2025. Február 11., Kedd
Futballtörténelem
A magyar labdarúgó válogatott nagyon komoly, dicső múlttal rendelkezik, mely a legnagyobb sikereit 1938 és 1968 között érte el. 1938-ban és 1954-ben is ezüstérmesek lettünk a világbajnokságon, az 1964-es Eb-n bronzérmet szereztünk, míg az 1952-es, 1964-es, és az 1968-as olimpiáról egyaránt aranyéremmel tért haza a magyar együttes. A mai napig három aranyérmével, egy-egy ezüst, és bronzéremmel Magyarország az olimpiai játékok történetének legsikeresebb labdarúgó nemzete.
Az első hivatalos válogatott mérkőzésünket 1902-ben Ausztria ellen játszottuk Bécsben, ez volt az első olyan válogatott összecsapás, mikor nem két brit csapat mérkőzött meg egymással.
A magyar válogatott volt az első nem brit csapat, mely győzni tudott a Wembley-ben 1953 november 25-én, 6-3 arányban. Minden idők legjobb magyar labdarúgója, a XX.század legjobb góllövője, a világ egyik valaha volt legjobb játékosa Puskás Ferenc. Öcsi 85 válogatott mérkőzésen 84 gólt szerzett, ezzel ő a magyar válogatott gólrekordere, és az egyetlen játékos a világon, aki BEK vagy BL döntőn négy gólt szerzett.
2023-tól napjainkig
A magyar válogatott a 2023-as esztendőt 6 győzelemmel és 4 döntetlennel zárta, és 1976 után zárt újra olyan évet, mikor veretlen maradt.
Magyarország a 2024-es Eb selejtezőkön Szerbiát megelőzve csoportelső lett, 1985 óta ez volt az első selejtezősorozat, mikor a mieink pótselejtező nélkül egyenes ágon jutottak ki egy nagy világversenyre.
2024-es mérlegünk 3 győzelem, 1 vereség.
Legyőztük Törökországot, Koszovót, és Izraelt, míg és Írországgal szemben alulmaradtunk.
Játékoskeret
A magyar válogatott játékoskeretének az értéke 164,65 millió euró, mely a 24 fős Eb mezőny 19. legértékesebb kerete.
A csapat átlagéletkora 27,5 év. A magyar válogatott keretében 17 légiós található, mely a keret 65,4 %-át teszi ki.
Válogatottunk legértékesebb játékosa, a nemzeti együttesünk csapatkapitánya, a Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominik, akinek az értéke 75 millió euró. Dominik idén a Liverpoolban 45 mérkőzésen 7 gólt, és 4 gólpasszt jegyzett.
A második legértékesebb játékos Milos Kerkez, a még mindig csak 20 esztendős vajdasági születésű magyar balhátvéd a 2023/2024-es idényben alapembere volt a Premier League-ben szereplő Bournemouth együttesének, jelenlegi értéke 20 millió euró.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokát Sallai Roli foglalja el 15 millió euróval, aki az idei, nemrég véget ért szezonban a Freiburg meghatározó játékosa volt, 37 mérkőzésen 7 gólt szerzett, és kiosztott 4 gólpasszt is.
Hogy állhat fel a magyar válogatott az Eb-n?
Kapus
Ezen a poszton nem állunk rosszul, hisz két minőségi hálóőrünk van.
Az egyik oldalon ott van Gulácsi Péter, aki 2016 szeptembere a Feröer-szigetek elleni 0-0-ás döntetlennel végződő vb selejtező mérkőzés óta a magyar válogatott elsőszámú kapusa.
Ő védte nemzeti együttesünk kapuját a 2021-es Eb-n is.
Klubszinten immár nyolcadik éve elsőszámú kapus a német Bundesligában, egy topbajnokságban, ahol 216 mérkőzésen védett, és 235 gólt kapott. Jelentős nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkezik, hisz 35 Bajnokok Ligája, valamint 29 Európa-liga mérkőzés van a háta mögött.
A másik oldalon ott van Dibusz Dénes, aki 2014 óta a Ferencváros elsőszámú kapusa. Mind a 2016-os, mind a 2021-es Eb-n ott volt a keretben, de játéklehetőséget egyik alkalommal sem kapott.
370 NBI-es mérkőzésen védett, 360 gól kapott.
A nemzetközi kupák tekintetében 6 Bajnokok Ligája, 19 Európa-liga, valamint 8 Konferencia-liga mérkőzés szerepel a neve mellett.
A 36-szoros válogatott, Dibusz a nemzeti együttesben alapvetően másodikszámú kapus volt, ugyanakkor 2022 őszétől Gulácsi sérülését követően, ő lett az elsőszámú kapus, azóta 14 mérkőzésen őrizte nemzeti együttesünk kapuját, és 13 gólt kapott.
Dibusz Dénesnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re, egészen elképesztő bravúrokat mutatott be, mind a szerbek elleni két mérkőzésen, mind a Montenegró elleni hazai mérkőzésen.
Dibusznak fantasztikus reflexei vannak, olyan nagyszerű védésekre képes a vonalon, hogy az embernek néha tátva marad a szája. Gulácsinak viszont jobbak a kimozdulásai, jobb a passzjátéka, sokkal nívósabb bajnokságban véd, minőségibb lövések mennek a kapujára. Nagyobb a nemzetközi tapasztalata, mind válogatott, mind klubszinten, emellett tudja milyen egy Eb-n védeni, s Willi Orbannál úgy ismerik egymást mint a tenyerüket.
9 éve együtt játszanak, ami a válogatottban sem hátrány, sőt egyértelműen előnyös, pláne ha egy kapus középhátvéd kapcsolatról beszélünk.
Mindkét kapus megérdemelné, hogy védhessen az Eb-n, de kiindulva abból, hogy Írországban is Gulácsi kezdett, és az félidő szünetében cserélték le, majd az izraeliek elleni második meccset Gula végigvédte, Marco Rossi minden bizonnyal ő mellette tette le a voksát, és őt állítja a kapuba szombaton Svájc ellen.
Középhátvédek
A magyar válogatott alap belső felállása a következő volt az elmúlt években: Orban, Lang, Szalai.
Lang a szezon első felében nagyon kevés lehetőségez jutott a ciprusi Omonia Nicosiánál, aztán a ciprusi alapszakasz utolsó hét meccsén végig kezdő volt, viszont a rájátszásban egyértelműen csak kiegészítő ember.
Az első meccsen 10 percet kapott, a másodikon sárga lapok miatt nem játszhatott, a harmadikon kispados volt, a negyediken pedig 4 perc jutott neki, ezt követően pedig megsérült.
A magyar válogatott két utolsó felkészülési mérkőzésre felépült, és mindkét összecsapáson jó teljesítményt nyújtott, így az ő helye annak ellenére megkérdőjelezhetetlen a kezdőben, hogy az idei szezonban klubszinten nem kapott rendszeresen játéklehetőséget.
Szalai Attila nagy reményekkel igazolt 12,3 millió euróért tavaly nyáron a német Bundesligába a Hoffenheimhez, a török Fenerbahce együttesétől, azonban ott nagyon kevés játéklehetőséget kapott, s ez a helyzet akkor sem változott, mikor januárban kölcsön adták a Freiburgnak.
Szalai minden sorozatot figyelembe véve a 2023/24-es idényben mindössze 435 percet játszott klubszinten.
Ugyanakkor Izrael ellen jó teljesítményt nyújtott a válogatottban, de az hogy ez elég lesz ahhoz, hogy kezdő legyen azt nagyon nehéz lenne megmondani.
Dárdai Márton hosszas huzavona után lett magyar válogatott, jó döntést hozott, mind saját maga, mind magyar válogatott szempontjából. A német válogatott számára nem volt reális, sem rövid, sem hosszútávon, ugyanakkor a magyar válogatottnak nagy szüksége van rá, hisz amellett, hogy jó játékosról van szó, bővíti a rotációs lehetőségünket is.
Lényegében az, hogy Magyarországot választotta egy win-win helyzet volt.
Marci idén alapember volt a német másodosztályú Hertha BSC-ben, tud játszani középhátvédet, és védekező középpályást is, ráadásul ballábas.
Három válogatott meccsén összességében jó teljesítményt nyújtott, de hogy ő kezd-e majd az Eb-n Svájc ellen azt csak Marco Rossi tudja, de lehet, hogy még ő sem.
Willi Orban esetében nincs semmifajta kérdőjel, meghatározó játékos és csapatkapitány az RB Leipzignél, a magyar válogatott védelmének oszlopa, aki az ellenfél kapuja előtt is veszélyes.
Szárnyvédők
A két szárnyvédő tekintetében a baloldali szárnyvédő Milos Kerkeznek idén 28 Premier League mérkőzés van a háta mögött, alapember a Bournemouth csapatában, az ő helye is megkérdőjelezhetetlen.
A jobboldali szárnyvédő posztján az Izrael elleni meccs, és Bolla Bendegúz teljesítménye kicsit elbizonytalanított, de én azért Loic Nego-ra szavazok.
A párizsi születésű labdarúgónak 28 francia élvonalbeli mérkőzés van a lábában idén, 1560 perc játéklehetőséget kapott a francia bajnokságban, ami ugyan nem kiemelkedő, de nem is kevés, ráadásul a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni.
Védekező középpályások
Schäfer Andris sérülését követően november végén kezdett újra játszani, újra beverekedte magát az Union Berlin kezdőcsapatába, a Bundesligában 20 mérkőzésen volt egy gólja és két gólpassza. Nélkülözhetetlen játékosa a magyar csapat játékának.
Hasznos mind hátul, mind elöl, emellett nagyszerű mentalitással rendelkezik.
Alapból nehéz lenne dönteni Callum Styles és Nagy Ádám között, viszont Marco Rossi csapatában Nagy Ádám helye biztosnak mondható.
A szezon első felében nagyon keveset játszott az olasz másodosztályú Pisa együttesében, de január végén kölcsönadták a szintén olasz másodosztályú Speziának, ahol alapember lett, és folyamatos játéklehetőséghez jutott.
A magyar válogatott utolsó két felkészülési meccsét egyaránt végigjátszotta, fontos szerepe van a labda szerzésekben, és a labda kihozatalokban.
Támadósor
Ebben a csapatrészben nincs kérdés, az egyik szélen Szoboszlai fog játszani, aki a messze a legjobb magyar játékos, első liverpooli szezonjában még, ha a szezon második felére vissza is esett a teljesítménye összességében jól teljesített.
A másik szélen pedig Sallai Roli helye áll vitán felül, aki alapember volt idén a Freiburgban, a válogatottból pedig kihagyhatatlan, amit nagyszerűen mutat, hogy a legutóbbi nyolc válogatott mérkőzésen, mikor pályára lépett 4 gólt, és 3 gólpasszt jegyzett.
A középcsatár posztján szintén nincs kérdőjel, Varga Barni nagyszerűen teljesített idén a Ferencvárosban 40 meccsen 29 gólja mellett volt 12 gólpassza is.
A szezon végén volt egy kis megtorpanása, de a legutolsó Eb előtti felkészülési meccsünkön ismét a régi volt, 2 gólt szerzett, és adott egy gólpasszt is.
Az utolsó kilenc válogatott meccsén, mikor pályára lépett hat gólt szerzett, ez a szám önmagáért beszél.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata (3-4-2-1):
Gulácsi (RB Leipzig, 34); Lang (Omonia, 31), Orban (RB Leipizg, 31), Dárdai M. (Hertha BSC, 22); Nego (Le Havre, 33), Nagy Á. (Spezia, 28), Schäfer (Union Berlin, 25), Kerkez (Bournemouth, 20); Sallai (Freiburg, 27), Szoboszlai (Liverpool, 23); Varga B. (Ferencváros, 29).
Szövetségi kapitány
Marco Rossi
1964-ben született, játékos pályafutását a Torino utánpótlásában kezdte, az olasz élvonalban 19 évesen mutatkozott be, karrierje során 11 különböző csapatban játszott, legnagyobb sikerét a Sampdoria együttesével érte el, mellyel 1994-ben Olasz Kupát nyert.
Összesen 81 olasz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára.
Edzőként kezdetekben kisebb, alacsonyabb osztályú olasz együtteseknél dolgozott, edzői pályafutása fordulópontja 2012 nyara, mikor a Budapest Honvédhoz szerződött, ahol első évében bronzérmes lett.
2014 áprilisában a gyenge eredmények miatt lemondott, majd 9 hónappal később 2015 áprilisában visszatért a kiesés rémétől fenyegetett Honvédhoz, és 2017-ben óriási meglepetésre bajnoki címig vezette az együttest.
A következő szezonban a DAC csapatával lett szlovák bajnoki bronzérmes.
A magyar válogatott szövetségi kapitányává 2018 júniusában nevezték ki, és két alkalommal is kivezette nemzeti együttesünket az Eb-re. A Nemzetek Ligájában is sikeres volt, feljuttatta a válogatottat az A divízióban, ahol idegenben legyőztük Németországot, oda-vissza vertük Angliát, úgy hogy az idegenbeli mérkőzésünket 4-0-ra nyertük meg.
Jóslat
Összességében úgy gondolom, hogy nem állunk rosszul így néhány nappal az Eb előtt, komoly sérültünk szerencsére nincs, a csapat fizikailag rendben van, az összhang adott, van elképzelés a játékunkban.
Ez egy olyan Eb lesz magyar válogatott számára, ahol ha minden összejön, akkor benne lehet egy nagyon jó, kiemelkedő kontinenstorna is, egy negyeddöntővel, ugyanakkor ha rosszul jön ki a lépés, akkor a csoportból sem tudunk továbbjutni.
A realitás a nyolcaddöntő, nem lebecsülve őket, de Skóciánál jobbak vagyunk, a svájci és magyar csapat egy szint, a németeket meg majd meglátjuk, ők az utóbbi időben felfelé ívelő pályát jártak be, de hogy pontosan mennyire jók azt majd csak az Eb-n fogjuk megtudni.
Forrás: transfermarkt.at, hu.wikipedia.org
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása