2025. Február 11., Kedd
1. A magyar válogatott várhatta kedvezőbb előjelekkel a mérkőzést, hisz a mieink veretlenül, csoportelsőként jutottak ki az Eb-re, és 14 meccse veretlenek voltak, utoljára 2022 szeptemberében kaptunk ki, akkor Nemzetek Ligája mérkőzésen Olaszország győzött Budapesten 2-0-ra.
Ezzel szemben az írek az Eb selejtezőkön a megszerezhető 24 pontból mindössze 6 pontot gyűjtöttek, oda-vissza kikaptak Franciaországtól, Hollandiától, és Görögországtól. A csoportjukban csak is kizárólag a pofozógép szerepére kárhoztatott Gibraltár ellen szereztek pontot, őket oda-vissza magabiztosan megverték.
2. A magyar válogatott összeállítása semmiféle meglepetést nem tartogatott, a kapuban a sérülése után megbízható, jó formát mutató Gulácsi kezdett, míg a védelemben, ahogy Marco Rossi már hétfőn bejelentette, az idei szezonban két Bundesliga csapatban is csak minimális játéklehetőséghez jutó Szalai Attila helyett Dárdai Márton kapott lehetőséget.
Az írek kezdőcsapatában 5 Premier League játékos szerepelt, rajtuk kívül 5 Championship, és egy skót Premiership játékos kapott helyet a zöldek kezdő tizenegyében. Ugyanakkor sérülés miatt hiányzott az íreknél a két legértékesebb játékos, az 50 millió eurót érő támadó Evan Ferguson (Brighton), valamint a Brentford 23 éves középhátvédje Nathan Collins, akinek az értékét jelenleg 25 millió euróra becsülik.
Szintén hiányzott a keret hatodik legértékesebb játékosa a Nottingham Forest 21 esztendős középhátvédje Andrew Omabamidele, akinek az értéke 11 millió euró.
3. Az 1. félidőben a magyar válogatott akarta érvényesült, jól működött a labda nélküli játékunk, így az írek előreívelésekkel próbálkoztak, melyeket a magyar védelem mindenfajta nehézség nélkül hatástalanított. Domináltuk a labdabirtoklást, és voltak helyzeteink is.
A magyar válogatott már a 2. percben veszélyeztetett Nego tette ki a labdát a jobb oldalra Sallainak, aki jól adott középre, Nego kísérte az akciót, és 8 méterről szabadon lőhetett, de combbal tette kapura labdát, így a Liverpool portása Kelleher biztosan védett.
A 12 percben ismét Nego veszélyeztetett, egy magyar indítást követően Duffy bizonytalankodott, Varga Barnabás erőszakos volt, és labdát szerzett, majd Negohoz passzolt, aki 14 méterről a bal felső sarok mellé lőtt.
A 29 percben újabb magyar lehetőség, ír labdavesztés után öt a négybe mehettünk Szoboszlai a felfutó Kerkez elé tálalt, aki 14 méterről egyből lőtt, de a kapu jobb oldalába tartó lövését Kelleher kiütötte.
4. A 36. percben az első ír támadás gólt hozott!
Smallbone szép jobboldali beadását Idah öt méterről teljesen üresen fejelte a magyar kapuba (1-0).
Nem vettük fel a jobb oldalra kimozgó Smallbone-t, aki Schäfer Andris mellöl indult, így Dárdai kénytelen volt kimenni rá, Smallbone azonban így is könnyedén adhatott be, nagyszerűen csavart középre, a labda csavarodott, a kaputól távolodott, így Gulácsi nem jött, Lang és Orban pedig egymásra várt, így kettőjük kötött Idah senkitől nem zavartatva fejelhetett a kapuba.
Orbannak fel kellett volna vennie az embert.
5. Szerencsére csak négy percig vezettek az írek, hisz a 40. percben Szoboszlai beadásába beleléptek, Orban a kaputól hat méterre megnyert egy párharcot, fejjel háttal a kapunak továbbcsúsztatta a labdát, melyet a hosszú oldalon Láng Ádám két méterről a léc alá lőtt (1-1).
Ez nem egy tudatos, kidolgozott akció volt, viszont Dominik felpattanó labdáját Orban nagyon szépen játszotta meg, Lang pedig jó időben volt jó helyen.
6. Azt hogy a magyar válogatott az első félidőben fölényben volt a statisztika is szépen alátámasztotta: labdabirtoklás: 38%-62%, kapura lövések: 2-7, természetesen a mieink javára.
7. A 2. félidőben, ahogy egy felkészülési mérkőzésen szokás, mindkét szövetségi kapitány elkezdett cserélgetni.
Úgy gondolom Marco Rossi már a mérkőzés előtt előre megtervezett cseréket hajtott végre. A félidőben kettőt cseréltünk lejött Nego és Gulácsi, bejött Botka és Dibusz.
8. A második félidőben a cserék mindkét oldalon hatással voltak a játékra. Kevesebb volt a magyar lehetőség, ennek ellenére az 56. percben Szoboszlai passza után Sallai megkínálta egy jó kis 17 méteres lövéssel Kellehert, aki szép vetődéssel védett.
A szögletből Schäfer a 16-os sarkától két méterre balról jó lövést küldött kapura, melybe Botka majdnem bele tudta tenni lábát, de végül nem sikerült, így Kelleher ismét védett, nem volt könnyű védés, de az ír kapus ezt (is) szépen csinálta.
9. A 62. percben Marco Rossi lehozta Varga Barnabást és Kleinheislert jött be helyette.
Ez azt eredményezte, hogy klasszikus 9-es nélkül játszottunk, Sallai lépett feljebb, ő lett a hamis 9-es. Ez az elképzelés, legalábbis ezen a meccsen, nem váltotta be a reményeket, hisz nem tudtunk helyzetet kialakítani, alapvetően középen próbálkoztunk, amit sok hibával tettünk.
10. Úgy tűnt, hogy ez az összecsapás döntetlennel végződik, szépen lassan csordogált a meccs, nem igazán volt benne a gól a mérkőzésbe, aztán a 92. percben megvertük saját magunkat!
Magyar kis szöglet, melyet Szoboszlai beívelt középre, elsőre mentett az ír védelem, majd Dárdai Marci lövése lepattant, Styles megszerezte a labdát, és visszapasszolta Kleinheislernek, akinek nem sikerült jól átvennie, messzire pattant tőle, utána pedig már túl közel került hozzá két ír játékos.
Így Kleinheisler, ahelyett hogy kirúgta volna az oldalvonalon túlra, hogy vissza tudjunk rendeződni, passzolni próbált, melyből megindultak az írek, ketten lódultak meg szabadon Dibusz kapuja felé, Styles megpróbált szerelni, de nem tudott, csak továbbpöckölte labdát, így az írek a félpályától ketten vitték a kiszolgáltatott Dibusz Dénesre.
Parrott passzolhatott volna akár a csapattárásának is, de ő 14 méterről lőtt, melybe Dibusz bravúrral beleért, de sajnos a labda a magyar kapuba pattant. (2-1)
Eleve nehezen volt érthető, hogy döntetlen állásnál miért lazulunk fel hátul ennyire egy szögletnél?
Ilyet a csapatok akkor szoktak csinálni, ha vesztésre állnak. De még így is megúszhattuk volna, ha Kleinheisler jó döntést hoz, és nem keresi magának a bajt, s kibombázza stadionból a labdát, nem lett volna a legpengésebb megoldás, az kétségtelen tény, de ugyanakkor hatásos.
Ez gól egy komoly fegyelmezetlenség volt, mely az Eb-n (legalábbis remélem) nem fog előfordulni.
11. Ahogy már tegnap is írtam, egy felkészülési meccsen nem igazán az eredmény számít, hanem a játék, egy ilyen meccs lehetőség a egy-két játékos számára, hogy bejátssza vagy épp kijátssza magát a csapatból illetve növelje vagy csökkentse a játékperceit.
Az első félidei játékunk, úgy gondolom rendben volt, ahogy feljebb írtam, nagyon jók voltak labda nélküli mozgásaink, a második félidőre visszaesett a teljesítményünk, de ebbe a cserék vastagon benne vannak.
Véleményem szerint fizikálisan rendben van a társaság, a hozzáállással nem volt gond, a koncentrációval viszont igen.
Nem érdemeltünk vereséget, összességében jobbak voltunk, az ellenfél két helyzetből szerzett két gólt, nekünk több lehetőségünk is volt, de a helyzetkihasználásunkon javítani kell.
12. Szoboszlai Dominik ma is magyar csapat legjobbja volt, de Lang Ádám is dicsérhető. Viszont elől Varga Barnabástól sokkal több kell, ma nagyon halovány volt, ahogy az idény végén is.
Ő ugye a semmiből robbant be az elmúlt időszakban, s ahogy már Szoboszlai esetében is írtam korábban, hogy a nagyszerű kezdés után a Liverpoolban kódolva volt a visszaesés, most Vargánál is ezt érzem.
Remélem, hogy Rossi formába tudja hozni, hisz neki a magyar válogatottban nincs alternatívája. OK ott lesz az Eb-n Ádám Martin is, de ő csak kiegészítő ember, Sallai egy sorral való feljebb játszatása az utolsó fél órában pedig nem jött, de ezt itt kellett kipróbálni.
13. Nem dőlt össze a világ a hibák itt jöjjenek elő, ne pedig az Eb-n, ezek a meccsek erre vannak. A magyar válogatott annak ellenére is továbbjuthat a csoportjából, hogy ma kikapott, és akkor is kieshetne a csoportjából, ha ma nyert volna.
Az sem kizárt, az hogy most megszakadt a veretlenség az pozitívan hat a csapatra. Felspannolja őket, illetve nem kell azzal a teherrel az Eb-re menni, hogy 16 meccs óta veretlenek vagyunk.
Források: transfermarkt.at, en.wikipedia.org.
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása