A Paris Saint-Germain jutott be másodikként a 2025-ös a Bajnokok Ligája döntőjébe, miután London után Párizsban is legyőzték az Arsenalt, ezúttal 2-1-re, így a francia együttes 3-1-es összesítéssel vívta ki a fináléba jutást.
Kezdőcsapatok
Az első mérkőzés egyetlen góljának a szerzője, a Paris SG legeredményesebb játékosa, Ousmane Dembélé nem volt ott a párizsiak kezdőjében, csak a kispadon kapott helyet.
Az első találkozón izomsérülést szenvedett támadó, bár már felépült a sérüléséből, de még nem volt olyan állapotban, hogy egy teljes mérkőzést végig tudjon játszani.
Az Arsenalnál szintén egy változás történet az előző heti meccs kezdőcsapatához képest. Bekerült Partey, kimaradt Trossard.
A mérkőzésről: Első félidő
Az összecsapás úgy indult, ahogy Mikel Arteta minden bizonnyal elképzelte: az Arsenal bátran, lendületesen és veszélyesen kezdte a mérkőzést, az Ágyúsok az első nyolc percben három komoly lehetőséget is kialakítottak.
A 3. percben Timber jobb oldali beadását Rice 6 méterről a jobb kapufa mellé fejelte. Nagyon kevésen múlott. Egy perccel később Partey nagy bedobása után Martinelli öt méterről ballal tette kapura labdát, de Donnarumma bravúrral védett.
A 8. percben újabb Partey nagy bedobás, ezúttal a másik oldalról, Neves röviden fejelte ki a labdát, Ødegaard-nak „csőre“ jött és kapásból 16 méterről lőtt, de lövését Donnarumma elképesztő bravúrral kiszedte a bal alsó sarokból.
Miután az első negyedórát túlélte a PSG, a hazaiak elkezdetek szépen-lassan magukhoz térni. A 17. percben Kvarachelia 16 méterről a bal kapufát találta el. A 27. percben azonban már nem kegyelmezett a Párizs!
Vitinha végzett el szabadrúgást a bal oldalról, Partey nagyon rossz helyre, pont középre fejelte ki a labdát, Fabian Ruiz pedig mellel maga elé tette, mellyel becsapta Martinellit, majd egy pattanást követően óriási gól lőtt a kapu bal oldalába (1-0).
Három perccel később a PSG lezárhatta volna továbbjutás kérdést, de Barcola ziccert rontott.
Második félidő
A második játékrészt nem tudta olyan intenzíven kezdeni az Arsenal, mint az elsőt, nem tudtak helyzeteket kidolgozni.
A második 45 perc első komoly helyzetére a 64. percig kellett várni, ekkor Saka 14 méteres tekerését szedte ki a felső sarokból ujjheggyel Donnarumma. Ez is pazar védés volt.
A 69. percben büntetőhöz jutott a Paris SG!
Hakimi lövése Lewis-Skelly kezét érintette, Felix Zwayer VAR vizsgálat után 11-est adott.
A büntetőt azonban Vithina nagyon gyengén lőtte, a bal alsóba tartó, lassú, pontatlan lövését Raya kiütötte.
Azonban sokáig nem kellett búslakodniuk a hazaiaknak, hisz három perccel később megduplázták előnyüket.
Hakimi, Dembélé, Hakimi volt a labda útja, utóbbi 15 méterről, fordulásból kilőtte a bal alsót (2-0).
Mielőtt még a franciák teljesen megnyugodhattak volna a 76. percben szépített az Arsenal!
Egy előreívelést követően a bal oldalon a PSG kapitánya Marquinhos határozatlan volt, elesett Trossard mellett, aki középre tette a labdát, mely Pachón megpattant, végül szerencsés körülmények között Saka elé került a játékszer, aki az üres kapuba gurított (2-1).
A 80. percben előtte utolsó puskaporát az Arsenal!
Ismét Trossard adott be a bal oldalról, Donnarumma kivetődött, de nem érte, Saka pedig középről 7 méterről az üres kapu fölé lőtt! Óriási helyzet volt, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Saka előtt felpattant a labda, s Donnarumma kivetődése is zavaró tényező volt.
Döntő az Inter ellen
Ezt követően szépen lemenedzselte a meccset a PSG, amely 2020 után története során másodszor játszhat döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban. Öt évvel ezelőtt 1-0-ás vereséget szenvedtek a lisszaboni Estádio da Luz stadionban a Bayern München ellen, így a Párizs története első BL győzelméért száll harca, míg döntőbeli ellenfelük negyedszer érhet fel a csúcsra.
Donnarumma hőstettei
Gianluigi Donnarumma, a PSG kapusa kulcsszerepet játszott a továbbjutásban. Mind az első, mind a második mérkőzésen több bravúros védést mutatott be. Ebben a párharcban a két csapat közötti különbséget Donnarumma jelentette.
PSG triplázhat, az Arsenal ötödik éve trófea nélkül
A párizsiak továbbra is versenyben vannak a triplázásért, hiszen a bajnokságot már április elején, hat fordulóval a vége előtt megnyerték, és a francia kupában is ott vannak a döntőben, ahol a Reims lesz az ellenfelük május 24-én.
Ezzel szemben az Arsenal azzal, hogy elveszítette a BL elődöntőt, eldőlt, hogy zsinórban ötödik éve maradnak trófea nélkül az Ágyúsok.
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó
Paris SG (FRA)– Arsenal (ENG) 2–1 (1–0)
Gólszerzők: F. Ruiz 26. perc, Hakimi 72. perc illetve Saka 76. perc
Továbbjutó: Paris SG 3-1-es összesítéssel
Bajnokok Ligája döntő 2025
2025. 05.31 szombat, München
21: 00 Paris SG (FRA)-Arsenal (ENG)
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása