2025. Február 11., Kedd
Szappanos Péter csapata az Al-Fateh vasárnap a szaúdi bajnokság 17. fordulójában a liga egyik sztárcsapatával, a Cristiano Ronaldo, Sadio Mané, Marcelo Brozovic fémjelezte, Al-Nassr együttesével találkozott.
Az összecsapás egyértelmű esélyese az Al-Nassr volt, mely harmadik a bajnokságban, míg a 34 éves jászberényi születésű magyar portás csapata a 18., sereghajtó pozíciót foglalja el.
Az Al-Fateh együttese 16 forduló alatt mindössze két győzelmet könyvelhetett el, emellett 3 döntetlen és 11 vereség volt a mérlegük. Ráadásul két fordulóval ezelőtt az Al-Hilal vendégeként megsemmisítő 9-0-ás vereséget szenvedtek Szappanosék.
A mérkőzés végül igazolta az előzetes várakozásokat, hisz Ronaldóék 1-0-ás félidő után 3-1-re győztek. Az ötszörös aranylabdás portugál a 87. percben maga is betalált, ő szerezte csapata harmadik találatát.
Al-Fateh kapuját kapuját ezúttal is Szappanos Péter védte, s az egyszeres magyar válogatott teljesítményre nem lehetett panasz. Szapinak nyolc védése volt a mérkőzésen, ebből négy 16-oson belüli, teljesítményét a Sofascore 7,5-re értékelte, ami a második legmagasabb érték volt az Al-Fatehnél.
Szappanos 17 szaúdi bajnokin 39 kapott gólnál jár és egy alkalommal tudta lehozni a meccset kapott gól nélkül.
Az Al-Fateh továbbra is 9 ponttal a 18., utolsó helyen áll a szaúdi ligában.
A liga góllövőlistáját Cristiano Ronaldo vezeti 14 góllal, akit az egyaránt 12 gólos Karim Benzema és Aleksandar Mitrovic követ.
Forrás: sofascore.com
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása