2025. Február 12., Szerda
„A mai napon, azaz 2024. december 23-án a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. a Cégbíróság felé a tulajdonosváltozással kapcsolatos valamennyi dokumentumot benyújtotta és a kft. az ehhez szükséges költségeket is átutalta. Ezzel a kft. az átvétel előkészítéséhez szükséges feltételeket teljesítette!
Abban bízunk, hogy az ismert nehézségek megoldódnak és a csapat tavasszal is az NB III.-ban szerepel.“ olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook oldalán.
A klub korábbi december 19-én kitett posztjából az is kiderül, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a Haladás tavasszal is az NBIII-ban szerepelhessen.
„Ahhoz viszont, hogy az NB III.-as indulási jog átkerüljön a Haladás VSE-től ebbe a kft-be, a HVSE-nek legkésőbb 2024. december 31-ig rendeznie kell a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV nullás igazolást) és az MLSZ felé fennálló tartozását. Amennyiben ez nem valósul meg, akkor a csapat tavasszal valószínűleg nem szerepelhet az NB III. Észak-nyugati csoportjában.“
A Haladásnak tehát hét napja maradt, hogy rendezze tartozását. A klub NAV felé fennálló adóssága a hírek szerint 55 millió forint.
A Haladás az őszi szezont az NBIII Északnyugati csoportjában a 14., kieső helyen zárta.
Forrás: Szombathelyi Haladás Facebook oldala
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása