerepeltem a 17 éven aluliak világbajnokságán is. Meggyőződésem, hogy a Mariborral meg tudjuk valósítani közös céljainkat. Gólokkal és gólpasszokkal valamint a védekezési feladatok teljesítésével is szeretnék hozzájárulni a győzelmekhez és a trófeákhoz. Már megnéztem néhány meccset, és biztosíthatom a szurkolókat, hogy együtt sok szép dolgot fogunk elérni. Megtiszteltetés, hogy a Maribor játékosa lehetek!”
Komáromi szerdán a magyar U 21-es válogatott mérkőzése után csatlakozik a Mariborhoz!
Forrás: nkmaribor.com
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása