A Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján a Barcelona mezőnyfölénye már az első percekben megmutatkozott, az Inter azonban jól szervezett védekezéssel zárta le a területeket, és a kontrákra épített.
A katalánok nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, míg az olaszok a 21. percben egy labdaszerzés után az első komoly lehetőségükből megszerezték a vezetést: Olmo vesztett labdát a saját térfelén, Dimarco nagyszerűen ugratta ki Dumfries-t, a holland szélsőhátvéd remekül szolgálta ki Lautaro Martínezt, aki az üres kapuba passzolt (1-0).
A bekapott gól felébresztette a Barcelonát, különösen Lamine Yamal jelentett állandó veszélyt a jobb oldalon, ám hiába a fölény, újabb gól, újabb Inter-találat következett: Cubarsí szabálytalankodott Martinezzel szemben a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Calhanoglu értékesítette (2-0).
A 11-est VAR-vizsgálat után ítélte meg Szymon Marciniak játékvezető.
A szünet után Eric García és Olmo vezetésével gyorsan visszajött a meccsbe a Barcelona.
Előbbi az 54. percben 10 méterről kapásból a jobb felsőbe lőtt (2-1), utóbbi pedig a 60. percben egy szép fejesgóllal egyenlített (2-2). Mindkét gól Gerard Martín beadása után született.
A fáradó Inter láthatóan nehezen tartotta a tempót, a 69. percben Yamallal szemben szabálytalankodtak. Marciniak a 11-es pontra mutatott, de VAR vizsgálat után az ítélet szabadrúgásra változott.
A 75. percben Yamal dolgoztatta meg Sommer kapust.
A 88. percben úgy tűnt eldönti a továbbjutás kérdését a Barcelona! Raphinha középre tartó lövését még hárította az Inter svájci kapusa, de a kipattanót Raphinha kapásból, 6 méterről a bal alsóba lőtte (2-3).
Ezzel a találattal már a katalánok álltak továbbjutásra.
A rendes játékidő hosszabbításában lezárhatta volna párharcot a Barca, de Yamal kapufát lőtt. A túloldalon az Inter büntetett: Dumfries labdaszerzése, majd beadása után a 37 éves középhátvéd Acerbi 6 méterről a rövid felsőbe pörgetett (3-3). A veterán védő karrierje első BL gólját szerzete, elég jól időzített! Ez a megmozdulás egy támadónak is dicsőségére vált volna.
A hosszabbításban az eső és a kimerültség is rányomta bélyegét a játékra, de a döntés nem váratott sokáig: Thuram pazar csele és beadása után Taremi lekészítette Frattesi elé a labdát, aki 7-8 méterről kilőtte a jobb alsót (4-3), és mint később kiderült eldöntötte a párharcot.
A Barca védelme ezt az akciót gyakorlatilag végigmozizta. Frattesinek még arra is volt ideje, hogy átvegye, majd hogy zavartalanul kapura helyezzen, de ezt megelőzően még egy kávét is megihatott volna.
A Barcelona az utolsó percekben még próbálkozott, beszorította az Intert, de Lewandowski fölé fejelt, a Sommer-Yamal csatát pedig két esetben is a hazaiak hálóőre nyerte, így a milánóiak bejutottak a müncheni döntőbe. Felejthetetlen esete volt!
Az Inter 2023 után játszhat is BL finálét, de két éve Isztambulban 1-0 arányban alulmaradtak a Manchester City-vel szemben.
A milánóiak hetedszer döntőznek a BEK-ben illetve BL-ben, győzniük eddig három alkalommal sikerült 1964-ben, 1965-ben valamint 2010-ben.
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó
Internazionale (ITA)–Barcelona (ESP) 4–3 (2–0, 3–3, 4–3) h.u
Gólszerzők: L. Martínez 21. perc, Calhanoglu 45+1. (11-esből), Acerbi 90+3. perc, Frattesi 99. perc illetve Eric García 54. perc, Olmo 60. perc, Raphinha 88. perc
Továbbjutó: Inter 7-6-os összesítéssel
Szerdai második Bajnokok Ligája elődöntő
Paris SG (FRA)–Arsenal (ENG) (1-0) 21:00 (TV: RTL, RTL+)
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása