2025. Február 12., Szerda
A felnőtt BL mellett folytatódtak az ifi BL, az UEFA Ifjúsági Liga küzdelmei is. Kedden a sorozatban három magyar játékos is pályára lépett.
Janó Zétény a Bayer Leverkusen-Red Bull Salzburg mérkőzésen kezdőként lépett pályára, sőt ő volt a Salzburg csapatkapitánya. Zétény jól játszott, azonban a 48. percben úgy járt, mint az egy hónappal ezelőtti Dinamo Zagreb elleni ifi BL meccsen, azaz ezúttal is kiállították!
A 19 éves középpályás kiállítása ellenére is 7,0-ás osztályzatot kapott a Sofascore-tól, ami azért sokat mondó. Az Ausztriában magyar szülők gyermekeként született Jánónak 3 kulcspassza, 1 kialakított helyzete, 2 sikeres csele, 7-ből 5 megnyert párharca volt, ami mindenképpen biztató.
Zéténynek az ifi BL-ben négy meccsen három gólja és egy gólpassza van. Szintén jó hír vele kapcsolatban, hogy a Red Bull Salzburg farmcsapatában a Lieferingben, az osztrák másodosztályban beverekedte magát a kezdőcsapatba! Az utolsó öt bajnokin egyaránt kezdőként végig a pályán volt, 2 gólt és 1 gólpasszt is jegyzett.
A találkozót a Red Bull Salzburg 1-0-ra megnyerte és öt forduló után 13 ponttal a 3. helyen áll az ifi BL alapszakaszának tabelláján.
Yaakobishvili Áron kezdőkapus volt a Barcelona együttesében a Brest elleni 2-0-ra megnyert találkozón. Áron az idei BL idényben először nem kapott gólt! A magyar U19-es válogatott kapusa az ötből négy alkalommal védte a Barca U19-esek kapuját a BL-ben és hat gólt kapott.
A Barca 12 ponttal az 5. helyen áll az ifi BL alapszakaszának tabelláján.
Szép Márton 17 éves, egy évvel ezelőtt került ki Németországba a Fehérvártól a Bayer Leverkusen együtteséhez. Marci tavaly alapember volt a gyógyszergyáriak U17-es csapatában, és 16 mérkőzésen 6 gólt szerzett.
A fiatal támadó idén a Leverkusen U19-es csapatát erősíti, egyelőre az U19-es bajnokságban kevés lehetőséget kap. Hat mérkőzésen mindössze 145 perc játékideje van, gólja, gólpassza nincs. Ugyanakkor tegnap a Leverkusen-Salzburg találkozón debütált az ifi BL-ben és kezdőként végig a pályán volt.
Forrás: sofascore.com, transfermarkt.at
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása