2025. Február 12., Szerda
A Transfermarkt december 23-án frissítette az NBI-re vonatkozó piaci értékeit. Nézzük kik a mostani decemberi frissítés vesztesei és nyertesei?
Vesztesek
A magyar élvonal játékosai közül a legnagyobb visszaesés a Fradi által a nyáron 3 millió eurós átigazolási klubrekordért szerződtetett brazil Saldanha nevéhez fűződik, akinek az értéke 2 millió euróval 8 millióról 6 millió euróra csökkent.
Szintén jelentősen csökkent a Ferencváros középpályásának Philippe Rommensnek az értéke. A belga középpályás 1,5 milliót eurót veszítve az értékéből jelenleg 2 millió eurón áll.
A harmadik legjelentősebb veszteséget produkáló játékos szintén a Fradiból került ki. A suriname-i Virgil Misidjan értéke 2,3 millió euróról 800 ezer eurós csökkenéssel 1,5 millió euróra csökkent.
Nyertesek
A Transfermarkt frissítésének természetesen nem csak vesztesei vannak, hanem nyertesei is. A legnagyobb nyertes Marco Rossi „találmánya“ Nikitscher Tamás. A 25 esztendős kecskeméti középpályás idén szeptemberben mutatkozhatott be a magyar válogatottban, ahol az őszi Nemzetek Ligája mérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott, a hat találkozóból ötször is kezdő volt. Nikitscher értéke 227,3 százalékkal, 275 ezerről 900 ezer euróra nőtt.
A válogatottban több alkalommal is nagyszerű teljesítményt nyújtó Nagy Zsolt piaci értéke 500 ezer euróval, 1,5 millió euróra emelkedett.
Szintén figyelemre méltó MTK 22 éves játékosának Kosznovszky Márknak a felemelkedése, akinek a piaci értéke 450 ezer euróval, 700 ezer euróra nőtt.
Az ő felértékelődésének fő okaként az angol érdeklődést emelik ki.
Kosznovszky iránt két angol másodosztályú együttes a Blackburn Rovers valamint a Norwich City érdeklődik.
20 éven aluliak
A 20 éven aluliak közül kiemelkedő a Puskás Akadémia kapusának Pécsi Árminnak a felértékelődése, akinek az értéke 400 ezer euróval, 700 euróra emelkedett.
A mindössze 17 éves Kovács Patrikot is érdemes megemlíteni, akinek a piaci értéke 300 ezer euróval 400 ezer euróra emelkedett. Kovács Patrik az NBI-ben a Fehérvár színeiben a Zalaegerszeg ellen mutatkozott be idén februárban, és még nem volt 17 éves mikor az Újpest ellen augusztusban csereként beállva megszerezte élete első NBI-es gólját. Kovácsnak minden sorozatot figyelembe véve idén 12 mérkőzésen 3 gólja és 355 perc játékideje van.
Patrik U19-es válogatott,az újpesti legenda Kovács Zoltán legkisebb fia, Vasas nevelés, idén januárban szerződött az angyalföldiektől Fehérvárra.
A fiatal játékos után Angliából érdeklődnek.
Legértékesebb játékosok
Az NBI legértékesebb játékosa holt versenyben, 6-6 millió euróval Mohammed Abu Fani valamint az értékéből 2 millió eurót veszítő Matheus Saldanha, a norvég Kristoffer Zachariassen 4 millió euróval a harmadik. Mindhárom labdarúgó a Ferencváros játékosa.
Forrás: transfermarkt.at
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása