2025. Február 12., Szerda
Tegnap előtt rendezték a Magyarország-Spanyolország U21-es Eb selejtező mérkőzést, melyet a spanyolok 1-0 arányban megnyertek. A csoportban így a magyar válogatott 8 mérkőzésen szerzett 10 pontjával a negyedik helyen áll.
A csoportot a spanyolok vezetik 22 ponttal, a skótok a másodikok 16 ponttal, szintén 16 pontos Belgium. A mieink mögött a 6 pontos Kazahsztán valamint a csoport utolsó helyén pont nélkül álló Málta található.
Ezzel az U21-es csaptunk két vereséggel zárta a válogatott szünetet, hisz előző csütörtökön szintén hazai pályán 2-1-re kaptunk ki Szlovákiától.
Érdemes összehasonlítani a keddi Eb selejtezőn a magyar és a spanyol csapat pályára lépő játékosait. A mieink kezdőjében három NBII-es játékos is helyet kapott, mellette két NBI-es, a többiek légiósok.
Ezzel szemben a spanyolok kezdőjében csupa élvonalbeli játékos, s nem az NBI-ben játszanak, hanem heten a spanyol, hárman a portugál, egy pedig az angol élvonalban.
Ami szintén elkeserítő, hogy annak ellenére, hogy a spanyol játékosok elitbajnokságokban játszanak jóval több élvonalbeli mérkőzést játszottak az ő fiataljaik, mint a mieink, akik javarészt az NBI-ben léptek pályára. Az pedig, hogy az U21-es válogatottunk kezdőjében hárman is az NBII-ben fociznak az rendkívül elgondolkodtató.
S ez az a generáció, mely közvetlenül a felnőtt válogatott mögött van, ahonnan jönnie kéne fel majd a tehetségeknek...
Magyar U21-es válogatott kezdő játékosai + cseréi Spanyolország ellen.
A nevek után zárójelben a jelenlegi klubjuk + melyik ligában játszanak, utána pedig az élvonalbeli mérkőzéseik száma látható.
Hegyi Krisztián (Motherwell, SCO 1) 0
Eördögh András (Tatabánya, NBII) 7
Szabó Alex (Honvéd, NBII) 18
Yaakobishvili Antal (Girona B, ESP) 1
Baráth Péter (Raków, POL 1) 82 (NBI: 69, Lengyel élvonal: 13)
Benczenleitner Barna (Honvéd, NBII) 4
Komáromi György (Maribor, SLO 1) 100 (NBI:100)
Kosznovszky Márk (MTK, NBI) 26
Vitláis Milán (DAC, SVK 1) 27 (Szlovák élvonal: 27)
Vancsa Zalán (Gent, BEL 1) 22 (NBI: 22)
Gruber Zsombor (Ferencváros, NBI) 53
Cserék
Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia, NBI) 21
Dénes Vilmos Csanád (ZTE, NBI) 5
Michael Okeke (Manchester City, ENG) 0
Lisztes Krisztián (Frankfurt, GER 1) 30 (NBI: 30)
Élvonalbeli mérkőzések száma összesen: 396
Spanyol U21-es válogatott kezdő játékosai + cseréi Magyarország ellen
Iturbe (Atleticó Madrid, ESP 1) 0
Sanchez (Sevilla, ESP 1) 31
Cubarsi (Barcelona, ESP 1) 23
Huisen (Bournemouth, ENG 1) 16 (ITA 1: 14, ENG 1: 2)
Carreras (Benfica, POR 1) 28 (POR 1: 15, ESP 1: 13)
González (Porto, POR 1) 82 (ESP 1: 53, POR 1. : 29)
Turrientes (Real Sociedad, ESP 1) 47
Navarro (Mallorca, ESP 1) 53
Torre (Barcelona, ESP 1) 35
López (Valencia, ESP 1) 53
Omorodion (Porto, POR 1) 36 (ESP 1: 35, POR 1: 1)
Cserék
Joseph (Leeds United, ENG 2) 3
Guerra (Valencia, ESP 1) 50
Veiga (Al-Ahli, KSA1) 50
Francés (Girona, ESP 1) 2
Moro (Valladolid, ESP 1): 17 (ITA: 13, ESP 4)
Élvonalbeli mérkőzések száma összesen: 526
Forrás: transfermarkt.at
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása