2025. Február 12., Szerda
Idén nyáron Kern Martin a Puskás Akadémia 18 éves középpályása az osztrák bajnok Sturm Graz együtteséhez igazolt.
A szegedi születésű fiatal labdarúgó tavaly csapatkapitánya volt a magyar U17-es válogatottnak a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A Puskás felnőtt csapatában az NBI-ben két alkalommal lépett pályára, még 2023 februárjában, összesen 105 percet töltött a pályán, az előző 2023/2024-es szezonban azonban az első csapatnál nem kapott bizonyítási lehetőséget.
Kern, aki hét év után hagyta el a felcsútiakat, négy éves szerződést kötött a patináns osztrák klubbal.
Martin szűk egy hónappal azt követően, hogy csatlakozott az osztrák klubhoz elmondta, hogy egy teljesen más közegbe csöppent, mint Magyarországon, sokkal profibb a hozzáállás minden téren. Azt is hozzátette, hogy a konditermi edzések pozitív hatása már három és fél hét után is érezhetőek, már akkor látta magán a fejlődést.
Nézzük hogyan alakult a fiatal magyar játékos sorsa Ausztriába?
Kern a Sturm Graz felnőtt csapatának keretébe egyetlen egy alkalommal sem került be. A Sturm Graz II-nél kap játéklehetőséget, az osztrák másodosztályban.
Öt forduló telt el az osztrák második vonal küzdelmeiből, az öt mérkőzés közül háromszor volt kezdő, kétszer pedig csere, egyszer 13, míg a másik alkalommal 14 percet kapott. Összesen a 450 percből 226 percet volt a pályán, nincs sem gólja, sem pedig gólpassza.
A Sofascore osztályzatai sajnos nem túl hízelgőek Martin számára, az első meccstől az ötödikig a következő osztályzatokat kapta: 7,2 / 5,8 / 6,4 / 6,3 / 5,7. Ez 6,28-as átlag, ami nagyon alacsony mutató.
A Sturm II nem remekel az osztrák második vonalban, hisz még nem nyertek meccset, két döntetlenjük, és három vereségük van.
A Sturm Graz egyébként megadja a lehetőséget az első csapatában a fiataloknak erre jó példa a Kernhez hasonlóan 2006-os születésű horvát-osztrák Leon Grgic, aki a hétvégén csereként beállva két gólt szerzett az osztrák élvonalban.
Ehhez természetesen Kern Martintól sokkal jobb teljesítmény kell.
Forrás: sofascore.com. transfermarkt.at
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása