2025. Február 11., Kedd
A Serie A 15. fordulójának nyitómérkőzésen a Balogh Botonddal felálló Parma a címvédő Interhez látogatott.
A 22 éves soproni születésű, MTK nevelés jó formában és jó hangulatban várhatta a milánói összecsapást, hisz az előző fordulóban a Lazio ellen remekül játszott. Ő lett a mezőny legjobbja és a Sofascore-nál bekerült a 14. forduló válogatottjába is. Ráadásul Botond négy évvel ezelőtt, október utolsó napján, épp Milánóban az Inter ellen mutatkozott be az olasz élvonalban.
A pénteki Inter elleni mérkőzés azonban sajnos csak 12 percig tartott a 7-szeres válogatott középhátvédnek, hisz sérülés miatt le kellett cserélni. Az első hírek szerint combizomsérülést szenvedett. A kihagyás hosszáról egyelőre természetesen még nincs információ.
Balogh a külföldön játszó magyar játékosok egyik kellemes meglepetése idén, hisz egyértelműen alapember az egykori KEK és kétszeres UEFA kupagyőztes Parmában. A bajnokságban az eddigi 15 fordulóból egyetlen alkalomtól eltekintve mindig kezdőként lépett pályára, és tízszer végig a pályán maradt.
A fiatal magyar válogatott játékos jó teljesítménye több neves csapat érdeklődését is felkeltette, köztük a Beyer Leverkusen, a Brighton valamint épp a mostani ellenfélét az Inter együtteséét is.
Botondnak mielőbbi gyors felépülést és visszatérést!
Kép forrás: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása