2025. Február 12., Szerda
Hétfő délután rendezték a görög bajnokság 10. fordulójának a zárómérkőzést, melyen Ádám Martin csapata az Asteras az OFI együttesét fogadta.
Sajnos a 27-szeres magyar válogatott támadó ezúttal is csak csere volt, a 83. percben cserélték be a korábban a Manchester Unitedben is megforduló olasz Frederico Macheda helyére.
A hosszabbítással együtt 12 percet játszott, 6,7-es osztályzatot kapott, de mivel ennyi idő alatt egy játékos teljesítményét nem lehet értékelni, így ezt csak tájékoztató jelleggel írtam le.
Martin idén nyáron szerződött Görögországba az Asteras gárdájához, és a bajnokság első hét fordulójában rendre meg is kapta lehetőséget. Minden egyes mérkőzésen kezdő volt, de sem gólja sem gólpassza nem volt, sőt ezen a hét találkozón mindössze hat alkalommal lőtt kapura. Ami egy támadótól nem túl acélos mutató.
A görögök léptek és szeptember 30-án szerződtették a fent említett Machedát, akinek akkor éppen nem volt klubja. Az olasz támadó szerződtetése óta a bajnokságban Ádám Martin egyszer volt kezdő, majd az azóta eltelt három mérkőzésből kettőn egyáltalán nem kapott játéklehetőséget, tegnap este pedig csupán néhány perc jutott neki.
Macheda ráadásul megint betalált, így hiába szerzett két gólt a magyar támadó a hétközi görög kupameccsen jelenleg továbbra sincs reális esélye arra, hogy visszakerüljön a kezdőcsapatba.
A mérkőzést az Asteras 3-0-ra megnyerte, és feljött az ötödik helyére a görög pontvadászatban.
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása