2025. Február 11., Kedd
Csütörtökön a középdöntőkkel folytatódott a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság.
A magyar válogatott a csoportkörhöz hasonlóan az eddigi két középdöntős találkozóján is győzött. Előbb Montenegrót győztük le 26-20-ra, majd tegnap este Lengyelországot múltuk felül roppant magabiztosan 10 góllal. Így továbbra is 100%-osak vagyunk és ennek köszönhetően minden esély megvan arra, hogy egy meccsel a középdöntő zárása előtt, már vasárnap Románia ellen, bebiztosítjuk a továbbjutásunkat.
A középdöntős csoportunkban a franciákhoz hasonlóan hat ponttal állunk a 2. helyen, négy ponttal előzzük meg Montenegrót, Romániát, és Svédországot, hattal Lengyelországot. Az első kettő jut be a középdöntőből az elődöntőbe. Azaz már nem előzhetnek meg minket sem a lengyelek, sem a svédek, sem pedig a montenegróiak. Hisz a lengyelek már maximum négy pontosok lehetnek, a montengróiak és a svédek ugyan lehetnek hozzánk hasonlóan még 6 pontosok, de az egymás elleni nekünk kedvez, így már ők is kiestek az elődöntőért folyó csatából.
Magyarul már csak Románia veszélyeztetheti a mieink elődöntőjét. De csak akkor, ha vasárnap legyőzi a mieinket, majd a zárófordulóban a lengyeleket, mi pedig a románok mellett kikapunk az utolsó körben a franciáktól.
Nem akarom elkiabálni, de nagyon nehéz elképzelni azt, hogy egyik eredmény se alakuljon jól számunkra. Így az elődöntőre több mint kiváló esélyeink vannak. S ha Románia ellen legalább egy pontot szerzünk, akkor már vasárnap az elődöntőt ünnepelhetjük, és készülhetünk a bécsi elődöntőre! És erre minden esély meg is van, hisz jobbak vagyunk Romániánál, amit természetesen a pályán be is kell bizonyítani!
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása