2025. Február 12., Szerda
1. Csütörtök esete Gelsenkirchenben két igazi futball nagyhatalom találkozott egymással, a háromszoros Európa-bajnok Spanyolország, és a kétszeres győztes, Eb címvédő Olaszország.
A két válogatott örökmérlege némi spanyol fölényt mutatott, hisz a hispánok 36 mérkőzésből 14-szer győztek, 12 döntetlen, valamint 10 olasz győzelem mellett.
Olaszország legutóbb 2016-ban az Eb nyolcaddöntőjében tudta legyőzni rendes játékidőben Spanyolországot 2-0 arányban.
2. A két szövetségi kapitány ragaszkodott az első fordulóban pályára küldött kezdőcsapatokhoz, spanyol oldalon mindössze egy változás történt az izomproblémákkal küszködő Nacho helyett a szaúdi Al-Nassr középhátvédje Laporte került be a csapatba.
Míg az olaszok részéről Luciano Spaletti szövetségi kapitány ugyanazokkal a játékosokkal kezdett Spanyolország ellen, mint a szombati albánok elleni 2-1-es siker alkalmával.
3. A mérkőzést lényegében a spanyolok az első perctől kezdve dominálták, és már a 2. percben megszerezhették volna a vezetést, Nico Williams verte meg a szélen egy az egyben Di Lorenzot, először, de nem utoljára, majd középre adott, Pedri 6 méterről fejelt, de Donnarumma fölé tolta labdát.
A 10. percben megint az olasz jobb oldalról jött egy spanyol beadás, ezúttal Moratától, középen Williams 6 méterről nem sokkal a bal kapufa mellé fejelt.
A 24. percben Yamal cselezgetett középen, majd a 16-os vonalánál Moratának passzolt, aki éles szögből, jobbról az ötös sarkáról lőtt, de Donnarumma lábbal védett. Egy perccel később Fabián Ruíz lőtt távolról, a labdája a bal felsőbe tartott, de az olaszok kapusra ezt is ki tudta szedni.
4. A szünetig kihúzta Olaszország 0-0-val, ezt az egyoldalú mérkőzést, melyen az olaszoknak sem a labdás, sem pedig a labda nélküli játéka nem működött. Az olasz védelemnek különösen a jobb oldala Di Lorenzoval volt rendkívül sebezhető, itt a spanyolok szélsője Williams nagyon élt. Mikor náluk volt labda nagyon gyorsan elveszítették, Scamacca pedig elöl nem tudta megtartani a labdákat.
Az első félidő statisztikájából, csak két adat, az olaszok xG (várható gólok) mutatója 0,05 volt, ami az értelmezhetetlen kategória, a spanyol 16-oson belül pedig összesen 3 (!!!) érintésük volt.
Az olaszok szövetségi kapitánya jól érezte, hogy változtatni kell, így a szünetben kettős cserét hajtott végre, de a játék képe ezután sem lett kedvezőbb a taljánok számára, sőt a második félidő első negyedórájában még tovább fokozta a nyomást Spanyolország. Ugyanakkor a félidőben becseréltek egyike Bryan Cristante rekordot állított fel, hisz pályára lépését követően 20 másodperccel sárga lapot kapott, ami csereként beálló játékostól rekord. Korábban soha senki nem kapott ilyen rövid idő múlva sárgát beállását követően.
5. Az 52. percben újabb spanyol helyzet, és ismét az olaszok jobb oldala került bajba, Williams bűvölte Di Lorenzot, valamint a szünetben beállt Cambiasot, majd tovább passzolt, Cucurella az alapvonal közeléből középre továbbított, Pedri teljesen szabadon volt a kapuval szembe, de hét méterről a jobb sarok mellé lőtt. Óriási helyzet volt! Ezt nagyon kijátszották a spanyolok.
6. Az 55. percig bírta Olaszország, Spanyolország megszerezte a vezetést!
A változatosság kedvéért megint Nico Williams bolondította Di Lorenzot, majd a beadásába Morata belefejt, Donnarumma kivetődött, bele is ért, de csak ujjheggyel, a menteni igyekvő védő Calafiori lábáról pedig a labda a kapuba pattant. Öngól! (1-0)
Szegény Calafiori történelmet írt, hisz ez volt az olasz válogatott történetének első öngólja az Európa-bajnokságok történetében.
7. A gólt követően is a spanyolok akarta érvényesült, az 58. percben Williams szögeltét Le Normand 6 méterről ráfejelte, de Cambiaso kirúgta labdát a gólvonal elől.
8. A spanyolok a második félidő első 15 percében 82%-ban birtokolták a labdát. Ez is mutatja az elképesztő fölényüket a 46. és 60. perc között.
9. A 70. percben megint Williams, és megint Di Lorenzo, Williams megint megverte egy az egyben Di Lorenzot, befelé húzott, majd a 16-os sarkáról lőtt, a jobb felső sarokba tartó labda végül a felső lécen csattant. Ez is nagy helyzet volt.
10. A 78. percben kicsit megkönnyebbülhetett Olaszország, és Giovanni Di Lorenzo, legalábbis elsőre azt hihették, hisz a spanyol szövetségi kapitány Luis de la Fuente lehozta az olaszok jobb oldalát őrületbe kergető Nico Willimast, akit Pérez váltott.
11. Hamar kiderült, hogy ez a csere nagyjából annyit változtatott, hogy Williams helyett Pérezzel nem tudott Di Lorenzo mit kezdeni. A 91. percben Pérez kicselezte Di Lorenzót, majd betört a balról a 16-oson belülre, élés szögből lőtt, de Donnarumma szépen védett. Majd egy perccel később Fabián Ruiz indított a saját térfeléről, Di Lorenzo helyzeti előnyben volt Pérezzel szemben, de órásit hibázott, így Pérez ziccerben lépett ki, de lapos bal alsó sarokba tartó lövését Donnarumma védte.
12. A mérkőzést végül a spanyolok 1-0-ra megnyerték, de az eredmény nem tükrözi a látottakat, a spanyolok nagyságrendekkel az olaszok fölé nőttek, akik sokat köszönhetnek Donnarumma kapusnak, akinek 8 védése volt.
A taljánok 0,18-as xG-vel zárták a mérkőzést, mely az idei Eb holtversenyben második legalacsonyabb adata. Az hogy Di Lorenzo, akit az vert meg a szélen, aki csak akart, hogy játszhatta végig a meccset, az az élet nagy kérdéseinek az egyike.
13. Az olasz válogatottnak nagyon össze kell szednie magát, hisz az utolsó körben Horvátországgal játszanak ki-ki mérkőzést.
S ugyan a horvátok már túl vannak a zenitjükön, de ők az ilyen meccsekre mindig nagyon fel tudják magukat szívni, s ha így lesz, akkor ez a mai teljesítmény Olaszországtól kevés lehet.
Ők indulnak jobb helyzetből, hisz nekik a döntetlen is jó, de ennél több kell.
14. A spanyol válogatott pedig két nagyon meggyőző meccsen van túl. Nagyon jól játszanak, sokkal direktebben, mint korábban, két kiváló szélsőjük van, akik gyorsak, jól cseleznek. Középen pedig a Rodri, Pedri, Fabián Ruiz hármas nagyon jól muzsikál.
A spanyol válogatott, ha tudja ezt a formát tartani, akkor az Eb egyik esélye, kérdés, hogy lehet-e ezt a formát egy hónapon át tartani?
Források: transfermarkt.at, en.wikipedia.org, thanalyst.com
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása