2025. Február 11., Kedd
Pénteken a Galatasaray közzé tette az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában szereplő keretének a névsorát.
A török együttes keretében helyet kapott Sallai Roland is! Az 58-szoros magyar válogatott középpályás tavaly szeptember közepén váltott klubot, és szerződött a Freiburgtól a török Galatasarayhoz. Azonban ez már azt követően történt, hogy a csapatoknak le kellett adniuk az UEFA-nak az Európa-liga alapszakaszára nevezett játékosok névsorát. Így Sallai kimaradt a Galata El keretéből és az őszi nemzetközi kupamérkőzéseken nem léphetett pályára.
Az elmúlt napokban ellentmondásos információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Galata nevezi-e Rolit az Európa-liga egyenes kieséses szakaszára. Úgy tűnt, hogy Sallai végül kimarad a keretből, de szerencsére végül nem ez történt, és a két januári új szerzeménnyel Álvaro Moratával és Carlos Cuestával együtt a magyar szélsőt is nevezeték a törökök.
Roli Törökországba szerződését követően az első három bajnoki mérkőzésén még egyaránt csak csereként kapott szerepet, azonban azóta kirobbanthatatlan a török sztárcsapat kezdőcsapatából.
Ezen a héten, hétfő este a török bajnokság 22. fordulójában a Gaziantep elleni idegenbeli találkozón ő volt csapata legjobb játékosa.
Rolinak a török bajnokságban 15 mérkőzésen 1 gólja van, 968 percet játszott a lehetséges 1350-ből.
Sallai a Galata szerdai edzésén ágyéksérülést szenvedett, így kihagyta csapata csütörtöki török kupameccsét.
A Galatasaray az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért a holland AZ Alkmaar együttesével találkozik. Az első mérkőzést jövő csütörtökön rendezik Hollandiában, a visszavágóra egy héttel később került sor.
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása