2025. Február 11., Kedd
A csoport
Az A csoportban az utolsó forduló előtt több nyitott kérdés is volt. Ki lesz a csoportelső? Ki fog továbbjutni Németország és Szlovénia mellett?
Csoportelsőség
A zárófordulóban a két éllovas, már biztos továbbjutó, egyaránt 6 ponttal álló Németország és Szlovénia egymás ellen dönthetett a csoportelsőség kérdéséről.
Ahogy két napja írtam faramuci módon az járt jobban ezzel a mérkőzéssel, aki ezt a találkozót nem megnyerte, hanem elveszítette! Hisz a másik csoportban a negyedik helyre a házigazda Franciaország pályázott a legnagyobb eséllyel.
A mérkőzés első félidejében egyértelműen kiderült, hogy melyik csapat akarja inkább megnyerni a találkozót, s melyik szeretné inkább elveszíteni, hisz a németek 9 góllal (!!!), 23-14-re vezettek.
Csak, hogy a szlovénok által kapott 23 gólt el tudjuk helyezni, a spanyoloktól 22, míg a svédektől 24 gólt kaptak nem egy félidő alatt, hanem az egész mérkőzésen!
A második félidőt lefürödték a felek, így Németország játszi könnyedséggel győzött 36-29-re. A szlovénok jól taktikáztak, hisz így Norvégiával játszanak a negyeddöntőbe, ami egy esély számukra, hisz az egy 50-50-es meccs lesz, míg a franciák ellen nem lett volna sok esélyük. A németek pedig a csoportelsőségért jutalmul megkapták Franciaországot...
A másik két továbbjutó
Az utolsó fordulóban svéd-japán illetve spanyol-horvát meccset rendeztek. Ami azt jelentette, hogy a svéd továbbjutás borítékolható volt, hisz a japánok a csoport leggyengébb válogatottja, mely az eddigi összes meccsét elvesztette.
Így is történt a svédek nagyon magabiztosan 40-27-re győztek és továbbjutottak.
Ezt követően egy nyitott kérdés maradt, ki lesz a negyedik továbbjutó? Spanyolország vagy Horvátország?
A mérkőzés első félidejében igazi gólesőt láthattunk, hisz az első 30 percben nem kevesebb, mint 35 gól született, melyből a spanyolok jöttek ki jobban, hisz 20-15-re vezettek.
Azonban a horvátok nem az a feladós fajta, ezt ezúttal is igazolták, a 43. percben 23-22-re felzárkóztak. Viszont utolérni a spanyolokat csak 16 másodperccel a vége előtt tudták, ekkor 31-31-re kiegyenlítettek, de a döntetlen nem lett volna nekik elég. Végül a spanyolok 4 másodperccel a vége előtt betaláltak, 32-31-re nyertek és eldöntötték a továbbjutás kérdését.
A csoport végeredménye
1. Németország 8 pont (+18)
2. Szlovénia 6 pont (-2)
3. Spanyolország 6 pont (+3)
4. Svédország 6 pont (+19)
5. Horvátország 4 pont (-8)
6. Japán 0 pont (-30)
Egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
B csoport
A B csoportban az első három Dánia, Norvégia valamint Egyiptom már továbbjutott, míg az utolsó negyedik még továbbjutó helyért Magyarország és Franciaország csatázott. Ráadásul a két válogatott egymás ellen játszott az az utolsó körben.
A mérkőzés esélyesei a házigazda franciák voltak, akik jól kezdetek és 12 perc után már 6-2-re vezettek. A szünetben 11-8 volt javukra.
A második félidő első 14 percében azonban meglepetésre a magyar válogatott megfordította a mérkőzést és 18-16-ra vezetett. Azonban az 50. és az 56. perc között 5 gólt dobtak zsinórban a franciák, 18-19-ről 24-19-re fordítottak, és ezzel el is döntötték a találkozót. A franciák végül 24-20-ra győztek és továbbjutottak.
A magyar válogatott kapujában Mikler Roland 39%-on védett.
A franciák ma sem játszottak jól, de a Bánhidi körüli védekezést remekül megoldották, mely döntő faktornak bizonyult.
A magyar csapat nagyot küzdött, de ez volt papírforma. Nem ezen a meccsen úszott el a továbbjutás, hanem az Egyiptom elleni első félidőn, valamint a norvégok elleni végjátékon.
Ha legyőztük volna norvégokat, melyre minden esély megvolt, hisz az utolsó másodpercekben Imre Bence sajnos ziccert rontott, akkor mi mehettünk volna tovább. Nem múlott sokon a dolog, de csapatra egy szavunk nem lehet oroszlánként küzdöttek.
Viszont ahhoz, hogy szintet lépjünk jobb játékosokra lenne szükségünk.
A magyar férfi kézilabda válogatott a 10. helyen zárta a párizsi olimpiát.
Az Egyiptom-Argentína mérkőzésen a papírformának megfelelően az afrikaiak 34-27-re nyerték és megszerezték a csoport második helyét.
Míg az esti dán-norvég meccsen a bombaformában lévő Dánia nagyon elverte Norvégiát is. A 2016 olimpiai bajnoka 32-25-re győzött, és tovább száguld az olimpiai bajnoki cím felé.
B csoport állása
1. Dánia 10 pont (133-108)
2. Egyiptom 7 pont (148-140)
3. Norvégia 6 pont (139-136)
4. Franciaország 5 pont (129-131)
5. Magyarország 2 pont (137-138)
6. Argentína 0 pont (131-171)
A negyeddöntő párosítása
08.07, 9:30: Spanyolország-Egyiptom
08.07, 13:30: Németország-Franciaország
08.07, 17:30: Dánia-Svédország
08.07, 21:30: Norvégia-Szlovénia
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása