2025. Február 12., Szerda
1. A két csapat egymás elleni örökmérlege minimális osztrák fölényt mutatott, hisz az eddigi 17 mérkőzésen: 9 osztrák győzelem, 1 döntetlen, valamint 7 török siker született.
Ugyanakkor török szempontból aggodalomra adhatott okot, hogy a két válogatott idei márciusi, bécsi felkészülési mérkőzésén Ausztria 6-1-re kiütötte Törökországot.
2. Az osztrák válogatott német szövetségi kapitánya Ralf Rangnick öt helyen is változtatott a kezdőcsapatán, az előző Hollandia elleni 3-2-es diadalhoz képest. A Hoffenheim védekező középpályásának Florian Grillisch-nek a kihagyása némiképp meglepetés volt, hisz az eddigi három Eb mérkőzésen egyaránt kezdett. Ugyanakkor ott volt az együttesben a válogatott csapatkapitánya Marko Arnautovic, aki az egyetlen olyan osztrák játékos volt a meccs előtt, aki két Eb-n is gólt tudott szerezni.
A törökök három helyen változtattak, a csapatból eltiltás miatt hiányzott Akaydin, valamint a legjobb játékos, a csapatkapitány Hakan Calhanoglu.
3. Törökország szövetségi kapitánya Vincenzo Montella meglepte Ausztriát, hisz az eddigi Eb meccsekhez képest nem a törököktől megszokott négyvédős megoldást választotta, hanem 3 belső védővel játszott.
4. A mérkőzés első percében rögtön megszerezte a vezetést Törökország!
Arda Güler ívelte be egy szögletet a jobb oldalról a rövidre, a labda mindenki feje felett elment, a hosszún, a gólvonalon helyezkedő Baumgartner mentett, úgy hogy csapattársára Poschra rúgta a labdát, mely kapura ment, de Pentz kapus még menteni tudott, a labda azonban pont Demiral elé pattant, aki 4 méterről teljesen szabadon a léc alá bombázott. (0-1)
Ennél a szituációnál az osztrákok rosszul helyezkedtek, rosszul védték a rövidet, a kipattanóra pedig még későn is reagáltak, ráadásul Demiral jó időben volt jó helyen.
A gól 57 másodperc után esett, ez volt az Eb-k történetének leggyorsabb gólja az egyenes kieséses szakaszban.
Érdekesség, hogy az előző 16 Európa-bajnokságon egyetlen egy gól sem született az első percben, ezen a kontinenstornán pedig már ez volt második.
5. Az 5. percben egy újabb szöglet okozott bonyodalmat, ezúttal a török kapunál.
Schmid bal oldali szöglete mindenki előtt elcsúszott, a labda a hosszú oldalon, a bal kapufa mellett milliméterekkel ment el.
Nagy helyzet volt, Törökországnak itt komoly mázlija volt.
6. Ezt követően megmerevedtek az álláspontok, mezőnyjáték zajlott pályán, komoly helyzet nem alakult ki. Az osztrákokat meglepte a törökök felállása, nagy fegyverük a letámadásaik sem voltak hatékonyak, mikor náluk volt labda nem volt szabad megjátszható ember, így nem tudtak támadásokat építeni.
Az első félidőben a törökök megfojtották az osztrákok játékát, így a félholdasok 1-0-ás vezetéssel mehettek az öltözőbe.
7. Azt első 45 percben mindössze egy kapu eltaláló lövést láthattunk, amelyből gól is lett. Nyilvánvaló volt, hogy Ausztriának változtatnia kell és ezt Ralf Rangnick kapitány meg is tette a szünetben. Kettős cserét hajtott végre, behozta azt a Gregoritschot, aki márciusban Törökország ellen mesterhármast jegyzett.
Az osztrákok nem csak cseréltek, hanem hadrendet is váltottak, átálltak 4-2-2-2-re.
8. A változtatás jót tett az osztrák válogatottnak, akik nyomás alá helyezték Törökországot.
Az 50. percben Laimer, Posch, Arnautovic volt labda útja, utóbbi ziccerben lépett ki, de 7 méterről a kapujából kilépő Günok kapusba lőtt. Óriási egyenlítési lehetőség volt!
9. 60. perc hiába az osztrák fölény, ismét a törökök szereztek gólt! Egy újabb Güler szöglet, újra a jobbról, a labda megint a rövidre ment, és az osztrák védők gyűrűjében Demiral 4 méterről a hálóba fejelt. (0-2) A 26 éves török középhátvéd ezzel duplázott.
Azt szokták mondani, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem lehet belesni, hát most az osztrákoknak sikerült. Már ez első félidőben is volt egy eset, mikor a gólon kívül szintén egy rövidre beívelt labda okozott zavart az osztrák védelemben, ahogy ezúttal is.
Az osztrák védők létszámban megvoltak, nem ez volt a gond, a gólszerző Demiral nyakán konkrétan ketten is lógtak, hanem az hogy a védők nem támadták a labdát, a török játékos pedig mindkét osztráknál egy fejjel magasabbra ugrott.
Az ötösön belül nyolc (!!!) osztrák védő volt és három török, egészen hihetetlen, hogy így sem tudták ezt levédeni. Ahogy az is hihetetlen, hogy a törökök kétszer is ugyanazt megetették az osztrákokkal.
10. Ausztria a második bekapott gól után sem adta fel, mentek előre becsülettel, és viszonylag hamar a 66. percben össze is jött a szépítés.
Nem csak az osztrákoknak voltak gondjaik a török szögletekkel, hanem fordítva is. Sabitzer jobb oldali szögletét középen Posch továbbcsúsztatta a hosszú irányába, a csereként beállt Gregoritsch pedig közvetlen közelről három méterről ellentmondást nem tűrően a léc alá lőtt. (1-2)
Itt a törökök elvesztettek egy fejpárbajt középen, a hosszún pedig hogy hogyan maradhatott ennyire szabadon az osztrák támadó a török ötösön belül az egy izgalmas kérdés, ez is nagy védekezési hiba volt.
11. A folytatásban az osztrákok mindent megpróbáltak, komoly nyomás alá helyezték a törököket, de a félholdasok jól zárták a területeket, jók voltak a labdanélküli mozgásaik.
Ausztria egyre jobban kitámadott, ami lehetőséget adott a török kontrákra, Yilmaz több ízben is eldönthette volna, de nem tette, melyért kis híján súlyos árat fizetett Törökország!
Prass ívelt középre a bal oldalról a 94. percben, Baumgartner az ötösön fejelhetett, nagyon okosan a földre fejelte, mely a csúszós füvön még meg is csúszott, de a jobb alsó sarokba tartó labdát Mert Günok emberfeletti bravúrral kiütötte. Ez volt a torna védése! Ezt követően az eredmény már nem változott, így Törökország története során harmadszor, 2008 után újra ott van a legjobb nyolc között az Eb-n.
12. Jó kis mérkőzés volt, hangulatos, lüktető, és izgalmas.
Az osztrákok ezt a meccset nagyon sajnálhatják, megvoltak a helyzeteik ahhoz, ők jussanak tovább. Ezt támasztja alá a mérkőzés xG-je (várható gólok), hisz míg Ausztria 3,08-as mutatóval zárt, addig Törökország 0,92-vel.
Úgy gondolom, hogy az első félidőben Montella ezzel a háromvédős felállással jót húzott, melyre a szünetben Rangnick jól reagált. A törökök nem akarták a saját játékukat játszani, mert akkor kikaptak volna, hanem alkalmazkodtak az osztrákok játékához, ez döntő jelentőségű volt. Szintén döntő volt, hogy az osztrákok többször megkajálták a törökök rövidre ívelt szögleteit, ebből kapták mindkét góljukat.
Ami még nagyon lényeges volt az a helyzetkihasználás, az osztrákok a csoportkörben jól sáfárkodtak a helyzeteikkel Hollandia ellen például 0,95-ös xG-vel lőttek három gólt, míg most 3,08 xG-vel mindössze csak egy gólt szereztek.
13. Az osztrákok jó, élvezhető futballt játszottak ezen az Eb-n, és történetük legjobb Eb szereplését produkálva a 9. helyen zárták a tornát, ami szép eredmény, de ebben a csapatban több volt.
Az a válogatott mely Franciaországot, és Hollandiát megelőzve csoportelső lesz az Eb-n, az joggal reménykedhet abban, hogy ott lesz a negyeddöntőben. Ez most nem sikerült, így biztosan van Ausztriának hiányérzete, és lehet is.
14. A török csapatban az Eb előtt nem volt benne az, hogy eljut a negyeddöntőig. A felkészülési meccseken nagyon gyengén játszottak, három vereség mellett egy döntetlenjük volt, s ezen az Eb-n sem voltak eddig meggyőzőek, de mégis megcsinálták valahogy. Kellett hozzá szerencse is persze, de nem csak azon múlt.
A negyedöntőben a Romániát 3-0-ra legyőző Hollandiával találkoznak.
Forrás: transfermarkt.at, en.wikipedia.org, theanalyst.com
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása