2025. Február 12., Szerda
Ma hajnalban kialakult a 2024-es Copa America fináléjának párosítása. Kolumbia Jefferson Lerma szöglet utáni fejesgóljával 1-0-ra legyőzte Uruguayt, így ők mérkőzhetnek meg a Lionel Messi vezette Argentínával a magyar idő szerint hétfő hajnali döntőben.
Uruguay-Kolumbia 0-1
Mindkét válogatott három győzelemmel, és egy döntetlennel jutott el az elődöntőig. Uruguay csoportját 100%-os teljesítménnyel 9 ponttal zárta, majd a negyeddöntőben a brazilokat búcsúztatták 0-0-ás rendes játékidő után büntetőkkel.
Kolumbia a csoportmérkőzések során hét pontot szerzett, így Brazíliát megelőzve csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe, ahol 5-0-ra verték Panamát.
Mindkét együttes bízhatott a védekezésében, ugyanakkor a támadójátékában is, hisz Uruguay mindössze egy gólt kapott, és kilencet lőtt, míg Kolumbia csak két gólt kapott, ellenben tizenegy gólt szerzett.
Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, kevés helyzet alakult ki. Kolumbia a 39. percben szerzete meg a vezetést Jefferson Lerma (Crystal Palace) szöglet utáni fejesgóljával. A gólpassz James Rodríguez (Sao Paulo) nevéhez fűződik, akinek ez volt a tornán a hatodik gólpassza.
Az első félidő végén hatalmas esélyt kapott Uruguay, hisz az angol élvonalbeli Crystal Palace 28 éves jobbhátvédjét Daniel Munozt a játékvezető második sárga lappal a 45+1. percben kiállította, így Kolumbia 10 főre fogyatkozott.
A második játékrészben a várakozásoknak megfelelően jelentős mezőnyfölénybe került Uruguay, mely a második 45 percben 75%-ban birtokolta labdát, azonban ez a fölény meddő volt.
A második félidőben mindössze 2 kaput eltaláló lövése volt Uruguaynak, mindkét oldalon volt egy-egy kapufa, de az eredmény nem változott, így Kolumbia 2001 után jutott be ismét a Copa America döntőjébe.
Kolumbia története során harmadszor jutott be a fináléba, 1975-ben Peruval szemben alulmaradtak, de 2001-ben hazai pályán 1-0-ra legyőzték Mexikót és történetük során először elhódították a trófeát. Kolumbia ezzel a győzelemmel immár 28 mérkőzés óta veretlen.
Az Argentína-Kolumbia döntőt magyar idő szerint hétfőn hajnali 2 órakor rendezik Miamiban.
Források: en.wikipedia.org, theanalyst.com, transfermarkt.at
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása