2025. Február 11., Kedd
Az RB Leipzig vezetőedzője Marco Rose bejelentette, hogy a következő szezonban is a magyar válogatott kapusa Gulácsi Péter lesz a csapat elsőszámú kapusa.
A 34 esztendős Gulácsi 2015-ben szerződött az RB Salzburgtól az akkor még a német másodosztályban szereplő RB Leipzighez. Fél év elteltével elsőszámú kapus lett és a 2022 októberében történt szalagszakadásáig kirobbanthatatlan volt a német együttes kapujából.
Közel egy évet hagyott ki, 2023 szeptemberében tért vissza a pályára, az első hónapokban még az azóta már Salzburgba szerződő Janis Blaswich mögött másodikszámú kapus volt. 2024 februárjában azonban visszaszerezte helyét a kapuban, és a szezon hátralévő részében meggyőző teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat.
Idén nyáron Blaswich távozását követően új kihívót kapott, hisz az energiaitalosok leszerződtették 10 millió euróért a Genk 22 éves belga U21-es válogatott kapusát Maarten Vandevoordt-ot. A nyári felkészülés során mindketten megkapták a lehetőséget a bizonyítása, Rose elmondása szerint mindkét halóőr nagyon jól teljesített. Végül a kapusedzővel egyeztetve a vezetőedző úgy döntött, hogy továbbra is Gulácsi Péternek szavaz bizalmat, ugyanakkor azt is elmondta, hogy maximálisan meg van győződve Vandevoordt képességeiről, felkészültségéről.
Gulácsi Péter karrierje során 302 alkalommal védte a Leipzig kapuját, 355 gól kapott, és 95 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül. A magyar kapus a 2018-19-es szezonban a Kickernél bekerült az év csapatába.
2018-ban és 2019-ben az év játékosának választották Magyarországon. A RB Leipzig játékosaként 2022-ben és 2023-ban is német kupagyőztes lett.
Gulácsi Péterék a 2024/2025-ös szezon első mérkőzését a Német Kupában szombaton 15 óra 30 perces kezdettel a harmadosztályú Rot-Weiss Essen ellen játsszák idegenben.
Forrás: kicker.de, transfermarkt.at
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása