2025. Február 11., Kedd
Bő egy héttel ezelőtt vált hivatalossá, hogy a Fehérvár 22 éves szlovén támadója Nejc Gradisar Egyiptomba az Al Ahly együtteséhez szerződik. A szlovén játékosért, aki 4 és fél évre kötelezte el magát, a 44-szeres egyiptomi bajnok 1,05 millió eurót fizettek a fehérváriaknak.
Gradisar két nappal a szerződtetése után már be is mutatkozott új csapatában. A fiatal támadó a szünetben 1-2-es állásnál állt be az egyiptomi bajnokság ragadóján, melyen a második helyezett Al Ahly a listavezető Pyramids együttesét fogadta.
A szlovén csatár nem sokat vesztegette az idejét, hisz kilenc perccel pályára lépését követően gólt szerzett, mellyel 2-2-re alakította az állást.
Most vasárnap élte második mérkőzésén az Al Ahly-ban már nem csereként, hanem kezdőként lépett pályára, és a találkozó 13. percében ő szerezte meg a vezetést a csapatának. Majd ezt követően még az első félidőben kiosztott két gólpasszt is.
Gradisart a 65. percben cserléték le, 8,8-as osztályzatot kapott, mellyel az egész mezőny második legjobb játékos lett. Az Al Ahly végül 3-1-re győzött és 11 forduló után második helyen áll az egyiptomi bajnokságban.
Gradisar 2024 februárjában 400 ezer euró ellenében szerződött Fehérvárra a szlovén Rogaska együttesétől. Összesen 36 mérkőzést játszott a magyar együttesben mérlege 9 gól és 4 gólpassz volt.
Az NBI-ben ősszel 17 mérkőzésen 7 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Forrás: sofascore.com
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása