2025. Február 12., Szerda
1. A két csapat egymás elleni örökmérlege a belga válogatott számára volt kedvezőbb, hisz az eddigi 75 mérkőzésen: 30 belga győzelem, 19 döntetlen, és 26 francia siker született.
Ugyanakkor a két együttes legutóbbi két mérkőzését egyaránt a franciák nyerték, a 2018-as vb elődöntőjében 1-0-ra, míg a 2021-es Nemzetek Ligája elődöntőjében 3-2-re.
2. A franciák szövetségi kapitánya Didier Deschamps két helyen változtatott az előző lengyelek elleni 1-1-re végződő mérkőzés kezdőcsapatához képest. Bekerült a csapatba Griezmann, és Thuram, kimaradt Dembelé és Barcola. Utóbbi kihagyása nem meglepetés ellentétben Dembélével, a szélső támadó az elmúlt három meccsen egyaránt kezdő volt, viszont teljesítménye nem volt meggyőző, így ezúttal a kispadra szorult.
A belgák német-olasz szövetségi kapitánya Dominico Tedesco az ukránok elleni csalódást keltő játék, és 0-0-ás döntetlen után a francia kollégájához hasonlóan szintén két helyen változtatott. Carrasco, és Openda egyaránt bekerült a kezdőbe, míg némi meglepetésre Tielemans csak kispadon kapott helyet, ahogy az Arsenal szélsője Trossard is, aki az idei angol bajnoki szezonban 12 gólig jutott.
3. Az első félidőben a franciák birtokolták többet a labdát, de ez a labdabirtoklás rendkívül meddő volt. Hogy menyire eseménytelen volt az első játékrész, azt nagyszerűen mutatja, hogy már az is említést érdemel az első 45 percből, hogy a 14. percben Tchouaméni sárgát kapott reklamálásért, miután a játékvezető nem vette észre, hogy Mbappé lövése egy belga fejen megpattant, s nem adott szögletet.
Ez egy fegyelmezetlenség volt a középpályás részéről, hisz a játékvezetőnél csak a csapatkapitány reklamálhat, ezt nyilván ő is tudta, s ugyan ebből ezen a meccsen nem lett baj, de a folytatásban, egy újabb sárga esetén eltiltást fog maga után vonni.
Az első futballhoz köthető érdemleges eseményre a 24. percig kellett várni, ekkor De Bruyne végezhetett el szabadrúgást balról, betekerte középre, de mindenki előtt elment a labda, így lett veszélyes, hisz a Maignan előtt felpattant a játékszer, de a francia hálóőr jól reagált, és védeni tudott. Ez nagyon veszélyes volt.
Az első félidő legnagyobb francia helyzete a 34. percben alakult ki, Koundé adott be a jobb oldalról, középen érkezett Thuram, aki 7 méterről a bal felső sarok mellé fejelt. Nem sokon múlott.
A félidő végén még volt egy 15 méteres Tchouaméni lövés, ami csúnyán fölé ment, így szünetben 0-0-ra állt a két jó nevekből álló válogatott roppant unalmas mérkőzése.
4. Az 1. félidő statisztikái sokatmondóak voltak: a franciák xG-je (várható gólok) 0,41 volt, míg a belgáké 0,08. Az egész első 45 percben mindössze egy kapu eltaláló lövés volt, ezt a franciák követték el.
Belga oldalon nem jön be a szövetségi kapitány azon húzása, hogy a csapat legjobb játékosát Kevin De Bruyne-t hátrébb játszatta.
Míg a franciáknál Tchouaméni visszalépett a védősorba, hogy onnan osztogasson, a szélső védőik pedig jöttek előre rendületlenül, de nem nem tudtak a belga védők mögé kerülni.
5. A második félidő elején a franciák fokozták a tempót. Mbappénak nem kellett visszasegítenie a védekezésben, mint az első félidőben, helyette Rabiot lépett ki a bal oldalon, hogy biztosítson, hogy segítse a védekezést.
6. A 49. percben Tchouaméni 22 méterről középtől lőtt, Faes beleért, így lett igazán veszélyes, de a belgák kapusa Casteels szögletre ütötte a bal sarokba tartó lövést.
Az 53. percben Mbappé cselezgetett a bal oldalon, befelé tört, majd 16 méterről lőtt nem sokkal fölé.
A 60. percben a belgák a mérkőzésen először végigvittek egy szép kontrát, Carrasco tört be a 16-oson belülre, majd az ötös sarkáról lőni akart, de Theo Hernández becsúszva szerelt. Hatalmas blokk volt!
7. A 63. percben a belga kapitány cserélt Openda lejött, helyette beállt Mangala, ez azt eredményezte, hogy De Bruyne feljebb léphetett, és szabadabban játszhatott, ez a felállás jobban feküdt a belga csapatnak.
8. A 70. és a 84. perc között mindkét félnek megvolt a lehetősége, hogy megszerezze a vezetést, és győzelmet.
70. percben Lukaku balról 10 méterről lőtt, de Maignan kiütötte a lövést.
A 74. percben Saliba egy csel után 12 méterről a jobb oldalról lőtt, a kísérlet elkerülte a kapu bal oldalát.
A 83. percben Doku jól fordult le a védőjéről a bal oldalon az oldalvonal mellett, jól passzolt De Bruynehez, aki 17 méterről lőhetett, de Maignan ezúttal is védett.
9. A 85. percben előnybe került Franciaország!
A franciák, amolyan kézilabdásan körbejártatták a labdát a belga védelem előtt, Koundé, Kanté, Kolo Muani volt labda útja, utóbbi 12 méterre a kaputól, kissé jobbra szépen fordult le, majd lőtt, de rosszul találta el a labdát, valószínűleg kapura sem ment volna a lövés, de a belgák védőjén Vertonghenen megpattant, ez becsapta a jobbra elvetődő Casteels kapust, így labda a kapu közepében kötött ki. Öngól! (1-0) Ez volt már a 2024-es Eb kilencedik öngólja!
Így a 37 éves és 68 napos Jan Vertonghen lett a valaha volt legidősebb játékos, aki öngólt szerzett az Európa-bajnokságon.
10. A gólt követően a belgák kettős cserével próbálkoztak, de ez már késő volt. A franciák magabiztosan lehozták az utolsó pár percet, Belgiumnak nem volt esélye az egyenlítésre, így a belgák ismét lógó orral, térhetnek haza az EB-ről.
Belgium egész Eb-je csalódás volt, ahol olyan nevek játszanak, mint De Bruyne, Lukaku, vagy épen Doku stb., attól a csapattól az ember sokkal-sokkal többet várna. A belgák négy meccsen mindössze két gólt szerzetek, három meccsen még gólt sem tudtak rúgni.
A belga válogatottnak nem jó ómen nagy világversenyen a franciákkal játszani, hisz eddig négy világversenyen játszottak egymás ellen, s mindig kikaptak a galloktól, s ez az ötödik alkalommal sem volt másképp.
11. A franciák nehéz meccsen vannak túl, melynek lehetett volna más is a kimenetele, de összességében azért többet tettek a győzelemért, mint Belgium. Hogy ez a játék mire nem elég a folytatásban az nehéz kérdés, de úgy gondolom, ha haza akarják vinni a trófeát, melyre nyilván igen a válasz, akkor ennél több kell. Jól védekeznek, négy meccsen mindössze egy gól kaptak, ez jól néz ki, az viszont már kevésbe, hogy mindössze három góljuk van, abból kettő öngól, egy pedig 11-es. Azaz a galloknak még nincs akciógóljuk az Eb-n.
A francia válogatott játéka nagyon passzív, a középpályájuk tele van olyan emberekkel, akik védekezésben jók, s elől pedig Thuram egyelőre ezen a tornán kevés. A helyére beálló Kolo Muani jobban mozgott, mind támadásban, mind védekezésben mint ő. Összességében Franciaországnak a 9-es pozíció egy neuralgikus pontja.
Deschamps egyértelműen a védekezést helyezi az előtérbe, mely túlbiztosított csapatot eredményez. Viszont az is igaz, hogy ez nem látványos játék akár komolyabb csapatok ellen is működhet, hisz túl sok helyzetet azért nem engedélyeznek az ellenfeleknek.
12. Franciaország a pénteki negyeddöntőben Portugáliával találkozik pénteken este 9 órakor.
A portugálok Szlovéniát győzték le 0-0-át követően 11-es párbajban.
Források: transfermarkt.at, en.wikipedia.org, theanalyst.com
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása