2025. Február 11., Kedd
1. A rekordgyőztes, a 14-szeres BEK és BL győztes Real Madrid várhatta kedvezőbb előjelekkel a finálét, hisz a legutóbbi nyolc döntőjüket a legrangosabb európai kupasorozatban egyaránt megnyerték.
A madridiak legutóbb 1981-ben veszítettek finálét a BEK-ben, akkor a Liverpool, Párizsban 1-0 arányban győzte le a blancókat.
Ezzel szemben az 1-szeres BL győztes Borussia Dortmund a legutóbbi két nemzetközi kupadöntőjét egyaránt elbukta.
A 2002-es UEFA-kupa döntőjében a Feyenoord, míg a 2013-as BL döntőben épp a mostani finálé helyszínén a Wembley-ben, Jürgen Klopp irányításával maradtak alul a Bayern Münchennel szemben 2-1 arányban.
Szintén a Real Madrid mellett szólt, hogy utoljára idén januárban a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjében kaptak ki az Atletico Madridtól, azóta 25 mérkőzés óta veretlenek voltak.
2. A két együttes kezdőcsapata nem tartogatott meglepetéseket.
A Dortmund teljes egészében ugyanazzal a csapattal kezdte a mérkőzést, mint amellyel a BL elődöntőjének a visszavágóján Párizsban a Paris SG ellen.
A Real Madrid két helyen változtatott a legutóbbi Bayern elleni BL meccse óta, a kapuba bekerült a hosszú sérülése után nemrég visszatérő Courtois, míg a fiatal, az utóbbi napokban betegséggel küzdő Lunin a kispadon foglalt helyet.
A Madrid mestere már két héttel ezelőtt közölte, hogy ki fog védeni a BL döntőben, így ez a lépés senkit sem ért váratlanul.
A másik változás a középpályán történt, a sérült Tchouaméni helyét honfitársa Camavinga foglalta el.
3. Az első 10 percről mindent elmond, hogy a legizgalmasabb eseménysort a pályára berohanó szelfizők szolgáltatták.
A 14. és a 28. perc között azonban felgyorsultak az események, és meglepetésre nem a Real, hanem az esélytelenebbnek tartott Dortmund jóvoltából.
A 14. percben Schlotterbeck hosszú indítását Füllkrug szépen tette be középre, érkezett Brandt, aki rosszul, hosszan vette át labdát, majd két Real védő szorításában hat méterről csúnyán a bal alsó sarok mellé lőtt. Ennél helyzetnél a Real középhátvédje Nacho meglehetősen határozatlan volt.
A 22. percben óriási helyzetet hagyott ki a Dortmund, Hummels zseniális hosszú indításával Adeyemi egyedül lépett ki, jött Courtois, akit kicselezett balra a támadó, de hosszan tolta meg a labdát, így már csak kiszorított helyzetből tudott lőni, így Carvajal blokkolni tudott. Egy ekkora ziccert, egy BL döntőben, egy Real Madrid ellen nem lehet büntetlenül kihagyni.
Két perccel később Füllkrug lépett ki, és lőtt kapufát, de mindezt lesről tette.
A 28. percben ismét Adeyemi veszélyeztetett, de balról, 11 méterről leadott, bal alsó sarokba tartó lövését Courtois védte.
4. Az első félidőben a Realnak momentuma sem volt, így a félidei 0-0-ás eredmény rendkívül hízelgő volt számukra.
Az első félidő statisztikái meglehetősen árulkodóak voltak, hisz a Dortmund 8, míg a Real 2 kapura lövésnél tartott, ráadásul a spanyolok a kaput egyszer sem találták el.
5. Az első 45 percben a Borussia sok labdát szerzett, és a középpályás labdaszerzések után nagyon jól támadott vissza.
A németek a helyzeteiket hosszú passzokból, elsősorban védőktől kapott remek labdákból alakították ki. A dortmundiak közül különösen Adeyemi okozott sok zavart, akivel a villámléptűnek éppen nem mondható Carvajal nehezen boldogult.
6. A második félidőre egy másik Real Madrid jött ki.
A mérkőzés 49. percében megszületett az első kaput eltaláló Real kísérlet. Toni Kroos a 16-os bal sarkától egy méterre végzett el szabadrúgást, lövését Kobel kapus kiszedte a rövid felsőből.
Szép védés volt.
Az 57. percben ismét a Real veszélyeztetett, de az előremerészkedő Carvajal hat méteres lövése lelassult Maatsen-en, így Kobelnek nem okozott gondot.
A 63. percben a második félidőben először adott magáról életjelet a Dortmund, Adeyemi ezúttal a bal oldalról adott jól középre, de Füllkrug 10 méteres fejesét védte Courtois.
7. Ahogy telt az idő egyre inkább úgy tűnt, hogy a Real Madrid akarta érvényesül, a spanyolok a második játékrészben gyorsabban játszottak, és a BVB fáradni látszott.
A 68. percben újabb Real lehetőség Vinícius nagyszerű beívelését Bellingham a kapust megelőzve az ötösről a bal sarok mellé csúsztatta. Nagyon kevés hiányzott, egyre közelebb került a gólhoz a királyi együttes.
8. A 74. percben megszerezte a vezetést a Real Madrid!
Kroos nagyszerű szögeltét Carvajal az ötös bal sarkáról szépen fejelte a kapuba (0-1)!
A gólszerző Dani Carvajal az idei szezonban az első gólját szerezte a Bajnokok Ligájában, s az eddigi 88 BL meccsén is mindössze egy gólja volt, ahogy mondani szokták időzíteni tudni kell, neki ez most sikerült!
Carvajal a szöglet után viszonylag szabadon fejelhetett.
Maatsen, aki a szöglet előtt közvetlenül Carvajal mellett helyezkedett, nem követte le a spanyol játékos mozgását, Füllkrug ugyan felvette a Real jobbhátvédjét, de már későn, amiért góllal fizetett a Dortmund.
Azért az, ha egy 189 centis játékos, mint Füllkrug mellett, egy mindössze 173 centis játékos, mint Carvajal tisztán fejelni tud az a Dortmund, s főként Füllkrug szempontjából nem néz ki jól, pláne nem egy BL döntőben.
9. Ezt követően teljesen szétesett a BVB és már csak egy csapat volt a pályán, a 77. percben Bellingham mindent eldönthetett volna, de 10 méterről ziccerben a bal alsó mellé lőtt. Schlotterbeck még beleért, így ment mellé, hatalmas mentés volt.
A 81. percben Camavinga távoli lövését szedte ki Kobel a jobb felsőből. Másodpercekkel később Kroos szöglete után Nacho fejesét kellett védenie ismét Kobelnek.
10. A 83. percben minden eldőlt!
Maatsen elképesztő nagyot hibázott, a saját térfelén 25 méterre a kapujától a bal oldalon vissza akarta passzolni a labdát Hummelsnek, de Bellingham-hez passzolt, aki szépen tette ki Viníciusnak, a brazil támadó begyalogolt a 16-oson belülre, majd 8 méterről ziccerben, félmagasan a kapu bal oldalába emelt (0-2).
A lassításokon látszott, hogy rosszul találta el a labdát, de szerintem nem fog senki sem panaszkodni emiatt Madridban.
11. A 87. percben még volt egy Füllkrug lesgól, de más már nem történt így a Real Madrid az elmúlt 11 esztendőben a hatodik, összességében pedig immár a 15 alkalommal hódította el a legértékesebb európai klubtrófeát, úgy hogy az idei BL kiírásban veretlen maradt, melyre korábban a blancók még sohasem voltak képesek.
Utoljára 2006-ban az FC Barcelona tudott veretlenül BL-t nyerni.
12. Carlo Ancelotti ötödik BL trófeáját nyerte, úgy hogy már négy elsőséggel is csúcstartó volt.
Luka Modric, Dani Carvajal, Nacho Fernandez, és a klubfutballtól BL győzelemmel búcsúzó Toni Kroos egyaránt hatodszor lett BL győztes, ezzel beérték a BEK és BL győztesek örökranglistáján az eddig egyedüli csúcstartó Francisco Gento-t, aki 1956 és 1966 között nyert hat BEK serleget a Real Madriddal.
13. A Dortmund minden létező dicséretet megérdemel, egy szimpatikus csapat, mely jó érzékkel választja ki a tehetségeket, majd felépíti azokat és komoly pénzekért értékesíti.
Egy ilyen szisztémában működő klubtól egy BL döntő elképesztően nagy bravúr, a döntőben is hősiesen küzdöttek, de 70 perc után elfogytak a Real pedig érvényesítette nagyobb tudását, és rutinból lehozta döntőt.
Források: transfermarkt.at, en.wikipedia.org
Kép forrása: unsplash.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása