2025. Február 12., Szerda
Tegnap reggel 76 éves korában elhunyt egy kiváló edző, és egy nagyszerű ember a svéd Sven-Goran Eriksson. Ez a cikk az ő emlékére, tiszteletére íródott.
Sven-Goran Eriksson 1948-ban született. Édesapja buszsofőr volt, míg édesanyja textilboltban dolgozott. Posztja szerint jobbhátvéd volt. Játékosként nem futott be komoly karriert, legmagasabb szint ahová eljutott az a svéd másodosztály volt, pályafutását nagyon hamar már 27 éves korában befejezte.
Eriksson az edzősködést Svédországban a Degerfors együttesénél kezdte 1977-ben. Egy évvel később feljuttatta a csapatot a svéd másodosztályba, és nagyobb klubok érdeklődését is felkeltette. 1979-ben komoly meglepetésre az IFK Göteborg vezetőedzője lett, úgy hogy sok játékos addig még csak nem is hallott róla. Már az első évében Svéd Kupát nyert az együttesével.
Az igazi áttörést azonban az 1982-es év hozta meg, mikor első svéd csapatként bevitte a Göteborgot az UEFA-kupa döntőjébe, melyet 4-0-ás összesítéssel meg is nyertek a svédek Hamburg ellen. A Göteborg emellett a svéd bajnokságot, és a Svéd Kupát is behúzta.
A sikerek hatására szerződtette a Benfica, mellyel két bajnoki címet nyert, valamint az UEFA-kupa döntőjébe is bejutott a portugálokkal. 1984 és 89 között Olaszországban a Roma, majd a Fiorentina együttesénél dolgozott, majd visszatért korábbi sikerei helyszínére Lisszabonba a Benficához.
A klubot első évben a BEK döntőbe vezette, ott azonban a Benfica 1-0-ra kikapott a Milantól. 1991-ben újra bajnok lett a lisszaboni együttessel.
1992-ben ismét Olaszország felé vette az irányt, öt évig a Sampdoria, majd négy évig a Lazio vezetőedzője volt.
A Laziónál nagyszerű, felejthetetlen éveket töltött, komoly sikereket ért le, hisz 2000-ben 26 év elteltével megnyerte a csapattal története második, mindmáig utolsó bajnoki címét. KEK-et, Európai Szuperkupát, két Olasz Kupát, valamint két Olasz Szuperkupát nyert a római sasokkal.
Az 1999-2000-es idényben a Serie A-ban az év edzőjének választották.
2001 és 2006 között az angol válogatott szövetségi kapitánya volt. Ő lett az első külföldi szakember az háromoroszlánosok kispadján. Angliával azonban nem tudott maradandót alkotni, mind a 2002-es, mind a 2006-os vb-n, mind a 2004-es Eb-n a negyeddöntőben estek ki az angolok.
A 2006-os vb után távozott az angol válogatott kispadjáról. Ezt követően dolgozott klubedzőként Kínában és Angliában is, míg szövetségi kapitányként irányította Mexikó, Elefántcsontpart és a Fülöp-szigetek válogatottját is, de a sikerek ekkor már elkerülték. 2019-ben vonult vissza.
2024 januárjában Eriksson otthona közelébe összeesett, majd a kórházi vizsgálatok kiderítették, hogy hasnyálmirigyrákja van, és legjobb esetben körülbelül egy év van hátra az életéből.
Mivel élete legnagyobb álma, hogy irányíthassa a Liverpoolt sohasem teljesült, ezért Jürgen Klopp felajánlotta, hogy egy napig ő irányítsa a gárdát. Így 2024 márciusában ő ülhetett a Liverpool kispadján a Liverpool öregfiúk-Ajax jótékonysági mérkőzésén. Ezt követően Erikssont korábbi klubjai, a Benfica, az IFK Göteborg, a Sampdoria, a Lazio, a Degerfors IF és a Torsby IF is ünnepélyesen elbúcsúztatta.
A svéd szakember életéről szóló dokumantumfilmet, néhány napja augusztus 23-án mutatták be, melyben a következő szívbemarkoló üzenettel búcsúzott:
„Jó életem volt. Úgy gondolom, mindenki fél attól a naptól, amikor meghal, de az élet mindig a halállal végződik. Ezt el kell fogadnunk. Remélem, a végén az emberek úgy fognak rám emlékezni, hogy igen, ő egy jó ember volt, bár biztosan lesz, aki máshogy gondolja. Bízom benne, hogy egy pozitív emberként fognak emlékezni rám. Ne sajnáljatok, mosolyogjatok. Köszönök mindent az edzőknek, játékosoknak, szurkolóknak, fantasztikus volt. Vigyázzatok magatokra és éljétek az életeteket. Viszlát.”
Eriksson a svédországi Sunne melletti björkeforsi otthonában halt meg 2024. augusztus 26-án reggel, 76 évet élt.
Sven-Göran Erikssont többek közt édesapja és két lánya gyászolja. Nyugodjon békében!
Források: en.wikipedia.org, transfermarkt.at, m4sport.hu
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása