2025. Február 12., Szerda
Tegnap az első selejtezőfordulóval kezdetét vette az Európa-liga, és a Konferencia Liga 2024-2025-ös szezonja. A második számú európai kupasorozatban a bajnoki ezüstérmes, kupagyőztes Paks is megkezdte a szereplését.
A Paks története során második alkalommal léphetett ki az európai kupaporondra. A tolnainak a 2010-2011-es szezont az NBI második helyén zárták, így az Európa-liga selejtezőjében indulhattak.
Az atomvárosiak a hazai mérkőzéseiket ugyanakkor nem játszhatták Pakson, hisz az akkori pályájuk nem felelt meg az UEFA előírásainak, így Székesfehérváron a Sóstói Stadionban fogadhatták az ellenfeleiket.
A első fordulóban az andorrai Santa Coloma együttesét kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel búcsúztatták.
A második körben a norvég Tromsö volt az ellenfelük, és a hazai 1-1 után idegenben 3-0-ra nyertek.
A harmadik selejtezőfordulóban aztán a skót Hearts megállította a paksiakat. A fehérvári 1-1 után a skót együttes hazai pályán 4-1-re győzött, és 5-2-es összesítéssel jutott tovább.
Az akkori 13 évvel ezelőtti csapatból ketten Szabó János, és Böde Dániel most is ott voltak paksi csapatban. Szabó kezdett, míg Böde, aki 2011-ben az El-ben három gól is szerzett, a 62. percben állt be csereként.
A Corvinul a tavalyi román másodosztályt a harmadik helyen zárta, azonban a Pakshoz hasonlóan története során először megnyerte a Román Kupát, így kiléphettek a nemzetközi porondra.
A románoknak a 2024-2025-ös szezonban ez már a második tétmérkőzésük volt, hisz a Román Szuperkupa döntőjét egy héttel ezelőtt játszották, ahol sima 3-0-ás vereséget szenvedtek a bajnok FCSB-től.
A Corvinul ezt megelőzően egy alkalommal indulhatott nemzetközi kupában, 42 évvel ezelőtt az UEFA kupában szerepelhettek.
Az első fordulóban az osztrák GAK együttesét ugyan legyőzték, de a második fordulóban az akkor jugoszláv FK Sarajevo 8-4-es összesítéssel elbúcsúztatta őket.
A mérkőzés egyértelmű esélyesének a fogadóirodák szerint a tolnaiak számítottak, akik történetük során először játszhattak nemzetközi kupamérkőzést Pakson.
Magyar helyzettel indult a találkozó, hisz a 3. percben Balogh Balázs bal oldali szabadrúgását a hosszún helyezkedő Windecker egy román védő szorításában fölé fejelte.
A 9. percben a több mint 30 fokos hűségben jött a hideg zuhany!
Egy beadást követően a paksi védelem röviden szabadított fel, Bus köszönte szépen és 11 méterről kapásból fordulásból kilőtte a bal alsó sarkot. (0-1)
A 13. percben egyenlíthetett volna Paks. Szabó Bálint szép csellel tört be a 16-oson belülre, laposan középre adott, de az középen érkező Windecker nem érte el a labdát, majd az ismétlésből sem született gól. Ez nagy helyzet volt.
A félidő végén, a 45+2. percben jött az újabb román gól.
Egy bal oldali beívelést követően Szappanos rosszul jött ki, Szabó rosszul helyezkedett, Lupu pedig 5 méterről a kapuba lőtt. (0-2)
A szünetben Bognár György kettős cserével próbálkozott, de a helyzet nem javult. Sőt egy komoly román lehetőséggel indult a második félidő, azonban Szappanos ezúttal a helyén volt.
Bár Bognár további cseréket eszközölt, csapata játéka továbbra is kritikán aluli volt.
A 78. percben Szabó Bálint szabálytalansága után 10 főre fogyatkozott a Paks. A játékvezető elsőre sárga lapot adott, de miután kihívták, és megnézte az esetet törölte a sárgát, és felmutatta a pirosat. Legyünk őszinték jogos volt.
A 86. percben tovább folytatódott a magyar kupagyőztes vesszőfutása.
A románok három az egyben kontráztak, a vendégek nem tudták kipasszolni a ziccert, de a visszafutó Vécsei lábáról Lupu elé került a labda, aki megszerezte a második gólját is. (0-3)
Rossz volt nézni azt, ami a pályán zajlott.
És még mindig nem volt vége... A 92. percben Lupu triplázott.
Egy jobb oldali lapos román beadás után nem tudtak az atomvárosiak felszabadítani, a labda a teljesen üresen álló Lupuhoz került, aki 12 méterről a léc alá bombázott. (0-4)
A 95. percben Bödét buktatták, a játékvezető először 11-est adott, de videózás után szabadrúgásra módosított, mivel a szabálytalanság a 16-oson kívül történt. Jó ítélet volt, így 4-0-ás vendéggyőzelemmel zárult a találkozó.
Nagyon nehéz szavakat találni erre a mérkőzésre, erre a teljesítményre. A románok minden tekintetben felülmúlták a magyar kupagyőztest, pontosabban, gyorsabban játszottak, szervezettebbek voltak, és a párharcok többségét megnyerték, a teljesen enervált, értékelhetetlen teljesítményt nyújtó, számos helyezkedési hibát elkövető Paks ellen.
A visszavágót jövő csütörtökön este 8 órakor rendezik Romániában. A párharc győztese a horvát Rijeka együttesével találkozik a következő fordulóban. A vesztes pedig átkerül a Konferencia Ligába, ahol a második fordulóban a ciprusi AEK Larnacával mérkőzik.
A játéknap további eredményei
Európa-liga 1 selejtező forduló, 1. mérkőzés
Botev Plovdiv (BUL)-Maribor (SLO) 2-1
Elfsborg (SWE)-Pafos (CYP) 3-0
Sheriff Tiraspol (MDA)-Zira (AZE) 0-1
Wisła Kraków (POL) Llapi (KOS) 2-0
Ružomberok (SVK)-Tobol (KAZ) 5-2
A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.
Források: transfermarkt.at, en.wikipedia.org
Kép: forrása: pexels.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása