2025. Február 12., Szerda
Szombat este Londonban, a Wembley Stadionban rendezik a 2024-es esztendő legfontosabb klubmérkőzését a Bajnokok Ligája döntőjét. Ez lesz a 69. döntő a legrangosabb európai kupasorozatban, és a 32., azóta hogy a sorozatot BEK-ről átkeresztelték BL-re.
A 2023/2024-es Bajnokok Ligája idény lesz az utolsó, melyet 32 csapattal rendeztek meg, hisz a sorozat jövőre átalakul és a csoportkörben az eddigi 32 helyett 36 együttes fog szerepelni.
Európai kupamúlt
Története során az 1909-ben alapított Dortmund két alkalommal nyert európai kupát.
1966-ban KEK-et nyertek, a német együttes a glasgow-i fináléban, a Hampden Parkban hosszabbítás után 2-1-re győzte le a Liverpoolt, és az első német klub lett, mely a futball történetében európai kupát tudott nyerni.
31 évvel később a Bajnokok Ligája döntőjében, hazai földön, de nem hazai pályán, a müncheni Olimpiai Stadionban meglepetésre a címvédő Juventust győzték le 3-1 arányban.
A mérkőzést az 1994 és 1997 között sorozatban négy alkalommal is a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor vezette.
A Borussia ebben az évben az Interkontinentális kupát is megnyerte, miután a döntőben a brazil Cruzeiro együttesét Tokióban 2-0-ra legyőzte.
A Dortmund a két megnyert fináléján kívül további három európai kupadöntőben volt érdekelt, de az 1993-as, és a 2002-es UEFA-kupa döntőjében a Juventus, és a Feyenoord is jobbnak bizonyult a sárgáknál, akik 2013-ben épp a mostani döntő helyszínén a Wembley-ben, Jürgen Klopp irányításával maradtak alul a BL döntőben a Bayern Münchennel szemben.
Így a Dortmund szombaton a hatodik európai kupadöntőjét fogja játszani, és két leveszített nemzetközi kupadöntő után 1997-hez hasonlóan ismét ünnepelne.
Hazai sikerek
A BVB a német futball történetében a bajnoki címeket tekintve 8 elsőségével a harmadik legeredményesebb csapat a Bayern München (33), és a Nürnberg (9) mögött. A Ruhr-vidékiek 5-ször a Német Kupát, 6-szor a Német Szuperkupát, valamint két alkalommal a Nyugat-Német Kupát is elhódították.
Út a döntőig
A Borussia Dortmundnak nem kedvezett a Fortuna az idei szezon csoportkörének sorsolásán, hisz az "F" jelű halálcsoportba kerültek a Paris SG, az AC Milan, és a Newcastle United társaságába. Ráadásul a csoportküzdelmek nem kezdődtek túl jól a fekete-sárga alakulat számára, hisz a nyitókörben simán kikaptak a PSG-től, ezt követően azonban megtáltosodtak, és a további öt mérkőzésükből egyet sem vesztve csoportmásodikként a Paris SG mögött továbbjutottak.
A nyolcaddöntőben 3-1-es összesítéssel búcsúztatták a PSV Eindhoven-t, a negyedöntőben az Atletico Madrid sem tudta megállítani őket, 5-4-es összesítéssel mentek tovább.
Az elődöntőben a csoportkörben elszenvedett vereségért visszavágva kettős győzelemmel (2-0) búcsúztatták Paris SG.
Igaz ehhez a sikerhez kellett némi szerencse is, hisz a francia együttes az első mérkőzésen két, míg a másodikon négy kapufát rúgott, és ezen felül is számos helyzetet kihagyott.
Játékoskeret
A Dortmund keretében két olyan játékos is található, akik már a 2013-as londoni BL döntőn is ott voltak a csapatban.
Az egyik a ruhr-vidéki együttest nyáron 12 év után elhagyó Marco Reus, a másik pedig a csapat legidősebb játékosa a középhátvéd Mats Hummels. 11 évvel ezelőtt mindkét játékos kezdett, és végigjátszotta a Bayern ellen elbukott döntőt.
A német együttes játékoskeretének az értéke 465 millió euró, ami még a német bajnokságban is csak a negyedik legértékesebb keret a Bayern, a Leverkusen, és a Leipzig mögött.
Ezzel szemben a Real Madrid játékoskeretének az értéke meghaladja az 1 milliárd eurót (1,04 milliárd euró).
A csapat átlagéletkora 25,6 év. A 29 fős keretben 13 légiós található.
A Dortmundnál a legértékesebb játékosa díján öten is osztoznak, Kobel, Schlotterbeck, Maatsen, Brandt, és Malen személyében, az ő értékük egyaránt 40 millió euró.
A csapat legeredményesebb játékosa az idei szezonban, a német válogatott Niclas Füllkrug, aki minden sorozatot figyelembe véve 45 mérkőzésen 16 gólt szerzett, és volt 10 gólpassza is.
Nem sokkal marad el tőle Donyell Malen, aki 37 meccsen 15 gólnál, és 5 gólpassznál jár. A Dortmund gólpassz királya Julian Brandt, akinek a mérlege 46 mérkőzésen 10 gól és 16 (!!!) gólpassz.
Vezetőedző
Edin Terzic
1982-ben született a Dortmundtól 30 kilométerre található nyugat-németországi Menden városában, egy Jugoszláviából bevándorolt munkáscsalád gyermekeként. Fiatalkorában futballozott, félprofi játékosként játszott a német regionális bajnokságban, de ennél magasabb osztályban nem fordult meg.
2010-ben került a Dortmundhoz, ahol három éven át scoutként, valamint a Dortmund utánpótlás csapatainál segédedzőként dolgozott.
2013 és 2017 között a korábbi horvát válogatott vb bronzérmes játékos, majd később horvát szövetségi kapitány Slaven Bilic segédezője volt, az első két évben a Besiktasnál, majd pedig a West Ham Unitednél.
Terzic 2018-ban visszatért a Dortmundhoz, ahol az első csapat másodedzője lett Lucien Favre vezetőedzősége mellett.
Azonban 2020 decemberében Favre-t a Stuttgart elleni 5–1-es vereséget követően menesztették, Terzicet pedig ideiglenes jelleggel a 2020/2021-es szezon végéig kinevezték a BVB vezetőedzőjének.
A fiatal szakember irányításával feltámadt a Borussia Dortmund, amely az RB Leipzig 4-1-es legyőzésével megnyerte a Német Kupát, és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.
Terzic jó kémiát alakított ki az öltözőben, és képes volt a legjobbat kihozni a játékosaiból, többek közt az Erling Haaland, Jadon Sancho, Marco Reus hármasból.
A sikeres szereplés ellenére nem folytathatta vezetőedzőként a klubnál, amely a Mönchengladbach korábbi edzőjét Marco Rose-t nevezte ki trénernek.
Rose azonban csak egy évig irányította a Dortmund együttesét, hisz a szezon végén felmentették. A Borussia Terzicnek ajánlotta fel a vezetőedzői posztot, ezúttal már állandó státuszba, melyet a fiatal szakember el is fogadott.
A Dortmund vezetősége abban bízott, hogy Terzic népszerűsége a játékosok és a szurkolók körében, valamint a klubnál szerzett hosszú távú tapasztalata egy jobb, erősebb Dortmundot eredményez majd.
A fiatal tréner nem okozott csalódást, hisz a 2022/2023-as szezonban az utolsó pillanatig harcban volt csapatával a német bajnoki címért, melyet végül drámai körülmények között, gólkülönbséggel elbukott a Bayern München együttesével szemben.
Idén pedig, ugyan csak ötödik helyen végeztek a Bundesligában, de meglepetésre ott vannak a BL döntőben.
Várható kezdőcsapat (4-2-3-1): Kobel (26); Ryerson (26), Hummels (35), Schlotterbeck (24), Maatsen (22); Sabitzer (30), Can (30); Sancho (24), Brandt (28), Adeyemi (22); Füllkrug (31)
Forrás: transfermarkt.at, en.wikipedia.org
Kép forrása: unsplash.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása