2025. Február 12., Szerda
Franciaország
A francia válogatott egyike volt annak a négy európai válogatottnak, mely részt vett az első 1930-as világbajnokságon. Franciaország kétszeres világ és kétszeres Európa-bajnok, és kétszeres Konföderációs Kupa győztes.
A gallok címvédőként érkeztek a 2022-es katari vb-re, ahol el is jutottak ismét a döntőig, azonban ezúttal, büntetőpárbajban alulmaradtak a Lionel Messi vezette Argentínával szemben.
A válogatott szövetségi kapitánya Didier Deschamps, a korábbi 103-szoros francia válogatott, világ és Európa-bajnok játékos, aki nemcsak játékosként, hanem 2018-ban edzőként is világbajnoki címet tudott nyerni a francia válogatottal.
Deschamps egyike azon három embernek, Mario Zagallo, és Franz Beckenbauer mellett, aki játékosként, és edzőként is világbajnoki címet tudott nyerni.
A francia válogatott keretének az értéke 1,23 milliárd euró, mely a torna második legértékesebb kerete.
A francia együttes legértékesebb játékosa Kylian Mbappé, akinek az értéke 180 millió euró. A 25 éves játékost, Franciaországban háromszor választották az év játékosának, míg a francia bajnokságban öt alkalommal is ő lett az idény legjobb játékosa, fiatal kora ellenére már hétszeres francia bajnok, és világbajnok.
A válogatottban 79 mérkőzésen 47 alkalommal volt eredményes.
A második legértékesebb játékos címen két Real Madrid játékos, két középpályás, Aurélien Tchouaméni, valamint Eduardo Camavinga osztozik, mindkét játékos értéke 100 millió euró.
A franciáknál még mindenképp érdemes kiemelni Antoine Griezmann nevét, aki idén az Atletico Madridban 33 spanyol bajnokin 16 gólt szerzett, a válogatottban pedig 2016 óta nagy világversenyen 18 gólban vállalt szerepet, 11 gólt, és 7 gólpasszt jegyzett.
Jóslat
Franciaország a 2024-es Eb első számú esélyese.
A katari világbajnokságon szereplő csapat magja megmaradt, ebben a csapatban van bőven mind minőség, mind mélység, sziklaszilárdak hátul, a középpálya stabil, elől pedig ott Mbappé.
Ha a franciáknál működni fog a kémia, akkor nehéz lesz őket megállítani.
Hollandia
A holland válogatott beceneve az Oranje, melynek története 1907-be nyúlik vissza, hisz azóta viseli a hazai mérkőzésein a válogatott a holland királyi család hivatalosnak számító narancssárga mezét.
A hollandok történetük során egy alkalommal nyertek nagy világversenyt, 1988-ban lettek Európa-bajnokok, a fináléban a Szovjetuniót győzték le 2-0 arányban.
Ugyan három alkalommal is játszottak vb döntőt, legutóbb 2010-ben, azonban győzniük egyetlen egy alkalommal sem sikerült. Hollandia azon három válogatott egyike, amely úgy vezette a világranglistát, hogy sohasem volt világbajnok. A másik két ilyen nemzet Belgium, és Magyarország.
A narancsosok a 2022-es katari vb-n negyeddöntőig jutottak, a torna után azonban távozott a szövetségi kapitányuk Louis van Gaal, akinek az utódja Ronald Koeman lett.
A 61 éves holland szakember játékosként 1988-ban Európa-bajnok lett, 1992-ben pedig a Barcelonával megnyerte a Bajnokok Ligáját, úgy hogy a Sampdoria elleni döntő hosszabbításában, ő szerezte a győztes gólt szabadrúgásból.
Edzőként az Ajax együttesével kettő, míg a PSV Eindhovennel egy bajnoki címet nyert. Hollandián kívül dolgozott, Portugáliában, Spanyolországban, és Angliában is.
A holland válogatottat, második alkalommal irányítja, korábban 2018 és 2020 között volt kapitány.
A holland válogatott keretének az értéke 765 millió euró, mely a torna hatodik legértékesebb kerete.
Legértékesebb játékosuk az RB Leipzig játékosa Xavi Simmons, akinek az értéke 80 millió euró. A 21 éves szélső idén nagyszerű szezont teljesített, 32 német Bundesliga mérkőzésen 8 gólt, és 13 gólpasszt jegyzett. Ugyanakkor a holland válogatottban 14 mérkőzésen mindössze 1 gólja van.
A második legértékesebb játékos a Bayern München középhátvédje Matthijs de Ligt 65 millió euróval.
A harmadik szintén egy középhátvéd Micky van de Ven a Tottenhamből, az ő értéke 55 millió euró, akit a 2023/2024-es szezonban a Tottenham szurkolói az év legjobb Spurs játékosának választottak.
Ha holland válogatott, akkor mindenképp ki kell emelni a Liverpool hátvédjét Vrigil van Dijkot, ő a holland válogatott csapatkapitánya, és oszlopa, az ő teljesítménye kulcskérdés lesz Hollandia számára. Ugyanakkor nagy veszteség, hogy a Barcelona középpályása Fernkie de Jong sérülés miatt kihagyja a tornát.
Jóslat
A holland válogatott visszatér abba az országba, ahol története első, és egyetlen nagy tornáját nyerte, ez a válogatott azonban nem olyan erős, mint az 1988-as, és a végső győzelme azért meglepetés lenne.
Ugyanakkor egy stabil védősorral rendelkeznek, melyre lehet építkezni, a negyeddöntő teljesen reális számukra, és ha jó formában lesznek, akkor akár még mehetnek még egy kört.
Ausztria
Az osztrák válogatott komoly hagyományokkal rendelkezik. Összesen hét világbajnokságon szerepeltek, legjobb eredményüket 1954-ben érték el, mikor bronzérmesek lettek.
Ugyanakkor utoljára 26 évvel ezelőtt 1998-ban jutottak ki a világ legnagyobb sporteseményére.
Európa-bajnokságon először 2008-ban vettek részt, mikor Svájccal közösen társrendezők voltak. Az idei lesz a negyedik kontinenstornájuk, a legjobb eredményüket a legutóbbi 2020-as Eb érték el, mikor a csoportból továbbjutva a 12. helyen zártak.
Ausztria miután elbukta 2022-es vb pótselejtezőjét kapitányt váltott, a német Franco Foda utódja egy másik német Ralf Rangnick lett.
A 65 éves szakember nagyon fiatalon, már 25 évesen edzőnek állt. Rangnick 2006 és 2008 között a Hoffenheimet két év alatt a német harmadosztályból a német élvonalba vezette.
2011-ben a Schalke 04 együttesével Német Kupát nyert, és BL elődöntőbe jutott. Volt az RB Leipzig és a Manchester United szakvezetője is, igaz utóbbinál nem váltotta meg a világot.
Az osztrák válogatottnál viszont egyelőre nagyszerű munkát végez. Az Eb selejtezők során Belgium mögött egy ponttal lemaradva, ugyanakkor 9 ponttal Svédországot megelőzve, csoport másodikként simán kivitte az osztrákokat az Eb-re.
Az osztrák válogatott keretének az értéke 237 millió euró, mely a torna 15. legértékesebb kerete.
Az osztrákok legértékesebb játékosa a Bayern München univerzális labdarúgója Konrad Laimer 30 millió euróval. Laimer a Bayernnél, mind az Arsenal elleni negyeddöntő, mind a Real Madrid elleni elődöntő összes mérkőzését végigjátszotta.
A második legértékesebb a középhátvéd Kevin Danso, a francia Lens játékosa 25 millió euróval. Míg a harmadik legértékesebb Marcel Sabitzer, aki a Dortmund játékosa, az ő értéke 20 millió euró.
A középpályás idén alapember volt a BL döntős Dortmundban, a Bajnokok Ligája döntőjét is végigjátszotta, és az idei BL idényben 12 mérkőzésen 1 gólja, és 5 gólpassza volt.
Az osztrákoknak lesz egy nagy hiányzójuk a tornán, hisz David Alaba, a Real Madrid játékosa sérülés miatt nem lehet ott az Eb-n.
A decemberben térdszalag sérülést szenvedő játékos ugyanakkor személyes jelenlétével támogatja majd a csapatot.
Jóslat
Az osztrák válogatott Ralf Rangnick irányításával igencsak magára talált, a sógorok a legutóbbi hét meccsükből hatot megnyertek, és mellette egy döntetlenjük van. Legyőzték 2-0-ra Németországot, Törökországot 6-1-re verték.
Ha kitart lendületük, akkor annak ellenére, hogy két nagyágyú is a csoportjukban van, továbbmehetnek az egyenes kieséses szakaszba. A realitás számukra nyolcaddöntő.
Lengyelország
A lengyel válogatott a 70-es, 80-as években élte aranykorát, 1974-ben, és 1982-ben is világbajnoki bronzérmesek lettek.
Európa-bajnokságra először 2008-ban jutottak ki, 2012-ben Ukrajnával közösen ők voltak a rendezők. Legjobb Eb eredményüket 2016-ban érték el, mikor az előkelő 5. helyen végeztek.
1972-ban olimpiai bajnok lettek, míg 1976, és 1992-ben ezüstérmet szerzetek az ötkarikás játékokon.
A lengyelek ott voltak a 2022-es katari vb-n, ahol továbbjutottak a csoportból, és a 15. helyen végeztek. A világbajnokságot követően Czesław Michniewicz szövetségi kapitány helyét, előbb a portugálokat 2016 Eb címig vezető Fernando Santos, majd Michal Probiez vette át.
A lengyeleknek nem sikerült az egyenesági Eb kvalifikáció, hisz Albánia, és Csehország mögött csak harmadik helyen zárták a selejtezőket. A pótselejtezőben azonban sikerrel jártak, előbb Észtországot verték 4-0-ra, majd Wales ellen 11-es párbajban jutottak ki az Eb-re.
A szövetségi kapitány Probiez 51 éves, és egy kivételtől eltekintve mindig Lengyelországban edzősködött. 2010-ben az év lengyel edzőjének választották, a 2014/15-ös idényben a lengyel bajnokság legjobb edzője lett.
A lengyel válogatott keretének az értéke 210,3 millió euró, mely a torna 16. legértékesebb kerete.
A csapat legértékesebb játékosa az Arsenal balhátvédje, Jakub Kiwior, akinek a piaci értéke 30 millió euró. Nem számít alapembernek az Ágyúsoknál, idén 940 percnyi játéklehetőséget kapott a Premier League-ben.
A második legértékesebb a nyáron a Napolitól az Interhez szerződő Piotr Zielinski, az ő értéke 22 millió euró. Ő abszolút alapembernek számított Nápolyban.
S akiről mindenképp szólni kell, az a csapatkapitány, Robert Lewandowski. A Barcelona 35 esztendős támadója, idén a spanyol bajnokságban 19 gólig jutott, a lengyel válogatottban pedig 150 mérkőzésen 82 találatig.
Lewa jelenleg sérült, hisz hétfőn a törökök elleni felkészülési mérkőzésen izomszakadást szenvedett, az Eb csoportkör első meccsét Hollandia ellen biztosan kihagyja. A lengyelekre rájár a rúd, hisz néhány nappal ezelőtt eldőlt, hogy a Juventus csatára Arkadiusz Milik sérülés miatt kihagyja a teljes Eb-t.
Jóslat
Bár a lengyel válogatott az utolsó négy mérkőzését megnyerte, és már hét mérkőzés óta veretlen, de én most nem érzem azt, hogy ez a lengyel válogatott tovább tudna menni a csoportkörből. A csapat sem elég erős, és a sérülésekkel sincs szerencséjük a lengyeleknek.
Források: transfermarkt.at, en.wikipedia.org
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása