2025. Február 12., Szerda
Interjút adott a vaol.hu portálnak Szombathely polgármestere Nemény András, melyben több téma is szóba került, köztük a Haladás helyzete!
Az interjúban a polgármester hangsúlyozta, hogy a Haladás VSE 55 millió forintos NAV tartozásának kifizetésének ügyét Czeglédy Csaba képviselő karolta fel, és az Éljen Szombathely Egyesület több képviselője és maga a polgármester is utalt a szurkolók által megadott számlaszámra.
Nemény András arról is szót ejtett, hogy jelenleg tárgyalnak Schäfer Andrással, aki 15 millió forinttal támogatta a NAV-tartozás kifizetését, arról hogy legyen tulajdonos a Szombathelyi önkormányzat által alapított Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-ben.
A polgármester elmondta, hogy szeretnék megmenteni a 106 éves HVSE-t, de „továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a sportolók helyileg maradnak a Haladás Sportkomplexumban, de a sportiskola égisze alá viszik a szakosztályokat, s annak nevébe bekerül a Haladás.“
Az interjúban szóba került a Haladás VSE magyar bajnok futsalcsapata is, ezzel kapcsolatban Nemény elmondta, hogy ha úgy alakul, s a Haladás futsal csapata át akar jönni a sportiskolába, akkor erre lesz lehetősége. Ugyanakkor azt is hozzátette, arra hogy a sportiskola külföldi légiósokat vásároljon nem lesz keret.
Forrás: vaol.hu
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása