2025. Február 11., Kedd
Az NBII-es bajnokságot hat forduló után meglepetésre az újonc Szentlőrinc vezeti. Szentlőrinc egy 6000 fős kisváros Baranya megyében. A klub tulajdonosa Kovácsevics Csaba most interjút adott a csakfoci.hu-nak, most ebből emelem ki a legfontosabbakat.
Alacsony költségvetés
„350-400 millió forintra lesz szükségünk az idei szezonra. Ebből a szempontból az NB II utolsó két helyén vagyunk.
Én rakom bele a saját pénzem, van egy tulajdonostársam Horváth Krisztián személyében, aki már tavaly is sok segítséget nyújtott nekünk. és akad pár szponzorunk is, Sajnos az önkormányzattól eddig nulla forintot kaptunk, pedig elég jó reklámja vagyunk a városnak.“
A vezetőedző Waltner Róbert szerepe
„Kaposvár közelsége is segít, Waltner Róbertet így tudtuk leigazolni a kispadra. Neki edzőként hatalmas szerepe van abban, hogy nyáron rövid idő alatt összerakott tulajdonképpen egy teljesen új csapatot, amellyel eddig eredményesen szerepeltünk.“
Az NBIII egy pénztemető
"Egy évet adtam magunknak, hogy visszajussunk. Ha ez nem történik meg, akkor elmentünk volna az amatőr státusz felé, fiatalokkal, még kisebb költségvetéssel. Az NB III ugyanis egy pénztemető, kiadás van bőven, bevétel alig.
Mi a titkuk?
"Mi érdek nélkül dolgozunk, azért, mert fontos nekünk a helyi futball. Ennyi a titok, meg annyi, hogy körültekintően igazolunk játékosokat, edzőt, vezetőt."
Rossz infrastruktúra
Szentlőrincen a legrosszabbak a körülményének, nincs konditerem sem, a játékosok ezért a szabad ég alatt dolgoznak, a taktikai értekezleteket hely hiányában az öltöző feletti büfében tartják.
„Valóban így állunk ezen a téren. Tény, hogy nagyon rossz volt az infrastruktúránk, ami mára valamelyest javult. Amikor feljutottunk az NB II-be, kaptunk az MLSZ-től támogatást, ebből építettünk egy új pályát, egy 400 fős fedett lelátót és a világítást.
Az öltözőink és a kiszolgáló helységeink azonban nem változtak, ha finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy ezek megye I-es szintűek. Nyolcvanéves épületről beszélünk, amely már nagyon régen megérett a bontásra. Mivel azonban nincs forrásunk arra, hogy újat építsünk, ezt kell használnunk."
Célok
Nem számítottak rá, hogy hat forduló után vezetni fogják a bajnokságot, de a cél továbbra is a bennmaradás.
„Azt nem tudom, mennyire reális, hogy Szentlőrincen hosszú évekig NB II-es csapat legyen, de ezért dolgozunk és azért, hogy példát mutassunk mindenkinek és bebizonyítsuk, hogy nem minden a pénz. Sok munkával, szorgalommal, tudással egy ideig el lehet tüntetni a financiális különbségeket. A kérdés az, hogy meddig?"
A teljes cikk itt olvasható el:
Hivatkozás megtekintése
Forrás: csakfoci.hu
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása