Pécsi Ármin, a Puskás Akadémia NB I-es csapatának U21-es válogatott kapusa bekerült a Golden Boy-jelöltek 2024-es listájára. A rangos elismerést évente ítélik oda Európa legjobb, 21 év alatti labdarúgóinak – a korábbi nyertesek között olyan nevek szerepelnek, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé vagy Erling Haaland.
47. hely, elit mezőnyben
A 2004. január 1-je után született játékosok közül Pécsi a 47. helyen szerepel a Golden Boy Football Benchmark Index alapján, 67,9-es értékkel. Ez önmagában is figyelemre méltó, de különösen jelentőségteljes, ha figyelembe vesszük, hogy a száz fős listán mindössze három kapus kapott helyet.
Pécsit csak a francia Guillaume Restes előzi meg, aki a 30. a listán (Toulouse FC), míg a belga Mike Penders a 62. helyen (KRC Genk) található. Ez azt jelenti, hogy Ármin nemcsak a magyar, hanem az európai kapusgeneráció egyik legnagyobb ígérete.
Nem az első magyar a listán
Érdemes megemlíteni, hogy Pécsi Ármin a Golden Boy-jelöltek között nem az első magyar labdarúgó, aki ilyen elismerésben részesül. Korábban már három magyar játékos szerepelt a rangsorban. Elsőként 2009-ben Koman Vladimir, 2020-ban Szoboszlai Dominik, míg 2023-ban Kerkez Milos neve is rajta volt a rangos listán.
A lista élén a Barca csodagyerekei
A Golden Boy-rangsor élén jelenleg a Barcelona 17 éves csodagyereke, Lamine Yamal áll, akit klubtársa, a 18 éves védő Pau Cubarsí követ, míg a harmadik helyet a PSG középpályása, Désiré Doué foglalja el. A mezőny tehát kivételesen erős – és Pécsi Ármin jelenléte ebben a társaságban önmagában is elismerésre méltó.
A magyar futball reménysége
Pécsi Ármin neve nem ismeretlen a hazai futballkedvelők számára. Az U21-es válogatottban rendszeresen szereplő hálóőr a 2024/25-ös szezonban több alkalommal is bizonyította tehetségét a Puskás színeiben. 30 bajnokin lépett pályára, ezeken 35 gólt kapott és 9 találkozót hozott le kapott gól nélkül. Teljesítményével pedig felhívta magára a figyelmet – nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is.
A Golden Boy-listára való felkerülés önmagában nem garancia a világsikerre, de kiváló indikátora annak, hogy egy játékos pályája merre tart. Ármin esete pedig különösen figyelemre méltó, hiszen a legtöbb ilyen szintű tehetség topbajnokságokban vagy minimum a magyarnál nívósabb bajnokságban pallérozódik, míg ő az NB I-ből verekedte be magát a kontinens elitjébe.
Jövő csillaga
A magyar futball számára az ilyen egyéni sikerek különösen értékesek. Pécsi Ármin neve mostantól hivatalosan is ott van Európa legígéretesebb fiataljai között, ami nemcsak számára, de az egész magyar utánpótlásképzés számára inspiráló példa lehet.
Ha tehetsége mellé megfelelő karrierút, türelem, szorgalom, kitartás, és támogatás társul, könnyen lehet, hogy néhány éven belül egy topligás kapust köszönthetünk személyében.
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása