2025. Február 11., Kedd
Ma Zürichben kisorsolták a 2026-os vb selejtezők csoportbeosztását, a magyar válogatott a Portugália–Dánia NL párharc győztesével, Írországgal valamint Örményországgal került egy csoportba a 2025 őszén kezdődő vb selejtezőkön.
Reálisan nézve a csoport 2. helye lehet elérhető számunkra, így most összeszedtem minden lényegeset, arról a válogatottról, mely ebben valószínűleg a fő riválisunk lesz!
Mindent, amit Írországról tudni érdemes!
Múlt
Az ír labdarúgás, a játékosként 1966-ban világbajnoki címet nyerő Jack Charlton irányításával, a 80-as évek végén, a 90-es évek elején élte fénykorát.
Írország 1988-ban története során először kijutott az akkor még nyolc csapatos Eb-re, 1990-ben szintén újoncként a világbajnokságra is kvalifikálták magukat, ahol egészen a negyeddöntőig meneteltek. A következő 1994-es vb-n ugyancsak ott voltak és a nyolcaddöntőig jutottak.
Az ír válogatottat 1993 augusztusában a világranglista 6. helyén jegyezték, ami máig a valaha volt legjobb eredményük.
Azonban ír labdarúgás aranykora, már csak a dicső múlt részét képezi, hisz a jelenük koránt sem a sikereiktől hangos!
Írország ugyanis 2002 óta egyetlen vb-re sem jutott ki, Eb-n pedig legutóbb 2016-ban jártak, mikor a 15. helyen végeztek.
Szövetségi kapitány
Heimir Hallgrímsson
57 éves izlandi szakember. Eredetileg számítástechnikát tanult a Reykjavíki Egyetemen azzal a céllal, hogy szoftvermérnök legyen, de később fogorvosi képesítést szerzett, és fogorvosként dolgozott. Eleinte izlandi férfi és női klubcsapatokat irányított, majd 2011-ben az izlandi szövetség alkalmazottja lett, őt nevezték ki az akkori izlandi szövetségi kapitány Lars Lagerback segítőjének.
2013-tól Lagerbackkel közösen irányította az izlandi válogatottat, mely történelmi tettet végrehajtva kijutott a 2016-os Eb-re. Ahol a futball történetének egyik valaha volt legnagyobb szenzációját szolgáltatva a nyolcaddöntőben 2-1-re legyőzték Angliát.
Az Eb után egyedül irányította az izlandi válogatottat, melyet kivezetett története első világbajnokságára 2018-ban. Érdekesség, hogy Hallgrímsson még ekkor is praktizált fogorvosként.
Miután Izland a vb-n nem jutott tovább a horvát, argentin, nigériai csoportból lemondott.
Ezt követően 2018 és 2021 között a katari Al-Arabit irányította, majd 2022 szeptemberében ismét szövetségi kapitánynak állt, ő lett Jamaica szövetségi kapitánya.
2023-ban bronzérmes lett a válogatottal az Arany Kupán, 2024 nyarán azonban a Copa Americán Jamaica mindhárom csoportmérkőzését elbukta, így 1-7-es gólkülönbséggel, pont nélkül zárta tornát és kiesett. A kudarcot követően Hallgrímsson lemondott.
Az ír válogatott szövetségi kapitányává 2024 júliusában nevezték ki.
Játékosállomány
Az ír válogatott játékosállományának piaci értéke 193,4 millió euró, míg a magyar válogatotté 126,8 millió euró.
Írország 10 legértékesebb játékosa
1. Evan Ferguson (Brighton) támadó, 45 millió euró
2. Nathan Collinis (Brentford) középhátvéd, 25 millió euró
3. Caoimhín Kelleher (Liverpool) kapus, 20 millió euró
4. Jake O'Brien (Everton) középhátvéd, 15 millió euró
5. Dara O'Shea (Ipswich) középhátvéd, 10 millió euró
6. Sammie Szmodics (Ipswich) támadó középpályás, 10 millió euró
7. Mark McGuinness (Luton) középhátvéd, 9 millió euró
8. Josh Cullen (Burnley) védekező középpályás, 8 millió euró
9. Troy Parrott (AZ Alkmaar) támadó, 7,5 millió euró
10. Festy Ebosele (Watford) jobb oldali középpályás, 6 millió euró
Eredményeik 2024-ben
Felkészülési mérkőzések
2024 március: Írország-Belgium 0-0
2024 március: Írország-Svájc 0-1
2024 június: Írország-Magyarország 2-1
2024 június: Portugália-Írország 3-0
Nemzetek Ligája
2024 szeptember: Írország-Anglia 0-2
2024 szeptember: Írország-Görögország 0-2
2024 október: Finnország-Írország 1-2
2024 október: Görögország-Írország 2-0
2024 november: Írország-Finnország 1-0
2024 november: Anglia-Írország 5-0
Összesített mérleg
10 mérkőzés: 3 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség, gólkülönbség: 5-17
Magyarország-Írország örökmérleg
13 mérkőzés: 5 magyar győzelem, 6 döntetlen, 3 ír győzelem
Legutóbbi öt egymás elleni mérkőzés
1991: Magyarország-Írország 1-2
1993: Írország-Magyarország 2-4
2012: Magyarország-Írország 0-0
2021: Magyarország-Írország 0-0
2024: Írország-Magyarország 2-1
Összesítés: 2 ír győzelem, 2 döntetlen, 1 magyar győzelem
Világranglista helyezés: 60. (Magyarország 30.)
Összegzés
Az ír válogatott egy kőkemény, nagy küzdő, agresszív csapat. Ugyanakkor, mint az eredményeik mutatják egyáltalán nem verhetetlenek!
2024-ben tíz mérkőzésből mindössze hármat tudtak megnyerni, úgy hogy csupán öt gól rúgtak. Ez is nagyszerűen mutatja, hogy ebben az ír válogatottban nincs komoly támadópotenciál.
Ugyan a támadó Evan Ferguson 45 millió euróval a legértékesebb játékosuk, de az ő értéke azért ilyen magas elsősorban, mert fiatal, csak 20 éves, emellett véleményem szerint túlárazott játékos is. Idén a Brightonban alig játszik, 10 meccsen mindössze egy gólja van.
A másik említésre méltó játékos elöl a támadó középpályás Sammie Szmodics, akinek a neve egy évvel ezelőtt felvetődött, hogy magyar válogatott lesz, de ő végül az íreket választotta.
Szmodics idén a Premier League-ban 14 mérkőzésen 3 gólnál tart.
Ő sem egy világmegváltó.
Az íreknek a védelemben van 1-2 minőségibb focistája (Kelleher, Collins, O'Brien), de ennyi.
Írországot Skóciához hasonlítanám, annyi különbséggel, hogy a skótok jobban össze vannak rakva. S láthattuk, hogy skótoknál az Eb-n jobbak voltunk, dacára annak, hogy „csak“ a 99. percben nyertük meg a meccset ellenük.
Az is fontos faktor, hogy Marco Rossi jobb edző, mint az izlandi Heimir Hallgrímsson. Aki ugyan kivitte Izlandot a 2018-as vb-re, ami nyilván hatalmas dolog, de egy kész összerakott csapatot kapott Lars Lagerbacktől. S ezt leszámitva eredményei sem előtte, sem utána nem voltak.
Összességében ez ír válogatott nem egy világverő csapat, ahogy mi sem vagyunk azok, de ha az elmúlt évek eredményeit, játékát nézzük, akkor elmondható, hogy a magyar csapat jobb, kreatívabb és ha hozza azt, amit tud, akkor meg fogja előzni Írországot a csoportban!
Nem lesz egyszerű, nem lesz babzsúr, kőkemény lesz, de bízzunk benne, hogy az izlandi fogorvos nem fogja kihúzni a méregfogunkat! :)
Legyen így!
Forrás: transfermarkt.at
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása