2025. Február 11., Kedd
A magyar U19-es labdarúgó válogatott előző hét kedden a Ciprus elleni magabiztos 3-1-es győzelemmel kezdte a 2025-ös Eb selejtezőket. A mieink ezt követően a második mérkőzésüket péntek este játszották a házigazda Andorra ellen. S ha nehezen is, de a dán Köbenhavn légiósának Németh Hunornak a 82. percben szerzett góljával 1-0-ra győztünk.
Így fiataljaink két forduló után 6 pontot szerezve már továbbjutóként léphettek pályára a Dárdai Bencével felálló Németországgal szemben.
Az első félidőben a magyarok jól állták a sarat, sőt a 44. percben egy beívelés utáni kezezésnek köszönhetően Simon Benedek magabiztos büntetőjével a szünetben 1-0-ra vezettünk.
A németek a 75. percben Robert Ramasak góljával egyenlítettek. Majd három perccel később a tavalyi U17-es vb aranylabdásának Paris Brunnernek köszönhetően fordított Németország. A németek végül 2-1-re győztek és 100%-os teljesítménnyel a csoport élén végeztek. A magyarok csoport másodikként jutottak tovább és készülhetnek a jövő tavaszi elitkörös EB selejtezőre.
Bence, akiről Marco Rossi nemrég azt mondta, hogy „szeretném mielőbb a megfelelő kapcsolatok révén behúzni őt“, a német válogatottban 85 percet játszott.
Az UEFA hivatalos statisztikája szerint a tálálkozón a kapuralövések aránya 23-9 volt a németek javára, akik két alaklommal a kapufát is eltalálták.
Jeremiás Gergő a magyar U17-es válogatott szövetségi kapitánya:
"Nagyszerű mérkőzést játszottunk, a játékosok nagyon fegyelmezetten és bátran futballoztak végig, sajnálom, hogy nem sikerült meglepetést okoznunk. A játékosok rászolgáltak volna a jobb eredményre, a meccs képe alapján a döntetlen lett volna reális, hiszen a németeknek és nekünk is voltak lehetőségeink, mindent megtettek a srácok a siker érdekében. Sajnáljuk a vereséget, de az mindenképpen örömteli, hogy elsődleges célunkat, a továbbjutást már pénteken elértük."
Magyarország–Németország 1–2 (1–0)
Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor (Stumpf Gábor, 66.) – Molnár Csaba (Mondovics Kevin, 76.), Szamosi Ádám (Bacsa Benjámin, 84.), Németh Hunor, Girsik Attila – Vidnyánszky Mátyás (Kovács Patrik, 84.), Simon Benedek (Bősze Levente, 76.), Szabó Szilárd
Gólszerző: Simon 44., ill. Ramsak 75., Brunner 78.
Forrás: mlsz.hu
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása