2025. Február 11., Kedd
1. A 2024-es női Bajnokok Ligája döntőjét megelőzően minden a Győri ETO női kézilabda csapata mellett szólt.
A magyar együttes története során immár tizedik alkalommal döntőzhetett a legrangosabb európai kupasorozatban, és eddig a kilenc fináléjából öt alkalommal a trófeát is hazavihette, míg a másik oldalon a német Bietigheim elsőáldozó volt, hisz történelmi tettet végrehajtva, első német csapatként jutott be a BL döntőjébe.
Nemcsak a múlt hanem a jelen is a győri lányok sikerét ígérte, hisz a két együttes az idei BL csoportkörében már kétszer is megmérkőzött egymással, és mindkét mérkőzés a győriek sikerével zárult. Győrben az ETO 31-29-re, míg Németországban 34-26-ra diadalmaskodott.
Szintén a győriek mellett szólt a rutin, az erősebb játékosállomány, a hosszabb, mélyebb kispad, és a budapesti finálé lelátóján helyet foglaló 18500 szurkoló, melynek döntő többsége magyar szimpatizáns volt.
2. A Győr kispadján a márciusban kinevezett svéd Per Johansson edzői karrierje első, míg kollégája Jakob Vestergaard a harmadik Bajnokok Ligája győzelméért szállt harcba, a dán szakember 2009-ben és 2010-ben a Viborg trénereként ért fel a csúcsra.
3. Több győri játékos számára is különleges volt ez a mai BL döntő, hisz a szlovén Ana Gros, a norvég Silje Solberg, a holland Rinka Duijndam, a dán Line Haugsted, Szöllősi-Schatzl Nadine, valamint a két visszavonuló, a szintén holland Yvette Broch és a norvég Stine Oftedal utoljára lépett pályára győri színekben.
4. A győriek kezdték a játékot, akiknek a kapuját ezúttal nem az elődöntő egyik kulcsfigurája, a 33 lövésből 13-at hárító, 39 %-os hatékonysággal védő dán Sandra Toft védte, hanem a norvég Silje Solberg.
Jól kezdett a magyar együttes, hisz 1:52 másodperc elteltével már 2-0-ra vezetett, előbb Kari Brattset, majd egy német labdavesztés után Veronica Kristiansen volt eredményes.
Mindössze 4:13 másodperc telt el a az összecsapásból, mikor a Bietigheim mestere időt kért. Ez az időkérés elsőre szokatlanul korainak tűnik, de a győriek első három támadása egyaránt góllal végződött, míg a németek tanácstalanok voltak támadásban.
5. Az időkérés sem segített a németeken, egyértelműen a győri lányok akarata érvényesült, akik nagyszerűen védekeztek, kiváló volt lábmunkájuk, a Bietigheimnek még a lövőhelyzetért is vért kellett izzadnia.
A németek az első 10 percben négy labdát is eladtak, védekezésben pedig nem tudtak mit kezdeni a két norvéggal Oftedallal, és Brattset-el, előbbi 11 perc alatt kiharcolt két hetest, és adott két gólpasszt, utóbbi pedig háromszor volt eredményes.
Így 11 perc elteltével a Győr 6-2-re elhúzott.
6. 21 perc után a magyar együttes magabiztosan őrizte az első 10 percben felépített előnyét. Ugyan a németek támadójátéka feljavult az első 10 perchez képest, de továbbra sem tudták levédekezni a győri támadásokat, ahol már nemcsak középről jöttek a gólok, hanem szélről, jobbszélről is, Győri-Lukács Viktória révén, aki 21 perc után már három gólnál járt, a győriek pedig 13-8-as előnnyel fordultak a félidő utolsó 9 percére.
A németeknek még szerencséjük sem volt, hisz kapusuk Moreschi négy olyan lövésbe is beleért, melyből gól lett.
7. A félidő utolsó 9 percében a Győrből kizárólag a szélsők szereztek gólt, testvéries eloszlásban, mind a balszélső Fodor Csenge, mind a jobbszélső Győri-Lukács Viktória 2-2 alkalommal volt eredményes. A másik oldalon többször is sikerült megtalálniuk a beállót, azonban ez csak arra volt elég, hogy a különbség ne nőjön tovább, így a félidőben a magyar együttes magabiztosan 17-12-re vezetett.
8. Az első félidőben a Győr minden hangszeren játszott, szerzett gólt betörésből, beállóból, kiharcolt hétméteresből, és szélről is, míg a Bietigheim játéka alapvetően középre koncentrálódott.
Mindkét oldalon sok volt a hétméteres, szám szerint 4-4.
A lövőszázalékok tekintetében 68%-60% volt a Győri ETO javára. Ami viszont nagyon látványos különbség volt az a labdaeladás, a németeknek 30 perc alatt hét eladott labdájuk volt, míg a magyaroknak mindössze kettő.
Az első félidő legeredményesebb játékosa Győri-Lukács Viktória volt 5 góllal, és 5/5-ös mutatóval, ami önmagáért beszél.
9. A második félidő első negyedórája nem hozott magas színvonalú játékot, nagyon sok volt az eladott labda, az első félidőben csupán két labdát eladó Győr a második félidő első 15 percében ennek a háromszorosát, azaz hat labdát is eladott, a másik oldalon a németek sem voltak sokkal pontosabbak, nekik negyedóra alatt négy labdaeladásuk volt.
A Győr 37:11-nél már hét góllal, 21-14-re vezetett, de ezt követően egy több mint hét perces gólcsendet produkáltak a zöld-fehérek, így Bietigheim 21-17-re felzárkózott. De 44:27-nél jött Szöllősi-Schatzl Nadine, aki a balszélről visszaállította az ötgólos különbséget, így 45 perc után az ETO továbbra is magabiztosan 22-17-re vezetett, úgy hogy a második félidő első negyedórájában a győri kapuban Silije Solberg négy védést is bemutatott.
10. Az utolsó negyedórában folytatódott a Silje Solberg show, a világklasszis norvég kapus különösen a Bietigheim szélsőit kergette az őrületbe.
Az 50. percben 25-18-nál megint hét gólra hízott a különbség, úgy hogy a 45. és a 49. perc között Szöllősi-Schatzl zsinórban három gólt szerzett a Győrnél.
Ugyan innen még hat perccel a vége előtt visszajöttek a németek négy gólra, 25-21-re két üreskapus gólnak köszönhetően, de ezzel el is lőtték minden maradék puskaporukat, a Győr pedig magabiztosan, mindenfajta erőlködés nélkül lemenedzselte az utolsó perceket.
30-24-re győzött, és kétséget sem hagyott afelől, hogy öt év elteltével 2024-ben ismét a Győri ETO Európa legjobb női kézilabda csapata.
11. A Győr az idei négyes döntőn, az igazi finálét nem ma a Bietigheim ellen játszotta, hanem tegnap az elődöntőben a dán Esbjerg ellen.
A mai döntőben több játékos nevét is ki lehet emelni, és ki is kell emelni. A kapuban Silje Solberg extra teljesítményt nyújtott, 16 védése volt, és 42 %-os védési mutatóval zárt, csak összehasonlításképpen, a németeknél a két kapusnak együtt 10 védése volt.
A csapatkapitány Kari Brattset 6/7-et lőtt beállóból, volt kiharcolt hetese is, az első félidőben Győri-Lukács Viktória szárnyalt és 5 gólt szerzett, Ana Gros az összes hetesét mind az ötöt belőtte, Oftedal ugyan nem szerzett gólt, de jól szervezte a játékot, és hat gólpasszig jutott.
Védekezésben pedig Solberg mellett az egész csapat dicsérhető, hisz nagyszerű lábmunkával, kiválóan védekeztek, mellyel megkönnyítették Solberg életét is, a második félidőben pedig hagyták, hogy a németek szélről lövöldözzenek, hisz Solberg lenullázta őket.
12. A Győri ETO története során hatodik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját, mellyel a BEK és BL győztesek örökrangsorában a harmadik helyen áll a 13-szoros győztes Szpartak Kijev, és a 8-szoros győztes osztrák Hypo Niederösterreich mögött.
Silje Solberg, Sandra Toft, Ana Gros, Estelle Nze Minko, Szöllősi-Schatzl Nadine és Győri-Lukács Viktória pedig először lett BL győztes.
Gratulálok a Győri ETO-nak!
Források: eurohandball.com, en.wikipedia.org
Kép forrása: unsplash.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása