2025. Február 12., Szerda
Hétfőn a görög Asteras hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontotta a 28-szoros magyar válogatott Ádám Martin szerződését. A szegedi születésű támadó idén júliusban a dél-koreai Ulsan együttesétől szerződött Görögországba.
Az elmúlt szűk négy hónapban, összesen nyolc bajnokin, valamint egy kupameccsen lépett pályára. A bajnokságban 506 percet játszott, de sem gólja, sem gólpassza nem volt, sőt a nyolc bajnoki találkozón mindössze hat kapuralövése volt.
A Görög Kupa nyolcaddöntőjében a Zakynthos ellen az ő két góljával győzött az Asteras. De ez összességében nagyon vérszegény teljesítmény volt Martintól.
Pedig a bajnokság első hét fordulójában rendre megkapta a lehetőséget. Minden egyes mérkőzésen kezdő volt, de nem tudott vele élni. A görögök közben léptek és szeptember 30-án szerződtették a korábban a Manchester Unitedben is megforduló Machedát, akinek akkor éppen nem volt klubja.
Az olasz támadó szerződtetése óta a bajnokságban Ádám Martin egyszer volt kezdő, majd az azóta eltelt négy mérkőzésből hármon egyáltalán nem kapott játéklehetőséget. Ez most a hétvégén az AEK Athén elleni 3-0-ás vereség alkalmával sem volt másképp.
Marco Rossi sem hívta be a válogatott keretébe, pedig ha valaki, akkor válogatottunk olasz trénere pontosan tudja, hogy mekkora csatárhiánnyal küszködik a nemzeti együttesünk.
Úgy gondolom az ami most történt benne volt a pakliban.
Nem tudom, hogy most miben gondolkodik, de az borítékolható, hogy az NBI-ben több csapat is szívesen látná soraiban.
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása