2025. Február 12., Szerda
Az angol bajnokság 2024/2025-ös szezonjának 3. fordulójában a Liverpool idegenben 3-0-ra győzött a Manchester United ellen. Szoboszlai Dominik kezdőként végig a pályán volt, és az 56. percben ő adta a Vörösök harmadik góljánál Salahnak a gólpasszt. A magyar válogatott csapatkapitánya a brit sajtótól ezúttal is pozitív visszajelzéseket kapott!
Hogy értékelték Szoboszlai Dominik teljesítményét a különböző brit internetes portálok?
thisisanfield.com osztályzat: 8
A Liverpool uralta a középpályát, a Vörösök középpályásai közül ismét Szoboszlai játszott a legelőrébb. Habár mások kerülnek, majd a címlapokra a magyar játékos lenyűgöző volt a United fölé kerekedő középső egységében. Rengeteget futott, ő adta Salah gójánál a gólpasszt, ugyanakkor kihagyott egy nagy helyzetet!
liverpool.com osztályzat: 8
Megállás nélkül csak futott és futott, mindezt olyan intenzitással tette, mely párját ritkítja! Remek labdákkal szolgálta ki a támadókat, gyorsaságával és direkt játékával számos zavart okozott a United védelmében. Az egyetlen dolog amit rosszul csinált az az volt, hogy mikor nagy helyzetbe került túl sokáig várt, így nem tudott gólt szerezni.
goal.com osztályzat: 7
Nem volt akkora befolyása a mérkőzésre, mint néhány másik csapattársának, de fontos szerepe volt abban, hogy a Liverpool középpályája jól működött. Szépen készítette elő Salah gólját, de kihagyott egy nagy helyzetet, mellyel 4-0-ra módosíthatta volna az állást.
liverpoolechoco.uk osztályzat: 7
Nem kevés időbe telt még megérkezett a mérkőzésbe, de ezt követően kihasználta a United középpályája mögötti területeket. Szép gólpasszt adott Salahnak, de később elpuskázott egy nagy helyzetet.
90min.com osztályzat: 8
Nagyszerű volt letámadása, szépen készítette elő Salah gólját. Kiváló teljesítmény a magyar játékostól.
rushthekop.com osztályzat: 7, 5
Az új edzőnél Arne Slotnál előrébb játszik, mint korábban. Szoboszlai azonban úgy tűnik otthonra lelt ebben a pozícióban. Csodálatosan készítette elő Salah gólját, rengeteget futott, a pálya minden pontján megtalálható volt.
onefootball.com osztályzat: 8
Volt egy gólpassza, kontrollálta a középpályát.
sportskeeda.com osztályzat: 7
Tavaly a szezon második felében nem teljesített jól és a mérkőzés elején ezúttal sem volt másképp. De később csodálatos gólpasszt adott Salahnak és volt néhány remek átadása, úgy teljesített, ahogy azt a Liverpool szurkolói mindig elvárják. Gólt is szerezhetett volna.
Szoboszlai Dominik az egyik legismertebb statisztikákkal foglalkozó oldaltól a Sofascore.com-tól 7,5-ös osztályzatot kapott, ami a Liverpool kezdőcsapatát tekintve az ötödik legmagasabb.
A Vörösök kezdőjátékosai közül a legalacsonyabb értékelést Jota kapta 6,0-ás osztályzattal, a legjobbat pedig, a gólt és két gólpasszt jegyző Mo Salah érdemelte ki 9,2-es értékeléssel.
Szoboszlai Dominik statisztikai mutatói számokban.
Érintések: 50
Pontos passzok: 35/39 90 %
Kulcspasszok: 3
Pontos beadások: 1 (1)
Hosszú labdák: 1 (1)
Kaput eltaláló lövések: 0
Kaput elkerülő lövések: 1
Blokkolt lövések: 0
Kihagyott ziccer: 1
Sikeres cselek: 0 (0)
Megnyert párharcok a földön: 5 (3)
Megnyert párharcok a levegőben 0 (0)
Elvesztett labdabirtoklás: 7
Szabálytalanságok: 1
Szabálytalankodtak ellene: 1
Kicselezték: 0
Tisztázások: 0
Általa blokkolt lövések száma: 0
Szerelések: 2
Labdaszerzés: 1
A Liverpool három forduló után 100%-os és 7-0-ás gólkülönbségével második a tabellán.
A Vörösök a következő fordulóban, két hét múlva szombaton, 16 órás kezdéssel a Nottingham Forestet fogadják az Anfielden. A Forest három forduló után öt ponttal a 9. a tabellán.
Forrás: sofascore.com
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása