2025. Február 11., Kedd
Csütörtök este a az Európa-liga alapszakaszának 8., zárófordulójában a Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. Így a magyar bajnok 8 mérkőzésen 12 pontot gyűjtve a 17. helyen zárta a 2024-2025-ös El alapszakaszának tabelláját.
Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a következő körben, a nyolcaddöntőbe jutásért, vagy az alapszakaszban 15. helyen végző olasz AS Romával vagy pedig a 16. helyen záró cseh Viktória Plzen együttesével fognak találkozni.
Továbbjutás esetén a nyolcaddöntőben a szabályok értelmében az El alapszakaszának 1. helyezettje, az olasz Lazio, vagy pedig a 2. helyen záró spanyol Athletic Bilbao következhet.
A pénteki kieséses szakasz rájátszásának sorsolásán az alapszakaszban a 9–16. helyen végző nyolc csapat kiemelt lesz, míg a 17–24. helyen végző nyolc csapat nem lesz kiemelt. Mivel a Fradi a 17. helyen zárt, így a zöld-fehérek nem lesznek kiemeltek, így az odavágó mérkőzést fogják majd otthon játszani.
A sorsolásnál először a nyolc nem kiemelt csapatot húzzák ki és helyezik el az ágrajzon. Először a 23. és 24. helyen végződő együtteseket sorolják be, majd megyünk egyre lejjebb, utoljára a 17. és 18. helyett kerül kisorsolásra.
A sorsolás ezután a kiemelt csapatokkal folytatódik, először a 15. és 16. helyezetteket sorsolják ki, majd megyünk egyre lejjebb egészen a 9. és a 10. helyezett csapatig.
Most csak a kieséses szakasz rájátszásának sorsolását bonyolítják le, a nyolcaddöntőjét nem, arra majd február 21-én kerül majd sor. Ekkor nemcsak a nyolcaddöntő, hanem a negyeddöntő valamint az elődöntő is kisorsolásra kerül.
A kieséses szakasz rájátszásának mérkőzés időpontjai
2025 február 13.: 1. mérkőzés
2025 február 20.: 2. mérkőzés
A kieséses szakasz rájátszásának sorsolását ma 13 órakor rendezik a svájci Nyonban, melyet az M4Sport élőben közvetíti!
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása